A forradalmi Dragnea-rezsim

A Romániában 1945 után hatalomra jutott szocialista rezsimnek volt egy mániája. A forradalom. A szocialistáknak terveik megvalósításához félre kellett állítaniuk, vagy legalábbis semlegesíteniük kellett a „burzsoá” állam intézményeit.

Ahhoz, hogy némi legitimitásra tegyenek szert, a szocialistáknak el kellett torzítaniuk a kulturális értékeket.

Hatalma megszilárdítása érdekében a szocialista pártnak kötelező módon alapjaiban

el kellett szabotálnia a pártrendszert, sőt a civil társadalmat is.

Mindezek, összefoglalva, egy forradalmi cselekvési tervet feltételeznek.

Engedelmükkel, az első a hivatalosan 1947. december 30-án beiktatott rendszer volt. Nevezzük „Ana Pauker”-rezsimnek. A vezetés valójában testületi volt és szovjet ügynökök biztosították. Célja kettős volt: Románia kirablása a Szovjetunió javára és az elitek likvidálása.

A közvetlenül Moszkvából meghatározott feladatot néhány év alatt teljesítették. A Pauker-rezsim fokozatosan átengedte a helyet a Gheorghiu-Dej-rezsimnek. A 60-as évek elejére az átalakulás teljessé vált.

Ez a rezsim szintén forradalmi volt. Kollektivizálta a mezőgazdaságot, központosította a gazdaságot, alapjaiban változtatta meg az oktatást. Egy „népi demokrácia” megszilárdítása volt a célja, a Szovjetunió kliensállamaként. Általában véve ezt a feladatot is teljesítették.

A szocializmus 1965-től új szakaszba lépett. A Ceauşescu-rezsim – főleg a 70-es évek elejétől kezdve – forradalminak nevezte. És az is volt. Egy új,

nemzetikommunista változat létrehozása volt a célja,

mely a történelem teljes eltorzítását feltételezte. Egy asszír személyi kultusz kialakítása. A román falu újrafogalmazása, ha nem éppen teljes lerombolása. A bukaresti vezetés új, bolygószintű szerepe.

A ceauşizmusnak is sikerült teljesítenie céljai többségét. Egyetlen kivétel volt: a dinasztikus rezsimmé válás.

1989 végén a hatalmat, egy népi felkelés eltérítésével egy, Ion Iliescu, a PCR (Román Kommunista Párt – a szerk.) egyik volt megyei titkára által vezetett csoport vette át. Ez a rezsim is „forradalminak” nevezte magát. Annyira, hogy még egy közpénzből fenntartott Forradalom Intézetet is létrehozott. Ion Iliescu pedig megjelentetett egy Forradalom és reform című könyvet.

Az Iliescu-rezsim tekintélyelvű volt. Alapvető terve a „sógorkomasági kapitalizmus”, egy

pártaktivisták által irányított piacszocializmus létrehozása volt, a titkosszolgálatok felügyelete alatt.

Az ellenzéket megtűrték, amíg ártalmatlan maradt. Még a kormány élére is juthatott, amennyiben előzetesen megszűrték és megfosztották azoktól az eszközöktől, melyekkel alternatív cselekvési tervet valósíthatott volna meg. (Az Alkotmánybíróság – CCR – gyakran betöltötte ezt a demokratikus reformokat akadályozó szerepet. Emlékezzenek a CCR régebbi döntéseire, melyekkel – például – az ANI, vagyis az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség tevékenységét akadályozta, vagy a Securitate besúgóit mosta tisztára).

A Ponta-rezsim csak az Iliescu-rezsim egyik szakasza volt. A VV Ponta (Victor Viorel – a szerk.) szocializmusa által bevezetett új elem a demokratikus jobboldal képviselői elleni „kulturális háború” (Kulturkampf) volt. Akiket üldöztek, intézetekből szorítottak ki és cenzúráztak.

Helyükbe olyan siralmas alakokat neveztek ki, mint Kalorifer-Marga (Andrei Marga – a szerk.). A rendőrség, a hadsereg és a titkosszolgálatok „egyetemei” futószalagon kezdték gyártani a „dottorat”-i okleveleket. Az ultranacionalista propagandát bátorították és finanszírozták.

A tényleges szakítás a Dragnea-rezsimmel következett be.

Ez nem egyik napról a másikra került hatalomra. Az átmenet fokozatos volt. A pártaktivistákat és a titkosszolgálati ügynököket az alvilág képviselői egészítették ki.

A büntetőügyi akták vagy ítéletek mára olyan szerepet töltenek be, mint a börtöntetoválások: bandatagsági tanúsítvány, vizuális kód, mely lehetővé teszi az elvtársak tiszteletének adagolását és a riválisok megfélemlítését.

A Dragnea-rezsim ideológiai képlete – ha van neki egyáltalán – ugyanaz, mint az Iliescu-rezsim alatti: hibrid, „állami szerződéses” szocializmus, féktelen nacionalizmus, elbutulás.

De három különbség arról árulkodik, hogy a Dragnea-rezsim radikálisabb.

1. A törvény teljes semmibe vétele.

A romániai szocialisták Vasile Lucától Adrian Năstaséig mindig a Párt érdekeinek eszközeként kezelték a törvényt. Nicolae Ceauşescu mindig a „szocialista jogrendről” beszélt. De egyikük sem ment el odáig, hogy magát a társadalmi rend alapját képező törvényt támadja. Egyikük sem vitt be köztörvényes bűnözőket a törvényhozásba vagy a kormányba. Egyikük sem hirdetett „szabadrablást” a büntetőtörvénykönyvek kiherélésével és a kiterjesztett mentelmi joggal. Az az igazán forradalmi, amit most a Dragnea-rezsim csinál.

2. Az intézményi eljárások teljes semmibe vétele.

A Dragnea-rezsim nem folytat semmilyen párbeszédet a civil társadalommal. Az ülésekről kidobják az újságírókat. Az ellenzéket eltávolították egyes parlamenti bizottságok éléről. Pofátlanul hazudnak, „egy tollvonással” semmisítenek meg adminisztratív eljárásokat. Még a szocialista pártot is belülről szabotálták, amikor azt „magántulajdonba” vette a főtitkár, egy teleormani bűnöző.

3. Az Állammal szembeni érdektelenség.

A szocializmus eredetileg az anarchizmus egyik fajtája volt. Az első kommunisták és szocialisták azt hitték, hogy az állam eltűnik, melyet spontán szerveződési formák váltanak fel.

De a XX. században, főleg azután, hogy egyes államokban átvették a hatalmat, a szocialisták módosították refrénjüket. Részben a saját rezsimjük túlélése érdekében. „Koba” Sztálin megértette, hogy ha nincs erős Államod, akkor jön egy másik és elveszi tőled…

De „Livache” Dragnea és társai számára az Állam már nem jelent elsődlegességet, ellenkezőleg, akadályt képez. Meggyengítése vagy lebontása hasznot hajtó üzletté vált. Az állami intézményeket biológiai rokonságok kritériumai által meghatározott helyi klánok váltották fel.

Bűnözői anarchia, szabadrablás, zavaros eljárások, viselkedési cselek, rokonsági hálózatok.

Ez nem az eddigi értelmezésnek megfelelő Állam. Ez visszafejlődés a szocializmus mély gyökerei felé, amikor a Törvényt csak akadálynak tekintették a saját vágyak kielégítése útjában, és amikor a bűnözést – szükséges és természetes – többletszabadságnak tartották.

Ez a bazárban a szájukat tátó európai turistákat kirabló indiai makákókból álló csoport alkotmányos képlete. Elválik, hogy meddig megy ez majd nekik.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.