Cak a képviselőházban 2.000 tisztviselő van alkalmazva, akikről nem tudni pontosan, hányan „járnak be” dolgozni, de akik nemrég kaptak fizetésemelést.
„Ám a legfrissebb hírek újabb jogos felháborodást váltottak ki a semmibe vett kisemberekből. Az egyik központi lap hívta fel a közvélemény figyelmét, de a közösségi oldalak is »népszerűsítették«, hogy nem elég a választóknak a félezernél több képviselő és parlamenti alkalmazott »eltartását« nyögni, ráadásul léteznek úgymond „láthatatlan” parlamenti alkalmazottak, akiket bár senki sem látott a munkahelyükre bejárni, bő kézzel mért javadalmazást kapnak. A lap szerint a parlament sötét folyosóit, a közvélemény által általános közutálatnak »örvendő« honatyáknál is »bizarrabb fauna« népesíti be. Példának a képviselőház főtitkárságának szóvivőjét hozza fel, akivel az akkreditált újságírók még soha nem találkoztak, de még közvetlen munkatársai sem sokat látták a két év alatt, amióta ebbe a tisztségbe emelték. Ennek ellenére 5.500 lejes fizetést vesz fel havonta, szemrebbenés nélkül.
Nem egyedi esetről van szó: csak a képviselőházban 2.000 tisztviselő van alkalmazva, akikről nem tudni pontosan, hányan »járnak be« dolgozni, de akik nemrég kaptak fizetésemelést. Amiről »természetesen« nem tájékoztatták a közvéleményt, és a kormány sem pánikolt be, mint a gyermeksegély emelésekor tette, hogy vajon miből fogják előteremteni a szükséges összegeket.
Végül is, miért ne tennék, hiszen több mint 150 honatya »alkalmazta« családtagjait a vidéki parlamenti irodákba, sőt olyanok is voltak, akik csak papíron voltak alkalmazva, de a fizetésüket havi rendszerességgel megkapták. Ekörül is volt egy kis botrány, de aztán, mint minden egyéb, szép lassan elcsitult.
Egy dolog bizonyos: mindezek dacára választottjaink ugyanolyan szemtelenül fogják kérni a szavazatainkat, ahogy eddig tették."
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Kiközölte a Rákóczi Szövetség a Szülőföldön Magyarul Program idei támogatásigénylési időszakát.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Mindig a másik oldal manipulál és hazudik, nyilván. De vajon lehetséges-e ma manipuláció-mentes demokrácia?

Tömeges elbocsátások és világpiaci eszkalációk: elveszi-e a munkánkat az AI, vagy át tudunk képezni embertömegeket? Tűnődés a kelet-európai lyukból.

Egy álkommunista megmondót nem érdekel a háború, ahogy a 10 lejes benzin réme se. Az viszont igen, hogy épp mi jön ki az elszabadult hajóágyú csövén, és ezzel mekkorát lehet kaszálni a lájkversenyben.

Újabb évekkel tolódik el a rég várt körgyűrű megépítése, de nem ez az egyetlen bökkenő ebben az erőltetett nagyvárosodásban.