A velejéig korrupt politikum kénye-kedve szerint játszott az európai és kormánypénzekkel, ez volt a „tökéletes” rablás, amelyet senki sem vett észre.
„Az viszont sajnos igaz, hogy sokan nagyon sokszor kerülnek kellemetlen helyzetbe, mert »apróval« akarnak fizetni. Az is épp annyira igaz, hogy az emberek egyre inkább tehernek érzik az aprópénzt, amely csak a zsebüket húzza, de semmire sem használható. Oda jutottunk, hogy bocsánatot kérünk, ha apróval akarunk fizetni vagy visszaadni. Sok helyen azonban nem is veszik a fáradságot, hogy az apróbb visszajárót kiszámolják, teljesen természetes számukra, hogy azzal nem kell elszámolniuk.
Ami azt is jelenti, hogy értékét veszítette, és azt is, hogy az emberek csak kényelmetlen tehernek érzik.
Sőt, észre sem veszik, hogy megrövidítették őket. Vagy talán annyira hozzászoktunk már ahhoz, hogy az ország volt és jelenlegi politikai elitje a tévéadók jóvoltából a szemünk láttára lesz egyre »bejáratosabb« a korrupcióellenes ügyészségre, akikről kiderül, olyan hatalmas összegekkel lopták meg az államot, vagyis a becsületes adófizető polgárokat, amiről az egyszerű földi halandó álmodni sem mer, és a lopás, megvesztegetés, hatalommal való visszaélés, befolyással való üzérkedés magasiskoláját mutatják be országnak-világnak. Sőt, vannak olyanok, akik arroganciájukban bűntudatot próbálnak ébreszteni az egyszerűbb emberekben.
Van is benne valami, bűnösek vagy bűnrészesek abban, hogy rájuk szavaztak.
Az azonban az igazán reális és elgondolkoztató képtelenség, hogy minden jel szerint a sok millió eurós érvágás az állami büdzsén mintha nem is hiányzott volna senkinek. Különben nem tudták volna saját zsebüket duzzasztani
– maszekgalériát »összehozni« polgármesteri fizetésből, hogy csak egyetlen példával éljünk – azok, akik miatt egyre zsúfoltabbakká válnak a börtönök, olyannyira, hogy egy »sima« anyagyilkosnak hamarosan »látogatás nélkülin« kell majd letöltenie megérdemelt büntetését.
A velejéig korrupt politikum kénye-kedve szerint játszott az európai és kormánypénzekkel, ez volt a »tökéletes« rablás, amelyet senki sem vett észre. Mert ha idejében »meglátják«, amit látni kellett volna, és megtették volna az illetékes hatóságok, amit meg kellett volna tenniük, nem jutottunk volna ilyen helyzetbe, nem neveznének az Európai Unió legkorruptabb országának, és semmiképpen sem kellene bocsánatot kérnünk, mert csupa aprópénz húzza a zsebünket."
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Hogy ne érezzük magunkat egyedül a sok ember között, s tudjunk beléjük kapaszkodni, hogy megtartsanak.
Hogy ne érezzük magunkat egyedül a sok ember között, s tudjunk beléjük kapaszkodni, hogy megtartsanak.
„Amikor a 2040-es években a társadalom buborékosodása és a különböző világnézetű csoportok ellenségeskedése olyan mértékű lett, hogy bármikor kitörhetett egy általános polgárháború, alig pár hét alatt felállították a Szabályozást.”

Elhunyt Szörényi Szabolcs, az Illés együttes és Fonográf zenekar basszusgitárosa (többek között). Ez a hír. Van, aki könnyedén tovább lapoz. Mások számára kicsit megállt az idő.
Elhunyt Szörényi Szabolcs, az Illés együttes és Fonográf zenekar basszusgitárosa (többek között). Ez a hír. Van, aki könnyedén tovább lapoz. Mások számára kicsit megállt az idő.
Soha nem volt ennyire kevés közös referenciapontjuk a generációknak, mint most.
Soha nem volt ennyire kevés közös referenciapontjuk a generációknak, mint most.
Ha unja már a „nálunk mindenszentek vannak, a hétszentségit” típusú megnyilvánulásokat, akkor a következő napokban nagyon fog unatkozni… Vigyázat, humorveszély – akinek nem inge, ne vegye gatyára!
Ha unja már a „nálunk mindenszentek vannak, a hétszentségit” típusú megnyilvánulásokat, akkor a következő napokban nagyon fog unatkozni… Vigyázat, humorveszély – akinek nem inge, ne vegye gatyára!
Kiscicák, kiskutyák, szex, vér, dráma. Ossza meg és uralkodjon!
Kiscicák, kiskutyák, szex, vér, dráma. Ossza meg és uralkodjon!
Mégis milyen lehet egy kampányüzenet 2024-ben? Kicsit nézzük meg közelebbről.