// 2024. december 3., kedd // Ferenc, Olívia
Mózes Edith Mózes Edith

„A nép szolgálatában”

// HIRDETÉS

Eszébe sem jutottak – amint a többi kezdeményezőnek sem – azok a nyugdíjasok, akik pár száz lejből tengetik az életüket, amint az sem, hogy az ország lakosságának nyolcvan százaléka él szegénységben vagy mélyszegénységben.

(Külön)Vélemény

Szerző: Mózes Edith
2015. április 17., 07:46

„Szerdán nyújtották be a parlamentbe a 255 képviselő és szenátor törvénytervezetét, amelyben szégyentelenül magas speciális nyugdíjakat követelnek maguknak.

Ha megszavazzák, az a képviselő/szenátor, aki egyetlen mandátummal rendelkezik csupán, a »rendes« nyugdíjához 1.200 lejes jutalékot kapna, két mandátum után ez az összeg 2.400 lej lenne, három vagy több mandátum után 3.600 lej járna. Az egyik kezdeményező szerint nem tettek mást, csak annyit, hogy orvosolni akarták azt az igazságtalanságot, amely 2010-ben érte őket, amikor a gazdasági válság miatt Emil Boc levágta a speciális nyugdíjakat. Egyébként is, tette hozzá, az Európai Parlament szabályzójából vették az ihletet.

Azonkívül, hogy »megérdemlik«, az indoklásban azt vetik fel, hogy hatalmas felelősség nyomja a vállukat »az állampolgárok érdekeinek« képviseletében, a törvény mégsem engedi meg, hogy bármiféle közhivatalt betöltsenek vagy a képviselői státussal inkompatibilis kereskedelmi tevékenységet folytassanak.

Egy másik »nyomós érv« az, hogy a törvényhozók »nem alkalmazottak«, és a tevékenységüket »a nép szolgálatában« végzik, nem a parlamentet szolgálják. A mandátum alatt nem kapnak fizetést, hanem csak juttatást, így aztán rájuk nem lehetnek érvényesek a szokásos nyugdíjazási kritériumok. Ezenkívül a kezdeményezők úgy gondolják, »ennek a törvénynek az alkalmazása a parlamenti munka elismeréséhez szükséges keret, és pluszfelelősséget tételez fel a képviselők és szenátorok részéről«. (...)

Egy éppen nyugdíjazás előtt álló képviselő külön is »elmagyarázta«, miért van szüksége a nyugdíj-kiegészítőre: azért, mert egyébként 47 év, 8 hónap és 5 nap után »csak« 2.500 lej nyugdíjat kapna, és nagy szüksége lenne arra a 4.000 lejnyi »kiegészítőre«. Különben nagy igazságtalanság érné, ugyanis 15 év képviselőség alatt nem részesült régiségi pótlékban.

Eközben eszébe sem jutottak – amint a többi kezdeményezőnek sem – azok a nyugdíjasok, akik pár száz lejből tengetik az életüket, amint az sem, hogy az ország lakosságának nyolcvan százaléka él szegénységben vagy mélyszegénységben.

Sebaj, jövőre ismét választások lesznek, akkor majd eszükbe jutnak."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro