A dohányzásellenes dzsihádról

Van egy többé-kevésbé biztos pontja a napomnak. Hétköznap korán kelek, mert a gyerekeket iskolába és óvodába kell vinni, ezért a reggeli menetrend szigorúan csak a legszükségesebb tevékenységekre korlátozódik. Amikor a feleségemmel mindenkit leteszünk az adott műintézményben, még nincs reggel nyolc óra, jóformán fel sem ébredtem. Ilyenkor beülünk egy kávézóba, megrendeljük a feketét, és rágyújtok aznapi első cigarettámra. Ki nem állhatom a hajnali ébredést, de van ebben a rituáléban valami olyannyira meghitt és megnyugtató, amiért megéri felkelni. Ezt a rituálét vették el most tőlem.

Tudom, hogy erre az a válasz: igen, de a mellettem lévő asztalnál ülő, szintén álmos nemdohányzó apukának is joga van ahhoz, hogy a reggeli füstölésemmel ne zavarjam az ébredési rituáléját. Ráadásul ez az én magánügyem – ha úgy tetszik, a magánönzésem.

És ez igaz is. A helyzet mégsem ennyire egyszerű.

A fentebbi példával azt szerettem volna illusztrálni, hogy az állam olyan intézkedést készül bevezetni, amellyel jelentősen csökkenti dohányzó polgárainak komfortérzetét. A dohányzás kocsmákból, kávéházakból, vendéglőkből való kitiltásával (egyéb zárt közterületekről nem beszélek, azzal magam is egyetértek, hogy például egészségügyi vagy oktatási intézményekben ne lehessen rágyújtani, de ez eddig is így volt) az a baj, hogy pontosan azokon a helyeken lehetetleníti el a dohányosokat, ahol a pöfékelés leginkább hozzátartozik a bevett viselkedésformájukhoz. 

A megveszekedett antidohányosok azt nem képesek felfogni, hogy társasági körülmények között a dohányzás nem „járulékos elem”. Nem az a probléma, hogy ki kell menni a szabad levegőre elszívni egy szál cigarettát:

a dohányzás része a társalgási kultúrának,

mármint a dohányosokénak, nem lehet „technikai” elemként leválasztani róla (ezért van az, hogy nemdohányzó helyeken a nikotinisták csordába verődve testületileg kivonulnak az ajtó elé, és ha a hőmérséklet megengedi, lehetőleg vissza se mennek). 

A kérdés tehát az, hogyan egyeztethető össze a dohányzók és nemdohányzók komfortérzetre való igénye – a legfontosabb érv a dohányzás tiltása mellett ugyanis a nemdohányzók jogainak védelme, amely joggal én messzemenően egyetértek. Ezt a jogot most az állam oly módon védelmezi meg, hogy közben teljesen figyelmen kívül hagyja a dohányosok komfortérzetre vonatkozó – szintén jogos – igényét. Óvatosan emlékeztetnénk arra, hogy azok, akik ezzel a kétségkívül káros szenvedéllyel élnek, ugyanolyan adófizetői az országnak, mint szenvedélymentes honfitársaik, méghozzá – közvetetten – igen jelentős adóbefizetők, hiszen a dohánytermékeknek, akárcsak az alkoholos italoknak, csillagászati áraik és majdnem ugyanolyan csillagászati adóterheik vannak. 

Ahhoz, hogy a nemdohányosok érdekeit védjük,

nincs szükség arra, hogy mindenütt megtiltsuk a dohányzást.

Elég, ha megfelelően elkülönítjük őket – pontosabban megadjuk a lehetőséget az elkülönülésre, mert erőszakkal egyetlen nemdohányost sem lehet kirángatni füstölő barátai köréből, és vice versa. Az, hogy az eddigi, elkülönítésre és füstmentesítésre vonatkozó szabályozást nem tartották be a vendéglátóipari egységek, nem érv – ugyanazzal a drákói szigorral, amellyel a cigarettázókat kizavarják az összes kocsmából a szabadba, be tudnák tartatni azt is. Egyetlen, a nemdohányzók érdekeit semmibe vevő kocsmárosért sem fogok krokodilkönnyeket hullatni, ha szanaszét bírságolják vagy bevonják a licenszét. Így viszont az az abszurd szituáció áll elő, hogy ha egy nyilvános helyen kizárólag dohányosok vannak, akkor sem gyújthatnak rá („füstöljék saját magukat”, olvasom egy kommentben – no de épp az a gond, hogy ezután még saját magukat és egymást sem füstölhetik).

Élhetünk tehát a gyanúperrel, hogy a teljes tiltás hivatalos indoklásába vegyül némi képmutatás. Az egész intézkedéscsomagnak

alig rejtett pedagógiai, nevelő, sőt moralizáló célzata van:

te, sötétben bujkáló nikotinista, érezd rosszul magad, mert minél rosszabbul érzed magad, minél lehetetlenebb helyzetbe kerülsz (fél vagyont költesz a szenvedélyedre, horrorképeket kell bámulnod a cigisdobozon, most pedig kizárunk mindenünnen), annál nagyobb az esélye, hogy feladod a sziszifuszi küzdelmet az állampolitika rangjára emelt stigmatizálással és kriminalizálással. És leszoksz.

Ha viszont így állunk, akkor nem kéne ilyen apró lépésekkel haladni, kíméljenek meg a közbeeső stációktól. Tessék betiltani a dohányzást az ország (illetve az Európai Unió) teljes területén – ez így lenne tisztességes. Lám, Bhutánban is betiltották, mégis milyen boldogok.

Addig is: ha korán reggel találkoznak velem, ne csodálkozzanak, ha kissé morcos vagyok.