// 2024. december 2., hétfő // Melinda, Vivien

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

// HIRDETÉS

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést – mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

Ha egy közvélemény-kutatás során arról kérdeznénk az embereket, milyen harcművész színészeket ismernek, biztos, hogy Bruce Lee-t és Jackie Chan-t az elsők között említenék. A két sztárt a hongkongi származáson kívül a kung-fu köti össze a leginkább. Nekik köszönhető túlnyomórészt, hogy a nyugat kapcsolatba került a kínai harcművészetekkel.

A Bruce Lee főszereplésével 1973-ban bemutatott Enter the Dragon (A sárkány közbelép) című filmet a valaha készült legnagyobb harcművészeti alkotásként tartják számon. 1978-ban egy másik klasszikus zsánerfilm is rárúgta az ajtót a világra. A Drunken Master (Részeges karatemester) főhőse az a Jackie Chan volt, akinek a filmjen generációk nőttek fel, és akinek a munkássága, harcművészeti felkészültsége, adottságai milliókat fordítottak a kung-fu és úgy általában a keleti harcművészetek, küzdősportok világa felé.

// HIRDETÉS

A két legenda az Enter the Dragon forgatásán együtt is dolgozott. Igaz, Bruce Lee akkor már gigasztárnak számított, míg a 19 éves Chan egy statiszta volt a sok közül. A forgatáson Lee véletlenül úgy eltalálta Chan-t, hogy az később elájult.

A harcművészfilmek hőskorával kezdődően már nem volt megállás. Minden kisgyerek Bruce Lee akart lenni, kung-fuzni, karatézni kezdett idős és fiatal. Az érdeklődők mára számos irányzat közül válogathatnak és találhatják meg azt a stílust, amivel karban tarthatják fizikumukat, megtalálhatják belső békéjüket, és ami révén képessé válhatnak arra, hogy vészhelyzetben megvédhessék magukat.

A kung-fu volt az, ami a nagyváradi születésű Patka Gergőt is elsőre beszippantotta. Annyira megtetszettek neki az edzésen tapasztaltak, hogy nemcsak a nagyváradi edzéseket látogatta, hanem a környező településeken tartott foglalkozásokra is eljárt, hogy minél többet gyakorolhasson. Már kezdőként elhatározta, hogy egész életében ezzel szeretne foglalkozni.

Ma már a Wing Tsun Transylvania alapítójaként és vezetőjeként Kolozsváron és Marosvásárhelyen is oktatja az egyetlen olyan kínai harcművészetet, amit egy nő, Ng Mui alapított. Si-Fu Patka Gergővel a kung-fu mibenlétéről, a gyakorlati önvédelem fontoságáról és a wing tsunhoz köthető hiedelmekről beszélgettünk.

Szégyen a futás, de hasznos – tartja a mondás. Önvédelemből kimondottan ajánlott, na de mi történik akkor, ha nincs lehetőségünk elszaladni. Ebben az esetben életmentő lehet, ha van némi fogalmunk arról, hogyan viselkedjünk veszélyes élethelyzetben. Az igényre sokféle válasz született az idők folyamán, egyik ilyen a kung-fu. Miért ajánlanád a kung-fut annak, aki hatékony, működő önvédelmi rendszert keres?

Ahogy egy kínai mondás is tartja: „Az élet maga a kung-fu, a kung-fu maga az élet”. A kung-fu nem csak technikák összessége, amit emberek felhasználhatnak szükség esetén, hanem megtanít annak a felelősségteljes használatára is. Egy önvédelmi helyzetben képesnek kell lennünk uralkodni magunkon és a lehető leghiggadtabban cselekedni.

Ehhez nagy önuralmat kell gyakorolni, hogy ne fajuljon el egy adott konfliktushelyzet. Mindig a biztonság az első. Ugyanakkor, ha nincs más választásunk, mint harcolni, például egy meglepetésszerű támadás során, amikor nincs sok lehetőségünk mérlegelni, fel kell tudnunk ismerni a helyzetet, és képesnek kell lennünk küzdeni, sokszor az életünkért is. Ezért egy jó kung-fu iskola nemcsak a harcra, hanem magára az életre is felkészít.

Melyek a kung-fu legfontosabb alapelvei?

Sok alapelv van, de egyet mindenképp kiemelnék: Győzd le önmagad! Véleményem szerint ez az egyik legnehezebb, de egyben a legfontosabb alapelv. Az élet nehézségeinek leküzdése, a félelmeinken és a gyengeségeinken való felülemelkedés, és a fel nem adás képessége neveli az embert, ez teszi igazán keménnyé. Kitartásra és szorgalomra tanít. A jó hír, hogy ezek a képességek tanulhatóak. Ha az életünk részévé tesszük ezt az elvet, szinte bármire képesek lehetünk, bármit elérhetünk.

A legtöbb ember, amikor a kung-furól hall, repülő shaolin szerzetesek, legyőzhetetlen harcosok jutnak az eszébe. Ha lebontjuk a kung-fu köré épült mítoszokat és legendákat, mi az, ami marad?

Valóban, sokszor túlmisztifikálják a kung-fut, ez talán a filmek miatt is lehet. De ha ezektől eltekintünk, akkor egy olyan harcművészeti rendszer tárul a szemünk elé, ami több száz, vagy ezer év tapasztalatát gyűjti össze, és fejlődik folyamatosan tovább a mai napig is megtartva az ősi kínai hagyományokat. A kung-fu nemcsak a technikákra, a fizikai és harci képességekre összpontosít, hanem a szellemi fejlődésre, önuralomra és etikai értékekre is nagy hangsúlyt fektet.

A kung-fu kapcsán sok helyen elhangzik, hogy vannak titkos technikái és olyan mozdulatai, amelyekkel végzetes kár tehető az ellenfélben. Ezek létező dolgok, vagy szintén a legendárium részét képezik?

Igen, ezek létező dolgok. A Wing Tsun Kung-Fu a régi időkben már önmagában is tiltott harcművészetnek számított, hiszen főként olyan technikákat tartalmaz, amelyekkel nagy kárt okozhatunk egy embernek. Ezért is tartották titokban ezt a rendszert több száz éven keresztül.

De ezen belül is megtalálhatóak olyan technikai elemek, amikkel rendkívül súlyos sérüléseket, vagy akár halált is okozhatunk. Ezeket a technikákat nem tanítjuk meg bárkinek. Csak az arra érdemesek tanulhatják meg, akik már bizonyították a felelősségtudatukat, és hogy ezt a tudást csak a jóra használják fel. Továbbá ezeket a technikákat csak mester szinten lehet tanulni, amit már önmagában sem egyszerű elérni.

A kung-funak számos irányzata létezik. Az egyik legnépszerűbb a wing-tsun. Miben különböznek egymástól a különböző stílusok, és mi jellemzi a wing-tsunt?

A kungfunak 4 fő besorolása létezik: állatutánzó, egészségmegőrző, látvány és harci stílusok. Minden harcművészetnek, így a különböző kung-fu stílusoknak is megvan a maga célja, ami nem feltétlenül ugyanaz.

A wing tsun jellemzően egy harci stílusú rendszer, ami az emberi anatómiára épül. Nagy, díszes mozdulatok helyett az egyszerűségre és a hatékonyságra törekszik, elkerülve a hosszan tartó küzdelmet. Nem korlátozza magát szabályrendszerekbe, ezért nem sportszerű, sokkal inkább harcszerű.

Sokan attól tartanak, hogy megsérülnek edzéseken, ezért inkább bele sem vágnak valamilyen harcművészet vagy küzdősport elsajátításába. Mennyire valósak ezek a félelmek?

Mint minden harcművészetben, küzdősportban, vagy bármilyen sportban, megeshetnek sérülések, de nálunk csak ritkán jellemző. A tanítványainknak először megtanítjuk, hogyan kontrollálják az erejüket kiemelve az edzőpartnerünk testi épségének fontosságát.

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a másikat a fejlődésben. Fontos, hogy az edzések végén egészségesen és jókedvvel távozzon mindenki.

Mi szükséges ahhoz, hogy az edzőteremben tanultakat éles helyzetben is magabiztosan, eredményesen alkalmazni lehessen? Mire készít fel a sok évnyi edzés?

Egy utcai támadás teljesen más, mint az edzőtermben való gyakorlás. Gyakorlás közben a diákok óvatosan gyakorolnak egymással, így a stressz és a kiszámíthatatlanság, ami egy utcai környezetben jelen van, nem tapasztalható meg teljes mértékben. Úgyis mondhatni, hogy az edzőterem egy steril környezet, ahol a támadásoknak nincs igazi tétje, míg egy utcai támadásnak annál inkább. Nem küldhetjük ki a tanítványainkat egy utcai bunyóra tapasztalatot szerezni, annyit viszont tehetünk, hogy megközelítjük a szituációk valóságtartalmát.

A sparring edzéseink célja, hogy a tanítványt felkészüljön a valódi küzdelemre, hiszen ez egy jó módja annak, hogy megközelítőleg átélje azt a feszültséget, ami egy támadás során érheti. Aztán minél tapasztaltabb lesz, annál jobban fogja tudni használni éles helyzetekben is a képességeit.

A média rendszeresen beszámol utcai támadásokról. A jelenség következtében egyre többen – nők és férfiak egyaránt – érdeklődnek harcművészetek, küzdősportok iránt önvédelem céljából. A növekvő kereslet gerjeszti a kínálatot is, ami nem egyenletes színvonalú. Mit tanácsolsz, mire figyeljen azok, akik hiteles, megbízható, és valódi tudást kínáló önvédelmi kurzust keresnek?

Először is tisztában kell lenni azzal, hogy az önvédelmet nem lehet egy hétvége alatt elsajátítani. Az ilyen gyors kurzusok csupán az első lépést jelentik az önvédelem tanulásában. Ahhoz, hogy valaki valóban képes legyen megvédeni magát, ismernie kell a saját adottságait, képességeit, és azokat több éven keresztül folyamatosan fejlesztenie kell.

Egy önvédelmi kurzusnak szerves részét kell képezze egy alapos elméleti anyagnak, hogy a diák tisztában legyen olyan fogalmakkal, mint a jogos önvédelem, arányosság elve, etikai szempontok, helyzetfelismerés és konfliktus kezelés. Pontosan tudnia kell mit szabad és mit nem szabad megtennie egy konfliktus során. Emellett fizikai, technikai és harci felkészítést is kell nyújtania, hogy képes legyen hatékonyan védekezni és ellentámadni úgy, hogy lehetőleg ne ő sérüljön meg.

Az állóharc gyakorlása mellett érdemes földharc technikákat, több támadó elleni harcot is megtanulni és nem árt, ha különböző hidegfegyverekkel (súlytó, illetve szúró-vágó fegyverek ellen) is foglalkoznak az adott iskolában. Ha ezek közül valami hiányzik, az illető nagy bajba kerülhet egy valós helyzetben.

Az önvédelemről sokan fizikai szinten gondolkodnak, azaz a külső támadószándékok elhárítását értik rajta. Léteznek az önvédelemnek más szintjei is, mint a fizikai?

Persze. Az önvédelem mindig is a biztonságról szólt, ezért a legfontosabb célja, hogy a lehető legjobban elkerülje az alkalmazott fizikai erőszakot. A legtöbb esetben a konfliktusokat kommunikációval kell megoldani, hiszen senki sem szeretné, hogy korházba, vagy börtönbe kerüljön egy félresiklott szócsata miatt. Ezért fontos, hogy verbálisan is képesek legyünk megvédeni magunkat, és úgy irányítani a kommunikációt, hogy elkerüljük a további feszültséget.

Viszont vannak helyzetek, amikor nincs lehetőségünk a deeszkalációra, például egy váratlan támadás esetén, ilyenkor sajnos muszáj azonnal cselekedni. Emellett tisztában kell lennünk a kialakult konfliktusok jogi következményeivel is. Ha már fizikai erőszakra kényszerültünk az önvédelem során, meg kell tudnunk magyarázni, esetleg bizonyítani miért volt jogos az önvédelem alkalmazása.

Tehát törekednünk kell arra, hogy az ilyen helyzeteket a lehető legjobban elkerüljük, mert akár győzünk, akár veszítünk a támadóval szemben, egyik esetben sem járunk jól.

Mit tanácsolsz azoknak, akiknek semmi önvédelmi tapasztalatuk nincs, ám konfliktusos szituációba keverednek, és a futás sem lehetséges?

Ebben az esetben nagyon könnyen áldozattá válhatnak, és sajnos nem nagyon fognak tudni mit kezdeni egy kialakult helyzettel. Ezért azt javaslom tegyék meg az első lépést az önvédelem alapszintű elsajátítására, és készítsék fel magukat az ilyen helyzetekre.

Nem jó, ha a fejünket a homokba dugjuk, gondolván, hogy „velünk ez úgysem történhet meg”. Jobb előre felkészülni, mint áldozattá válni és traumákat szenvedni. Sajnos az erőszak nagyon sok formája jelen van a társadalmunkban, amit meg kell tanulnunk elkerülni, illetve kezelni.

Kolozsváron és Marosvásárhelyen is oktatod a kung-fut. A kolozsvári iskola jövőre lesz tízéves, ami azt jelenti, hogy stabil érdeklődés van az irányzat iránt, igény van erre a kezdeményezésre. Mit kell tudni a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskoláról?

A Wing Tsun Transylvania a magyarországi Öt Elem Wing Tsun Kung Fu Egyesület erdélyi tagiskolája, amely az egyesület oktatási rendszerét és filozófiáját képviseli. Szoros kapcsolatot ápolunk az egyesület többi tagiskolájával is, ahol az edzéseken kívül rendszeres szemináriumokat, edzőtáborokat, kihívásokat szervezünk, ahol a tanítványaink egy pozitív, támogató közösség részeként együtt gyakorolhatnak és fejlődhetnek, hogy egyre magasabb szintet érjenek el, akár nemzetközi szinten is.

Igyekszünk egyre magasabb színvonalon oktatni a wing tsun művészetét. A tanítványaink a technikai tudás mellett a harcművészetek filozófiáját, értékeit is elsajátíthatják, ami segíti őket a mindennapi életben.

Miként kerültél kapcsolatba ezzel a harcművészettel? Miért a kung-fut választottad hivatásul?

Gyerekként évekig bullyngoltak, és nem tudtam megvédeni magam. Húszévesen egy támadás áldozata lettem az akkori munkahelyemen. Ott eldöntöttem, hogy megtanulom megvédeni magam, mert nagyon fusztrált, hogy nem tudok semmit tenni az ilyen helyzetekben. Láttam a tévében egy hirdetést, hogy tagfelvételt hirdetettek a helyi wing tsun iskolában Bihar megyében, így elmentem és beiratkoztam.

Végül annyira megtetszett ez a harcművészet, hogy elkezdtem minden lehetséges edzésre eljárni a nagyváradi, a nagyszalontai, a paptamási foglalkozásokra, és a derecskei haladó edzésekre is. Még kezdőként eldöntöttem, hogy ezt akarom csinálni egész életemben. Heti 7-8 edzésre is eljártam, ami nem volt egyszerű, de életcélt adott nekem ez a harcművészet, amiért nagyon hálás vagyok.

Van harcművész, akire példaképként tekintesz?

Rengeteg példaképem van, akikre felnézek. Nehéz is lenne mindet felsorolni. Ezért inkább úgy fogalmaznám meg, hogy azok a mesterek, nagymesterek, akik a több évtizedes kemény munka, edzés és tapasztalat mellett megmaradtak embereknek, akik mély alázattal és nagy tisztelettel vannak úgy a saját és más harcművészetek iránt, mint embertársuk iránt. Ők az én példaképeim, és csak remélni tudom, hogy egyszer elérem az ő szintjüket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS