Petőfiék is tudták: a fogyasztásban van a nemzet ereje

Irodalomórán gyerekként, diákként nem biztos, hogy tudatosan elgondolkodunk azon, nagy költőinkbe, íróinkba honnan férhetett annyi hazaszeretet, amennyit megtanulhattunk tőlük. Kétség ne férjen hozzá: máig elképesztően népszerűek, megjegyezhetők azok az irodalmi alkotások – elsősorban a rímekbe szedett, négysoros, tisztán követhető versek –, amelyek a 19. század derekán születtek, és valamelyest szóba hozzák, ki a jó hazafi és hogyan is viselkedik.

arról senki sem tud olyan lelkesen beszélni, mint T. Szabó Levente, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának oktatója, a 19. századi irodalom kutatója. T. Szabó ennek apropóján volt vendége a Virtuális Bolyai Egyetem programsorozatának, a kolozsvári Vallásszabadság Házában tartott előadásának már a címe is figyelemfelkeltőnek számít, és jócskán közelebb hozza a 21. század emberét a hosszú 19. század történéseinek megértéséhez: Nemzeti irodalom és kapitalizmus: egy különleges 19. századi kapcsolat kezdete.

T. Szabó Levente szenvedélyesen magyaráz. Fotó: Sánta Miriám

Nem tudjuk elképzelni manapság ideológiamentesen azt, hogy milyen volt az a világ, ahol nem volt széles körben elterjedve – azaz nem minden társadalmi csoport számára volt hozzáférhető – a nacionalizmus. Hogy mit jelentett a nemzet a 19. századot megelőzően, arról van fogalmunk, az egyik ilyen például, hogy a nemzettesthez való tartozást a rendi társadalom képezte, azaz a nemesség.

Ahhoz viszont, hogy mi vezetett a nemzeti irodalom – és így a további nemzeti színház, festészet, jelképek, gazdaság, táj stb. – kialakulásához,

és hogyan gondolkodunk a mindennapi életben a magyarságunkról. Ugyanis nem mindig volt minden ilyen magától értetődő!

Az 1840-es években a magyar közbeszéd fordulóponthoz jut, ez pedig az irodalmi szövegekben közvetített üzenetekre is hatással lesz: az abszolutizmus korának utolsó éveiben arról kezdenek beszélni mind a sajtóban, mind pedig szépirodalmi alkotásokban, hogy milyen egy jó hazafi. Ne feledjük el, hogy ebben az időszakban kezd megerősödni a tömeges hírlapolvasás, az információ áramlása jócskán megugrik. Mind a termékekhez, mind pedig a róluk való gondolkodás erőteljes demokratizálódásnak indul.

Honnan indul mindez? T. Szabó válaszai közül figyelemre méltó az, ahogy az emberek társasági életében bekövetkező változások hogyan alakítják majd a későbbi (irodalom)fogyasztási szokásaikat. Szemléltető példaként nem csak Petőfi Sándor, hanem más kortársai, például Losoncy László, Garay János, Vachot Imre (Petőfi szerkesztője, később ellensége) szövegeit láthattuk. Elsőként a bordal műfajának finom változásaira hívta fel a figyelmet, amelyben tetten érhető volt, ahogy a szerzők

az számított igazi hazafinak, aki magyar bort ivott, s bár a magyar bor a köztudatban akkoriban silány minőségűnek számított, a helyhez kötöttsége nyomán felmagasztalandóként kezdett szerepelni.

Ha egyszerűen kellene összefoglalnunk, miben nyilvánult meg jó hazafinak lenni a korszakban, akkor talán úgy fogalmazhatnánk:

még akkor is, ha az silányabb minőségű (ezt az egyes szövegekben sem rejtették véka alá!). Olcsóbb is, rosszabb is, de a miénk – mondhatnánk, ha a gazdasági nemzeti protekcionizmus kulturális mintázatát kellene megfogalmaznunk, amely során, noha korántsem csak a minőségbeli különbségekről esik szó az 1840-es években, kialakul az, amit nemzeti kapitalizmusnak nevezünk.

Az irodalmi szövegek sűrű párbeszédbe lépése a fogyasztói kultúra megreformálásával elősegítette azt, ahogyan a nemzeti gazdaságokról gondolkodni kezdtünk a korszakban. A heves kirohanásoktól, magvas megállapításoktól és degradáló szemszögbe helyezéstől sem visszariadó költőket például az foglalkoztatja, hogy a külföldi hatások miként válnak sorvasztó erővé a társadalomban.

Egy nő párizsi frizurát hord? Bécsi szabásminták szerint varrat ruhát? A piperkőc úrfiak nem beszélnek magyarul? Németül szívesebben szólalnak meg? Nem eléggé elkötelezett a haza iránt egy lány, ezért már nem is érdemes megkérni a kezét? Az elállatiasodás jeleit mutatják azok a vagyonosok, akik az év huzamosabb részét külföldön töltik és elherdálják a hazai gazdagságukat?

Ilyen és ehhez hasonló, olykor súlyos vádakként megfogalmazott sorok születnek a korszak író tollaiból. Mivel a hazafiság a hétköznapi gazdasági történések és döntések sorozataként van elkönyvelve, ezért a külföldön elvert vagyon bűnnek számít – ezt nevezzük abszentizmusnak, vagyis annak, hogy valaki hiányzik, és rosszkor, rossz helyen fogyaszt, hiszen igazán megtehetné, hogy otthon, otthonit, tudatosan fogyasszon, s így segítse előre a haza(i) jövőjét! (Érdekes példa lehet erre, hogy a későbbiekben hogyan lesz specifikusan magyarosított divat a bajusz, vagy miképp lesz a dohány nemzeti drog.)

Petőfi Sándor egy korai verse a céltudatos részegségről, amelyben a hazát a legjobb fényében látja. Más korabeli költők is a borivás hungarikumát hangsúlyozzák. Fotó: Sánta Miriám

Ne feledjük, hogy még pár évvel a forradalom és szabadságharc előtt vagyunk, ugyanakkor már hozzá igen közel: magyar fiatalok elkezdik a német nyelvű táblákat leszedegetni, azokat magyar nyelvűekkel helyettesíteni, 1844 novemberében pedig V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette a magyar nyelvet hivatalossá, államnyelvvé tevő törvényt, amely a reformkor hatalmas lépésének számít.

Egy nemzeti érzelmi bázis feltalálásához azonban mintázatok kellenek, T. Szabó pedig rámutatott:

A nemzeti érzelmet megteremteni más érzelmek bevonásával lehetett elérni, így például a nem megfelelő fogyasztás a megszégyenítést vonta maga után, elkezdtek arról is beszélni, hogy hogyan etikus házasodni: a házasság, a szerelem, a kapcsolatok etnicizálódtak, és az etnikumközi kapcsolatok tabusítottá váltak.

A szerelem tehát nem szabad, hanem etnikai határai vannak: a Szabadság, szerelem költője, Petőfi, akit egykor Petrovicsnak hívtak és egy evangélikus szlovák családból származott, ezt megerősíteni látszik a korszellem hevében. A korszak vizsgálatának egyik legnagyobb paradoxona ez a magyar irodalom szempontjából, a másik pedig, amire T. Szabó is felhívta a figyelmet, hogy a nemzeti (gazdasági) gondolkodás kialakulása nem jöhetett volna létre, ha ez is nem lett volna eleve egy igen széles körben elterjedő nemzetközi (!) eszmehullám. Mondhatnánk úgy is: azt védjük, ami a miénk, de mások mintájára, s ezzel nincsen semmi baj.

Ugyancsak ebben az időszakban alakulnak meg a védegyletek, amelyek gazdasági tényezőkként formálják újra a nemzetgazdaságról való gondolkodást.

– egyúttal magukat védik, de az tagja a nemzetnek, aki egyetért és aktívan részt vesz a védelemben. Ebben az értelemben a nemzet lesz a gazdasági érdekközösség, amely protekcionizmusban válik érdekeltté, s ez a nemzetközi trend új gazdasági gondolkodásra ösztökéli az elitet is.

Petőfi vitriolos hangulatú verse a külföldi magyarságról.Forrás: Arcanum

Hogy mit is értünk ez alatt a korszakban, arra a honi (vessük csak össze ezekkel a népszerűbb mai kifejezésekkel: hazai termék, magyar termék, székely termék, román termék stb.) jelző elterjedése vezet el: ez egy olyan nyelvi, retorikai, világképi márka, amely a korabeli magyarországi (kis)kereskedéseket megmenti az elbukástól, a honi termékkel való szemléletváltás és a vásárlási gyakorlatok megváltozása a gazdasági felemelkedést biztosította szélesebb körben.

Nézzük csak, mit ír Kossuth például arról, hogy a nemzethalál, a szegénység okozója lehet az, aki rosszul fogyaszt:

Kossuth mondata szervesen épül arra a gazdasági meggyőződésre, hogy

Így tehát arra lehet következtetni, hogy a gazdasági és kulturális protekcionizmus folyománya teljességgel új struktúra, amellyel ettől az időszaktól kezdve beszélni lehet, ez pedig alapjaiban változtatja meg az irodalmi megszólalásmódokat is. A modern fogyasztópolgár nagyon is összefügg az irodalommal, az irodalmi professzionalizációval és a szellemi javak védelmével, ami szintén a korszak egyik folyománya.

A paradoxonok izgalmával mondhatjuk tehát: a nemzeti, mint a lehető legnemzetközibb divat a 19. század derekán nemcsak az etnikumon alapuló nemzetképet erősítette meg, hanem hétköznapiságával azt is elérte, hogy mindez rohamosan demokratizálódjon és a lehető legkülönfélébb társadalmi csoportokhoz jusson el.