Meleg hangú, helyenként vidám, helyenként szomorú beszélgetést folytattunk Lőrinczi Károly kolozsvári szabómesterrel. Akinek ebben a városban a kövek is köszönnek.
Lőrinczi Károly 1952-ben született Szamosfalván. Iskolába is ott kezdett járni, majd a kolozsvári Brassai Sámuel Líceumban végzett. Iskolai tanulmányaival párhuzamosan, esti tagozaton kitanulta a szabómesterséget. 53 éve férfi szabóként dolgozik.
Hogyan lett önből szabómester? Gyerekkorától kezdve gondolt erre?
Dehogyis. Édesanyám azt szerette volna, hogy tovább tanuljak. Csak közben egy barátommal beszélgetve arra jutottam, hogy jobb, ha szakmát választok. És akkor történt, hogy az iskolával párhuzamosan elvégeztem az inasiskolát is, amely három éves volt akkoriban.
És hogy tetszett a szakma, ha már ezt választotta?
Eleinte nem szerettem. Nem is tudom, miért. Talán azért, mert úgy éreztem, nem volt választásom. Elvált szülők gyereke voltam, édesanyámmal éltünk. És segítenem kellett a megélhetésben.
És az inasiskola elvégzése után kapott is munkahelyet?
Persze, a szövetkezetnél. Az volt a neve, hogy Drumul Nou. Ott kezdtem a pályát. Hely volt. Annak idején Kolozsvár tele volt szövetkezeti szabóműhelyekkel. Itt, a Bolyai utcában is működött egy. Ha jól emlékszem, az volt a legrégebbi. A háború előtt is működött. A szövetkezetesítés előtt. Ha jól visszagondolok, 28 szabóműhely volt a városban, a központban, a negyedekben, mindenütt.
Ekkor már megszerette a szakmát?
Igen, mert beleszoktam. Elsősorban az öltönykészítést. Így képzelje el: bejött a kuncsaft egy jó nagy darab anyaggal. És én felöltöztettem. Kiválasztottuk a modellt. És megcsináltam, ától zéig. Mára ez teljesen megváltozott. Amit ma csinálok, az más. Rendelésre már alig készítek ruhát. Tavaly készítettem utoljára… várjon… az idén is készítettem egy öltönyt. De ennyi.
Annak idején hányan rendeltek? A fénykorban?
Az más világ volt. Akkoriban az emberek 60–70 százaléka rendelt ruhában járt. Mondjam másképp: aki rendes ruhában akart járni, az rendelt magának. Nem a boltból vásárolt. Persze, voltak boltok, gyárak is, ott volt például a Flacăra. De gyenge minőségű ruhákat gyártottak. Tudja, a divat hamar változott mindig. És a kuncsaft divatosan akart öltözni. Tehát kiválasztott magának egy modellt. Ugye, annak idején is bejöttek valahogy a nyugati képeslapok, például a Neckermann. És a kuncsaft kiválasztott magának egy divatos modellt, eljött, hozta az anyagot, méretet vettem, dolgoztam, próbáltunk és végül elkészítettem a ruhát. Ami, ne felejtsük el, egyedi darab volt, mert másnak olyan nem volt. Senkinek. És igen, így működött akkor az úri szabó.
Honnan szerezték be az anyagokat?
A románok nagyon jó minőségű anyagokat is tudtak gyártani. Nagyon híresek voltak. Jobbak voltak, mint az angol szövet.
Ez hogy lehet?
Jó gyapjúból dolgoztak. Például ott volt a Partizan szövetgyár, Iași-ban. Mi, szabók, tudtuk, hogy onnan jó minőségű anyagok kerülnek ki. Néztük is a régi mesteremmel, amikor hozott valaki eredeti angol szövetet, Angliából… teszteltük, a iași szövetek jobbak voltak.
Apropó, mesterek. Inasként milyen volt a viszonya a mesterekkel?
Hogy is mondjam... alárendelt volt a viszony, teljesen. Ugye, az inasság három évig tartott. És… az elején, tudja, nagyon megrázó volt számomra. Sok megalázás ért a mesterek részéről. Tudja, voltak ezek a régi, nagy szabók. Csúfolkodtak, gúnyolták az inasokat. A Fellegvári úti (ma Drăgălina – a szerk.) műhelyben kezdtem az inaskodást. Nagy szabóműhely volt ott, a város felőli sarkon. Voltunk vagy tízen, inasok. És ott voltak az oktató mesterek. Na, ők bántak velünk csúnyán. Például, van ez a klapnifa, ezen vasaljuk szét a varrásokat. Már nem használom, csak nosztalgiából hoztam be a műhelybe. Na szóval, azt mondta az egyik mester, menjek, áztassam be a klapnifát, vegyek egy vedret, töltsem meg vízzel, és áztassam be.
Be kell áztatni?
Hát dehogy kell! De nekem halvány fogalmam se volt erről. De ha a mester azt mondta, hát vettem a vedret, megtöltöttem vízzel és beáztattam a klapnifát. És akkor kinevettek. Az inasok persze nem, mert ők se tudták a dörgést, ők is megjárták, ha nem ezzel, mással. Na, ilyeneket csináltak a mesterek. Bunkók voltak, nem tudok mást mondani. Mi aztán már másképp csináltuk, miután kijártuk az iskolát.
Önnek is voltak inasai?
Persze. Körülbelül 14 inast neveltem ki. Fiúkat is, lányokat is. Az egyik mester lett, a Flacăra gyárban dolgozott, amikor utoljára beszéltem vele, nem is olyan régen. Van még egy tanítványom a magyar színháznál. Ők járnak hozzám ma is, kérdeznek ezt-azt. A többiekről nem tudok semmit. Tulajdonképpen a régi gárdából maradtunk többen a szakmában.
Hányan vannak még a régi gárdából?
Na, ez az, hogy mi sem vagyunk már olyan sokan. Éppen erről beszélgettem az egyik kollégával, hogy ha mi meghalunk, kész, nem lesz több szabómester. Mert akik vannak, azok csak módosítanak, javítanak. Meg tudom számolni a két kezemen, hány szabómester van ma Kolozsváron. Öt vagy hat. Aki a hozott anyagból ától zéig meg tud csinálni mindent. A kész öltönyig.
És miért vannak ilyen kevesen?
Több oka van. Először is, nincs igény erre manapság. Más időket élünk. Megveszi a boltban, a mallban. Aztán azonnal elhozza hozzám, hogy átalakítsam neki. Igen, van még az idősebb korosztály, aki a rendelt ruhához szokott hozzá. Azt mondom, hogy a méretre készítés, öltönyök, egyebek készítése az idősebb generáció kihalásával el fog tűnni. Ez száz százalék. Én kolozsvári vagyok, benne vagyok a szakmában, látom, tudom, ismerem a kuncsaftokat, a szabókat is. Az úri szabó halára van ítélve. Mi vagyunk az utolsó generáció. Én 1990 óta nem tudok arról, hogy inasok lettek volna. Lehet, hogy privátok még neveltek inasokat… nem tudom.
Van olyan ma, hogy szabóképzés?
Nem tudok róla. Kolozsváron legalábbis.
Pedig nem messze tőlünk ott a híres Szabók bástyája. Rangos céh volt a szabóké.
Á, azok más idők voltak. Akkoriban hatalmas céh volt a szabóké. A város vezetésében is részt vettek. De hát az akkor volt. Most ez van.
A kommunizmus mennyiben játszott közre a szabócéh szétesésében?
A dolog úgy áll, hogy én a kommunizmusban kezdtem el tanulni a szakmát. Akkor voltam inas is. Vagy negyvenen voltunk összesen, az én generációm. Mi dolgozhattunk. És voltak akkor is, akik sokra vitték. A szövetkezeteken kívül is. A kisiparosok működtek maszekban is. A szabócéh ereje viszont eltűnt, ez tény. Ami a döntő csapást ránk mérte, az 1989 utáni korszak. Teljesen megváltozott a világ. Mindenki siet, gyorsan él, gyorsan vásárol. Nincs már arra ideje senkinek, hogy próbálni járjon a szabóhoz. Ugye, először meg kellene beszélni, milyen legyen az a bizonyos ruha, milyen a modell, méretet kell venni, aztán jön legalább két próba. A legtöbb ember viszont erre nem ér rá. Bemegy a boltba, magára kapja, ami tetszik neki és megy is. Értem, sokkal praktikusabb ez. Mint szövetek után járkálni, szabóhoz járkálni. Gálaruháknál még van kivétel. De hát az ritkábban történik meg. Három évvel ezelőtt szmokingokat készítettem a kolozsvári filharmóniának.
Itt a műhelyben milyen eszközökkel dolgozik?
Van ez az elektromos varrógép. Régebb Singer varrógépek voltak, de én is haladok a korral, most egy japán gépem van. És aztán ott a szegőgép, a triplock. Ezek a fontos eszközök. És a kezem. A kézimunka az egyik legfontosabb dolog. Annak idején azzal kezdtük, hogy gomblyukakat varrtunk. Nagyon bonyolult munka. Azt mondom, a szép gomblyuk a zakó dísze. És ez is számít, ha visszatérünk a kuncsaftokra meg az igényekre. Mert a kézzel készített ruha négyszer-ötször olyan drága, mint a bolti tucatáru. Persze, a kézi munkát meg kell tanulni, nagyon. Hogy az ember jól tudja végezni. És akkor ára is van.
Hogy öltözködik ma a kolozsvári ember?
Sportosan. (Nevet.) Viszont… nos, általában ízléstelenül. Ez az én véleményem.
De mit jelent az, hogy ízlésesen felöltözni?
Először is azt, hogy találjanak egymáshoz a ruhadarabok színei. Aztán találjanak egymáshoz az anyagok is. Ezt jelenti a jó ízlés.
De a polgárnak volt ruházkodási kultúrája, nem?
Hát persze, hogy volt. De hol van ma már a polgár? Aki tudja, mit jelent felöltözni. Mit jelent egy ünnep. Például, mikor az ember elmegy színházba, ünneplő ruhát vesz magára. A színháznak meg kellene adni a tiszteletet. A színház a kultúra helye. De nem ez történik.
Ön szerint mit jelent ma kolozsvárinak lenni?
Én büszke vagyok arra, hogy kolozsvári vagyok.
Miért?
Kolozsvár belém nőtt. Itt érzem otthon magam. Semmi pénzért nem mennék el sehova. Itt még a kövek is köszönnek nekem, hogy szervusz, Karcsi! Itt volt családom. Aztán a fiam Japánba nősült. Voltam nála, nem szerettem. Nem olyan, mint Kolozsvár. Kolozsvári egyedi. Jó, én lokálpatrióta vagyok. És biztos vannak mások is, akik így éreznek. Csak már nem találjuk meg egymást a tömegben. Kolozsvár több mint fele jövevény, máshonnan érkezett ide, nagyon rövid idő alatt. A régi kolozsváriak meg öregszenek. Aki idejön, kéne tudja a kolozsvári kultúrát. Semmi bajom ezekkel az emberekkel. Csak mondom, ha itt él, kéne ismerje a kultúrát.
Mit csinál, amikor nem dolgozik?
Horgászok.
S fog is?
Fogok is, nem is. (Nevet.) A Szamosra járok, Szilágy megyébe. A halastavakra egyáltalán nem járok. Nem szeretem. Az a horgászat nem ér semmit. Sajnos, itt Kolozsvár körül a Szamos pöcegödörré vált. Amikor gyerek voltam, az Astoria szálló mellett fogtuk a nagy paducokat. De feljebb is, a régi műhelynél. Annyi paduc volt, hogy fekete volt a víz. Nem is kellett csali. Mi úgy mondtuk, macskáztunk. Hármas horgot használtunk, bedobtuk a vízbe és megrántottuk. Annyi volt a hal, hogy beleakadt. Ahhoz, hogy ma halat találjunk a Szamosban, el kell menni Szilágy megyébe, Zsibón túlra. Fáj a szívem, amikor látom, hogy elromlott a Szamos. Volt itt minden: kárász, paduc, keszeg, ponty, csuka… esős években az áradás lehozta a pisztrángot is a hegyekből. Emlékszem, nem egy pisztrángot fogtam.
Volt olyan munkája, amire szívesen emlékszik vissza?
Olyan tíz éve történt, hogy jött egy pasas, aki egyenruhákat gyűjtött. Mondta, van neki egy pár ruhadarabja, és azokat restaurálni kéne. Mondtam, jó, hozza el. Szebeni volt a pasas. És egy nap beállított két nagy kofferrel. SS egyenruha, Wehrmacht tábornoki egyenruha, egyszerű német katonaruha. Meg is ijedtem. Olyan helyen tartották, hogy beléjük állt a moly. Kézzel javítottam őket, egytől egyig. De utána mondtam neki, hogy jó, ezt megcsináltam, de többször nem vállalom. Mert irdatlan nagy munka volt.
Még egy kolozsvári kérdés. Ön szerint mi lenne a jó irány Kolozsvár számára?
Most olyan okos dolgokat kellene mondani. De nem tudok. Azt látom, hogy Kolozsvár szétesett.
Mondaná egy mai fiatalnak, hogy tanulja ki a szabómesterséget?
Nem. Először is, mert nem jövedelmező. Aztán, a szabómesterségnek nincs tisztessége. Aztán, nem is lenne hol megtanulja. Nincs szakoktatás. És végül, amiről beszéltünk: a szabómesterség ki fog halni. Én még kibírom, vannak kuncsaftjaim, régóta itt vagyok.
Éppen befejeztük a beszélgetést, amikor egy kolléga érkezett a műhelybe. El akartam búcsúzni, ám egy olyan varázslatos kör jött létre pillanatok alatt, amelyből egyszerűen nem tudtam kilépni. A két szabómester úgy dobálta egymásnak (meg időnként nekem) a labdákat, hogy a földbe gyökerezett a lábam. Pattogtak a gyerekkori emlékek, hogyan fogtak tákolt hálóval vedernyi halat a Szamosban, mit jelent a szakma becsülete, hogyan lehet egy faluban szabóműhelyt működtetni, érdemes-e pénzt kérni egy juhásztól egy bekecsért – nem érdemes, inkább egy oldal szalonnát vagy egy fél bárányt, és tessék, így működik a cserekereskedelem korunkban –, mennyire tud egy mai városi ember alkalmazkodni a falusi élethez, ha történetesen nem folyik a csapból a víz, hogy lehet egy lányt épségben (a kísérő fiatalember épségére gondolok) hazakísérni a táncból, ha a célpont közelében ott állnak az önjelölt kerületi „seriffek” és nos, neheztelnek azért, hogy egy más negyedbeli ficsúr rávetette a szemét a „hazai” lányra, lásd még, nagyon lokálpatriotizmus… csodálatos volt az a bő félóra, amit a két mester társaságában tölthettem. És lehet, hogy a klasszikus szabómesterség idővel kihal, viszont az a kolozsváriság, az a pozitív életérzés, világszemlélet, ami ezekből az emberekből árad, fertőző (értsd, átadható). És a levegő útján terjed. Csak a közelükbe kell menni. És figyelni sem árt.
Nem elég a miccs. Otthon marad a sütő. Hova fér be a kenyér? Erdő szélén nagy a kedv...
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan mindenkit biztosít, Románia képes megvédeni magát az orosz drónokkal szemben. Téglával támadt felesége nagyanyjára egy férfi.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Erdélyből Moldván át Dobrudzsába utazva páratlan élmény ellátogatni a világ legnemzetközibb folyója, a Duna romániai deltájába, amely a világörökség részeként eleve egyedi látványosság. A nyaralás élvezetét csak fokozza, ha a tengerpartra látogatunk.
Jelenlegi helyzetben legkevesebb 3000 lej nettó jövedelemből tud egy személy elfogadható életszínvonalon élni – véleményezte egy csíkszeredai nő, akitől arról érdeklődtünk hogyan érdemes beosztani a havi jövedelmet.
A vérre menő online kommentcsatákban és megosztásokban néha nem árt megállni és kinevetni saját magunkat. Az önirónia igen hasznos tud lenni.
A vérre menő online kommentcsatákban és megosztásokban néha nem árt megállni és kinevetni saját magunkat. Az önirónia igen hasznos tud lenni.
Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.
Sok millió kelet-európai dolgozik nyugat-európai országokban, ahol kizsákmányolják őket. Ugyanezek az emberek más lelki csomagokat is cipelnek magukkal. Lina Vdovîi moldovai, jelenleg Kolozsváron élő filmrendező dokumentumfilmje pontos látlelet erről.
Nagyot változott a királyok játéka azóta, hogy Garri Kaszparovot legyőzte az IBM számítógépe.
Nagyot változott a királyok játéka azóta, hogy Garri Kaszparovot legyőzte az IBM számítógépe.
Noha Erdély-szerte szedhetünk ehető vadnövényeket, ezeket egészen biztosan nem szedhetjük le, ha kedves az életünk. Mérgező növényeink csodálatra méltók, ezért hagyjuk őket a helyükön, alább viszont olvashatunk róluk néhány érdekességet.
Noha Erdély-szerte szedhetünk ehető vadnövényeket, ezeket egészen biztosan nem szedhetjük le, ha kedves az életünk. Mérgező növényeink csodálatra méltók, ezért hagyjuk őket a helyükön, alább viszont olvashatunk róluk néhány érdekességet.
Az Atlanti-óceánt kétszer is egyedül átkenuzó extrém-sportoló kolozsvári előadásán jártunk.
Az Atlanti-óceánt kétszer is egyedül átkenuzó extrém-sportoló kolozsvári előadásán jártunk.
Megnéztük a húsevő növények kiállítását a kolozsvári botanikus kertben.
Megnéztük a húsevő növények kiállítását a kolozsvári botanikus kertben.
A mentőakciók során nem a mentőcsapat a főszereplő, hanem az, akit megmentünk és hazaviszünk – vallja Kovács Zoltán Róbert, a Maros Megyei Hegyi- és Barlangi Mentőszolgálat vezetője.
A mentőakciók során nem a mentőcsapat a főszereplő, hanem az, akit megmentünk és hazaviszünk – vallja Kovács Zoltán Róbert, a Maros Megyei Hegyi- és Barlangi Mentőszolgálat vezetője.
Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.
Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.
Nehezen emészthető az az arrogancia, amellyel Romániában nekiesnek a vendégmunkásoknak. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió legnépesebb (vendégmunkásokból is álló) diaszpórája a román.
Nehezen emészthető az az arrogancia, amellyel Romániában nekiesnek a vendégmunkásoknak. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió legnépesebb (vendégmunkásokból is álló) diaszpórája a román.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Nem elég a miccs. Otthon marad a sütő. Hova fér be a kenyér? Erdő szélén nagy a kedv...
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.