// 2026. május 2., szombat // Zsigmond

Az egymást kizáró igazságok könyve

// HIRDETÉS

Bartis Attila mélyen személyes, de nem önéletrajzi regényt írt közel másfél évtized után. A végéről, szabadságról, otthonról és feloldhatatlan konfliktusokról is beszélt Kolozsváron.

Bartis Attila nem tartja önbeteljesítő jóslatnak új regénye, A vége címét, bár elárulta, hogy a 2001-ben megjelent A nyugalom című regényének volt olyan mozzanata, ami később a saját életében is visszaköszönt. László Noémi, az E-MIL Álljunk meg egy szóra elnevezésű estsorozatának házigazdája a könyv önéletrajzi vonatkozásairól faggatta a Marosvásárhelyen született, de három évtizede Budapesten élő írót, aki viszont rögtön az elején egyértelművé tette: sem A vége, sem a korábbi munkái nem önéletrajzi jellegűek, a szó szoros értelmében.

Alighanem ez volt a sorozat leginkább „impresszionisztikus” estje, abban az értelemben, hogy Bartis nem csak azzal köti le a hallgatóságát, amit mond, hanem a teljes személyiségével: annyira híján van bármiféle harsányságnak, hogy lehetetlen nem rá figyelni.

Azt persze ő sem tagadja, hogy a regény világa és a valóság között vannak „átfedések”: művét átitatja a személyesség, olyannyira, hogy az már-már a lírához közelíti a 600 oldalas nagyregényt. Bartis többször hangsúlyozza, hogy különbséget kell tenni „leírás” (ez lenne az önéletrajz) és „megírás” (vagyis irodalmi mű) között. Ha önéletrajzot írna – amit nem szándékszik –, az így kezdődne: „Bartis Attila vagyok, 1968-ban születtem Marosvásárhelyen.”

László Noémi összeállította a Bartis-mű lírai „kivonatát”

Talán a már említett líraiságnak tudható be, hogy azt sem tudja (és akarja) megfogalmazni, miről szól a könyve: mint mondja, főként munka közben nem gondolhat erre, mert ez olyan külső elvárás lenne, amely megölné a regényt. „Kulcsokat” azért elrejtett a szövegben: A vége főhősét Szabad Andrásnak hívják és fotográfus, akárcsak a szerző – ilyen értelemben a szabadságra való törekvés hangsúlyos szerepet kap a műben.

A másik ilyen, szimbolikusan értelmezhető fogódzó a regénybeli Mélyvár település, amely kísértetiesen hasonlít az író szülővárosára, Marosvásárhelyre (de természetesen nem azonos vele). Bartis ’84-ben települt Magyarországra, és ’89 után tért vissza először – de csak látogatóba, egyfajta átutazóként. Az itthon ezért mitizálódott számára: Erdélyt és Marosvásárhelyt úgy „élte meg” az itthonlét rövid alkalmaival, ahogy emlékezetében megőrizte, de ennek a képnek egyre kevesebb köze van a valósághoz. Ez alól Gyergyószárhegy a kivétel, ahol édesapja szülőházában afféle „erdélyi főhadiszállást” alakított ki. „Most először vagyok úgy Vásárhelyen, hogy dolgom is van” – fogalmaz, arra utalva, hogy huzamosabb ideig Marosvásárhelyen tartózkodik, ahol – a színház meghívására – belekóstol a színpadi rendezésbe.

A végében hangsúlyos szerepet kap a főhős apjával való kapcsolata: Bartis elárulja, olyannyira fontos szála ez a műnek, hogy apja, Bartis Ferenc költő, író 2006-os halála után újraírta az erre vonatkozó részeket. A (regénybeli és valóságos) fiú-apa ellentétek kapcsán mondja: léteznek olyan konfliktusok az élet bármely területén (etnikai, világnézeti, magánéleti vonatkozásban egyaránt), amelyek kibékíthetetlenek és feloldhatatlanok. Vannak egymást kizáró igazságok, amelyeket nem lehet közös nevezőre hozni, mert ez ellentétes lenne az emberi természettel.

Ezt a lehetetlen állapotot kell megérteni és feldolgozni – nem is annyira racionálisan, mint inkább érzelmileg. És ha ez így van, talán rátaláltunk a Bartis-opusz újabb lehetséges értelmezésére is. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

// még több főtér.ro