Cak a képviselőházban 2.000 tisztviselő van alkalmazva, akikről nem tudni pontosan, hányan „járnak be” dolgozni, de akik nemrég kaptak fizetésemelést.

A napnál világosabb, politikusainkat a legkevésbé sem érdekli a szegényebb rétegek sorsa. A 84 lejes gyermeksegély körül kialakult újabb politikai csatározás a folyamatosan kampányban levő politikusok mérhetetlen cinizmusát igazolja.

Csak azokat „bátorítják”, akik kizárólag a segélyért vállalnak gyermeket, és akiknek a gyermekei továbbra is ugyanolyan szegénységben, nélkülözésben nőnek majd fel, mint eddig.

Miután hónapokon át némát játszott, a múlt hét végén, mintha Csipkerózsika-álmából ébredt volna, hirtelen „aktiválódott” az államelnök, és kemény bírálatokat fogalmazott meg a kormányfő külpolitikájával szemben, de bírálta az egészségügyi kártyák körüli káoszt és nem utolsósorban a parlamentet.

Igencsak elcsodálkoztunk, amikor egy RMDSZ-es képviselő ironikusan azt kérte számon, hogy mutassuk meg azt a törvénycikkelyt, amely előírja a kétnyelvű utcanévtáblákat, mert szeretne ő is tanulni valamit, többször is aláhúzva a helységnevekre vonatkozó kitételt.

Úgy látszik, Marosvásárhelyen semmiféle probléma nincs, az egyetlen, kizárólagos és legfontosabb az, hogy ne kerüljenek ki kétnyelvű utcanévtáblák.

Valami nincs rendben a politikusokkal. Furcsa módon, mihelyt bekerülnek a parlamentbe, mintha valami vírus támadná meg az agyukat, amitől elveszítik valóság- és etikai érzéküket, a választók iránti empátiát és felelősségtudatot.

Kétnyelvű táblák vannak, költségvetés is van, mégis késik a kifüggesztésük. Talán egyfajta türelemjátékról van szó?

Úgy látszik, ha valaki bejut a parlamentbe, minden emberség kihal belőle.

Eszébe sem jutottak – amint a többi kezdeményezőnek sem – azok a nyugdíjasok, akik pár száz lejből tengetik az életüket, amint az sem, hogy az ország lakosságának nyolcvan százaléka él szegénységben vagy mélyszegénységben.

Hogy mennyire „érdekli” honatyáinkat a szavazópolgárok érdeke, elég ha elmondjuk, hogy például a romániai magyar közösség számára rendkívül fontos kisebbségi törvényt tíz éve lepi a por egy fiókban.

A velejéig korrupt politikum kénye-kedve szerint játszott az európai és kormánypénzekkel, ez volt a „tökéletes” rablás, amelyet senki sem vett észre.

Az államfő komoly politikusnak látszik, s talán tényleg szakíthatunk negyedszázados politikai szokásainkkal, és elkezdődhet valami egészen más.

Jó látni, hogy szép sorjában mind bekasztlizzák azokat, akik saját érdekeiket kergetve nyomorba döntötték emberek millióit.

Ha Ceauşescu feltámadna, kárörvendő vigyorral feküdhetne vissza a koporsóba, hiszen a viszály és a magyargyűlölet magvai, amelyeket szorgalmasan hintett fungálása idején, termékeny talajra találtak, és egyesek mindmáig az általa „meghirdetett” szlogenből élnek: veszélyben Erdély, el akarják szakítani Romániától.

Amikor valami nem megy mifelénk – ez is eredeti demokráciánkhoz tartozik –, új pártok, szervezetek, mozgalmak, miegyebek jelennek meg. S mivel nálunk a korrupcióellenes ügyészségen kívül szinte semmi sem működik, a legismertebb politikusok nagy része már sittre került vagy jó úton halad arrafelé, igazán nagy szükség van újabb és újabb „mozgalmárokra”.

Az embereknek elegük van a hazug, korrupt, arrogáns, a választókat a kampányon túl semmibe vevő, a funkcióikat saját és famíliájuk meggazdagodására használó politikusokból, akik, ha úgy adódik, megvédik egymást akár az igazságszolgáltatással szemben is (bár mostanában már ritkábban sikerül nekik).

Az a csoda, hogy ilyen miniszterek, parlamenti képviselők és megyei vezetők mellett még nem ment csődbe az ország.