// 2026. november 22., vasárnap // Cecília
a kultúra ára

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

•  Fotó: Kyle Head/Unsplash.com

Fotó: Kyle Head/Unsplash.com

Fotó: Kyle Head/Unsplash.com

// HIRDETÉS

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

Makacsul él és kering ma is egy mondás, amit Winston Churchillnek tulajdonítanak, pedig minden bizonnyal csak városi legenda. Eszerint amikor a második világháború idején a brit parlament fel akarta függeszteni a kulturális kiadásokat a hadiköltségek fedezésére, a miniszterelnök azzal reagált, hogy

„de akkor meg mi értelme van annak, hogy háborúzzunk?”.

Ugye érthető, hogy miért szeretjük terjeszteni ezt a kis történetet, akkor is, ha esetleg nem igaz. Mert az egyébként véglegesen és általános érvénnyel megválaszolhatatlan emberi alapkérdés közelében tapogatózik: mi az élet értelme? Aminek a megválaszolását mi intelligens lényekként is szeretjük valahogyan elemelni a materiális szintről: nem lehet pusztán az az életünk értelme, hogy fenntartsuk magunkat, kielégítsük az anyagi-testi igényeinket, vagy hogy a szellemi dimenziónkat, például a tudományt csak ennek a szolgálatára használjuk.

// HIRDETÉS

Igényünk van irodalomra, színházra, zenére, táncra, filmre, képzőművészetre és filozófiára is. Ezért kultúrát létrehozó emberek mindig voltak és mindig is lesznek, a művész ugyanolyan örök embertípus, mint a tanító, a gyógyító, tudós vagy a katona. Kultúrával élők, csúnya szóval kultúrafogyasztók is mindig voltak és lesznek. Vagyis a társadalomnak és az államnak fenn kell tartania a kultúrát és ez többé-kevésbé meg is történik. A kultúra ugyanis pénzbe kerül, és a művésznek is meg kell élnie valamiből, hogy alkothasson.

Eddig nem mondtam semmi újat, evidenciákról, közhelyekről van szó. De nézzük meg kicsit konkrétabban, hogyan is jön létre mindez főleg a mi közegünkben, Erdélyben, Romániában, Kelet-Európában.

Írásom konkrét apropóját két sajnálatos fejlemény adja:

nemrég jelentették be, hogy idén nem rendeznek meg Erdélyben két kulturális fesztivált: a nagyváradi Szent László Napokat és a csíkszeredai UNSCENE-t, a művészeti egyetemek színház- és filmfesztiválját. Két eltérő profilú rendezvényről van szó, de mindkét esetben a pénzhiány az ok.

Aki benne van a témában, valamilyen kulturális intézményt, szervezetet, alapítványt, fesztivált, irodalmi, színházi, képzőművészeti kezdeményezést vagy egyéb hasonló struktúrát működtet, ott dolgozik vagy egyszerűen csak rálátása van erre a területre, pontosan tudja, hogy milyen, eléggé korlátozott típusú anyagi forrásokból lehet fenntartani és működtetni egy ilyen intézményt. Nem fogok a részletekbe belemenni, csak nagy vonalakban tekintem át ezt a területet.

Az egyik legfontosabb anyagi forrás az állami vagy helyi költségvetés.

A kulturális alapintézmények évente változó összegű, de stabil és tervezésre alkalmas költségvetési forrásokból kapnak a működésükhöz szükséges pénzt. Közvetlenül az állami költségvetésből, a kulturális minisztériumon keresztül, vagy a megyei, illetve a helyi önkormányzati büdzséből. Szintén állami pénzek a magyarországi kormányzati források, illetve azok is, amelyeket közvetítőként, de saját hatáskörű döntések nyomán az RMDSZ folyósít kulturális szervezeteknek.

Aztán vannak azok a források, amelyeket pályázati úton lehet megszerezni, állami, önkormányzati, nemzetközi (főleg európai uniós) vagy alapítványi keretekből.

A harmadik pénzforrást a belépőjegyek, a tagsági díjak és esetenként a közönségadományokból összeálló bevételek jelenthetik.

A negyedik lehetséges forrása a pénznek a közösségi támogatás, a crowdfunding (amikor annak a bizonyos projektnek, előadásnak vagy eseménynek a költségeit a közönség állja).

Az ötödik a saját vagyonelemek hasznosítása (például ingatlanok bérbe adása), már ha vannak ilyenek.

Végül a hatodik finanszírozási pillér a szponzorizáció és a mecenatúra lehet.

Ez a pénzforrás-struktúra nem csak romániai vagy erdélyi magyar viszonylatban, hanem világszerte érvényes, nyilván országonként változó képletben. Egyes, gazdagabb országokban több pénz juthat állami forrásokból a kultúra finanszírozására, máshol nagyobb a piaci alapú működési komponens, megint máshol a mecenatúra a fő pénzforrás.

Erdélyben ha megkérdezzük egy kulturális intézmény, szervezet vagy egyéb kezdeményezés képviselőjét, valószínűleg kivétel nélkül azt a választ kapnánk, hogy

az a keret, amiből működnek, nem elegendő. Ennek pedig több sajátos oka is van.

Egyrészt Romániában nem csak az egészségügy vagy az oktatás (és még más területek), hanem a kultúra is hagyományosan alulfinanszírozott államilag. Nem jut elegendő pénz a kultúrára (sem), mert kell a fizetésekre, nyugdíjakra és egyéb szociális kiadásokra, infrastruktúrára, energiára, védelemre, az államadósság finanszírozásra és sorolhatnánk hosszasan.

Ezért a kulturális intézmények vagy megelégednek azzal, amit az államtól vagy az önkormányzattól kapnak (már amelyik kap), és abból gazdálkodnak, vagy pedig megpróbálják más forrásokból kiegészíteni a költségvetésüket: pályázatokból, magyarországi állami forrásokból (ez a terület a következőkben valószínűleg alaposan megváltozik), vagy szponzorációkból.

És akkor itt jön a másrészt.

Ugyanis néhány alapintézményen (közintézményen) kívül a normatív állami támogatások elérhetetlenek a kulturális entitások számára, amelyeknek így más forrásokból kell biztosítaniuk működési költségeiket. Az RMDSZ által kiosztott, a magyar nemzeti kisebbségnek elkülönített állami pénzek ugyan kicsiben leképezik ezt a rendszert, egy normatív-szerű támogatási rendszerben, de ahhoz csak a nagyobb kulturális szervezetek férnek hozzá, a többinek minden évben pályáznia kell. Nagyon kevés kivétellel hasonló a helyzet az önkormányzati támogatások esetében is. Ezek a pénzek nem elegendők a szervezet vagy rendezvény működésére, így további forrásokat kell keresniük.

Az utóbbi bő egy évtizedben Erdélybe áramlott több tízmilliárd forintos nagyságrendű magyarországi pénzeknek csak kisebb része került kulturális szervezetekhez.

Sok esetben a támogatási mechanizmusok átláthatatlansága és preferenciális jellege aránytalanságokat eredményezett, és mivel a támogatás erősen kötődik a politikai konjunktúrához (vagyis attól függ, hogy melyik párt kormányoz Magyarországon), nem lehet rájuk hosszú távon alapozni. Ez térdeltette le idén a Szent László Napokat is, ugyanis a költségeinek jelentős része magyarországi kormánytámogatás volt.

De menjünk tovább: a belépőjegyekből, tagsági díjakból, közönségadományokból befolyó pénzek elenyészők, ráadásul a kulturális szervezetek és kezdeményezések többsége nem is úgy működik, hogy alkalmazza ezeket a megoldásokat.

Szintén jobbára csak elméleti szinten létezik Erdélyben a közösségi finanszírozás,

a crowdfunding-ból származó bevételek ugyanis alacsonyak és/vagy nem rendszeresek. A saját vagyonelemek hasznosítása, például ingatlanok bérbe adása megint csak elméleti lehetőség, ugyanis Erdélyben igen ritka az olyan kulturális entitás, amely így hasznosítható vagyonnal rendelkezik.

És az utolsó lehetőség: az szponzoráció és a mecenatúra. Előbbi főleg a kulturális tömegrendezvények (az Erdély-szerte megrendezett mindenféle „napok”) számára elérhető, a támogató cégek, vállalkozások ugyanis elsősorban reklámot remélnek az anyagi támogatás fejében, ez pedig csak a nagy rendezvények esetén működhet az elvárt mértékben.

A kulturális mecenatúra – bár a jelentős történelmi hagyományai meglennének – ma Erdélyben lényegében nem létezik. Ennek az okai pedig ugyanott keresendők, mint

az erdélyi kultúrafinanszírozás nyomorúságát meghatározó további körülmények:

- Demográfia. Az erdélyi magyar közösség lélekszáma folyamatosan csökken, jelenleg alig haladja meg az egymillió főt. Ez matematikailag egyre nagyobb mértékben behatárolja a lehetőségeket.

- A közösség anyagi helyzete. Az erdélyi magyar közösség nem jómódú és a többsége országos viszonylatban hagyományosan szegényebb térségekben él, főleg a székelyföldi megyék szerepelnek folyamatosan a befektetések és a lakossági jövedelmek országos rangsorának alján. A kultúrát – kevés kivételtől eltekintve – jelentősen alulfizetett emberek próbálják működtetni, gyakran elhivatottságból, önkéntes munkával.

- A kulturális támogatások hatalmas része politikai térben történik, legyen szó RMDSZ-ről vagy a magyar kormányról, ez pedig mindenféle torzulásokat és feszültségeket okoz.

- Erdélyben, Romániában, de egész Kelet-Európában sem létezik az a jelentős polgári réteg, amely a kultúra fenntartásának stabil közege például a módosabb nyugat-európai országokban (de még a kevésbé módos Magyarországon is), és amelynek létezése több évszázados folyamatok eredménye. Ennek persze a történelmi okok (a magyar államiság jellegzetességei, Trianon, a kommunista rendszer) mellett földrajzi és kulturális okai (az Európai centrumokhoz viszonyított periféria-lét) is vannak.

- Az erdélyi magyar társadalom javarészt nem urbánus-polgári értékrendű, és elzárkózóan konzervatív,

a generációs átalakulások pedig jelentős fáziskéséssel fordulnak rá arra az európaiasodási és nyugatosodási útra, amely némiképp naiv célként és ideálként korábban is létezett, csak épp soha nem sikerült az áhított sebességgel haladni rajta.

Nagy vonalakban ez az erdélyi magyar kultúra létezésének és működésének anyagi dimenziója és ebben a finanszírozási keretrendszerben kell mozognia annak, aki ma Erdélyben kultúrát akar létrehozni és fenntartani. És mindez nem csak a kultúracsinálásra vonatkozik, hanem például a sajtóra, médiára is, ahol apróbb, sajátos részleteket leszámítva ugyanez a helyzet érvényes.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Varga László Edgár

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Hová tűntek az erdélyi magyar társadalom „nagy ügyei” és van-e még esély a hosszabb távú stratégiai gondolkodásra?

Fall Sándor

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A PSD-s főbojár megüzente: az RMDSZ írjon haza, ha nem tetszik neki a közigazgatási reform
Főtér

A PSD-s főbojár megüzente: az RMDSZ írjon haza, ha nem tetszik neki a közigazgatási reform

Csoma Botond nem maradt adós a válasszal, szerinte süket duma zajlott eddig az átszervezésről. És az e heti cukiság: Nicușor Dan felpróbált egy VR-szemüveget, bár ő anélkül is pont ugyanúgy mozog.

Kulákgyerekként megbélyegezték, de nem adta fel, egész életét isteni ajándéknak tekinti a százéves Balogh Gizella (1.)
Krónika

Kulákgyerekként megbélyegezték, de nem adta fel, egész életét isteni ajándéknak tekinti a százéves Balogh Gizella (1.)

Kézdivásárhelyen született 1926-ban, átélte a front borzalmait, kuláklányként kitették az egyetemről, de nem adta fel, tanár lett. Két évtizeden át vezette a kolozsvári katolikus nőszövetséget. A százéves Balogh Gizellával beszélgettünk.

Vége a többszörös időpontfoglalásoknak az orvosnál: a betegek számára a CNP váltja fel a beutalókat és az orvosi leveleket
Főtér

Vége a többszörös időpontfoglalásoknak az orvosnál: a betegek számára a CNP váltja fel a beutalókat és az orvosi leveleket

RMDSZ-es törvényjavaslat: ötvenezer eurós kártérítés a medvetámadások áldozatainak. Továbbá: megkéselt egy nő egy tizenegy éves kisfiút Kolozsváron, egy másik nyolcévest pedig megvert.

Ettől a hétvégétől már gazdag: bement a lottótársasághoz a csaknem egymillió eurós főnyereményért
Székelyhon

Ettől a hétvégétől már gazdag: bement a lottótársasághoz a csaknem egymillió eurós főnyereményért

Jelentkezett a Román Lottótársaság központi székhelyén tegnap a november 12-i Loto 6/49-sorsolás 5 226 582,80 lej (mintegy 980 ezer euró) értékű főnyereményének nyertese.

Kiderült, milyen „kincsekre” bukkantak a régészek a magyar történelem fontos alakjához kötődő nagybányai házban
Krónika

Kiderült, milyen „kincsekre” bukkantak a régészek a magyar történelem fontos alakjához kötődő nagybányai házban

Számos, a 15.–20. századból származó leletet találtak a város legrégebbi polgári épületeként számon tartott nagybányai Hunyadi-házban végzett ásatások során – közölte a Máramaros Megyei Történelmi és Régészeti Múzeum

Száz méter széles vadátjárók épülnek az autópályán a barnamedvék számára
Székelyhon

Száz méter széles vadátjárók épülnek az autópályán a barnamedvék számára

Harmincöt éves a marosvásárhelyi Milvus Csoport, amely a helyi természetvédelmi kutatásoktól az országos és nemzetközi fajvédelemig jutott. A jubileumi sajtótájékoztatón az A8-as autópálya vadátjáróiról és a veszélyeztetett fajokról is beszéltek.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Varga László Edgár

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Hová tűntek az erdélyi magyar társadalom „nagy ügyei” és van-e még esély a hosszabb távú stratégiai gondolkodásra?

Fall Sándor

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS