Nők az irodalomban, irodalom a nőkben. Hogy is vannak itt a számok?

Balázs Imre Józsefnek erről is van egy szövege, mert Balázs Imre Józsefnek mindenről van egy szövege, ami létezik az erdmagyar irodalomban.

Eltűnnek-e a nők az irodalomból? – ez a témája az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E–MIL) által szervezett beszélgetésnek a kolozsvári Bulgakovban, a Kolozsvári Magyar Napokon. Szántai János moderátor, E–MIL-elnök, nem mellesleg a Főtér főszerkesztő-helyettese szerint egy ilyen tematikájú beszélgetésen férfiként ő csak szexista, macsó, hülye lehet. Talán igaza van, nem tudom.

Jönnek a ijesztő számok:

• a Helikoni íróközösséghez például 55 író tartozott, ebből 3 volt nő: Berde Mária, Gulácsy Irén és Szabó Mária; ez 5,45%
• az Erdélyi Szépmíves Céh 164 kötetet jelentetett meg, ebből hat kötetet írtak hölgyek, azt is összesen hárman, Gulácsy, Berde és Thury Zsuzsa
• a Kántor–Láng-féle Romániai magyar irodalom 1944–70. című irodalomtörténeti munkája 113 szerzőt említ, közöttük mindössze hat hölgyet; 5,3%
• az Előretolt Helyőrség Könyvek sorozatban 1990–2015 között 86 kötet jelent meg, ebből 13-at írtak nők
• az E–MIL honlapján jelenleg 149 tag szerepel, ebből 7 elhunyt, marad 142, ebből 32 nő; 22,53%
• az Iskola Alapítvány által első alkalommal tavaly meghirdetett, 40 évesnél idősebb íróknak szóló senior ösztöndíjak nyertesei között 0% nő szerepelt
• az André Ferenc és Horváth Benji által szerkesztett 2020-as Címtelen föld című antológia üdítő kivétel ilyen szempontból: ebben 11 nő és 15 férfi szövegei olvashatók
• ehhez képest a most készülő román nyelvű E–MIL-antológiában a 30 szerzőből csak 5 nő.

Vajda Anna Noémi író, szerkesztő rögtön kiegészíti a felsorolást az irodalmi Nobel-díjakkal: több mint száz férfi kapta meg ezt a fontos elismerést, de csak 17 nő. Aztán egy másik művészeti területre kalandozik: Fialka Olga festőművész példáját említi, aki tudatosan lemondott a képzőművészeti életéről, hogy nevelhesse a szintén festőművész férjével, Ferenczy Károllyal közös három gyereküket. Nagyon jellegzetes asszonyi sors ez a 20. században.

László Noémi (Nonó) költő, szerkesztő, műfordító igyekszik a dolgok optimista kilátásaira fókuszálni, felhívva a figyelmet arra, hogy a 20. század folyamán, és azóta is nagyon sok szakma kezdett el „elnőiesedni”, mint például a tanári, az orvosi vagy az ügyvédi pálya. A filológiára is zömében inkább lányok jelentkeznek az utóbbi időszakban, így Nonó felvetette annak a lehetőségét, hogy akár még

Emlékeztetett arra is, hogy nem is olyan régen a nőnek saját vagyona sem lehetett.

Sánta Miriám költő, a Főtér szerkesztője a témához leginkább illő aduászt kapta elő: felidézte, hogy a legelső ismert költő egy hölgy volt, egy bizonyos Enhéduanna, aki sumér nyelven jegyezte le a műveit Kr. e. 2300 körül Mezopotámiában.

Aztán a 18–19. században, az irodalom úgynevezett professzionalizálódásával jelenik meg a női irodalom is, mint kategória.

hiszen a hölgy szerzők műveivel kapcsolatban gyakran elhangzott, hogy ez igazából „romantikus álirodalmom”, „lektűr”, könnyed levélregénykék, és így tovább. A női irodalom tehát egy „párhuzamos világ” volt az irodalmon belül is, amit sokáig senki nem vett komolyan.

Miriám ugyanakkor hozzáteszi azt is, hogy nem kell átesni a ló másik oldalára sem, hiszen

de ez már egy másik vita témája lehetne.

Nonó erre közbevág, hogy képzeljük csak el, mekkora felháborodást váltott volna ki annak idején, ha kiderül, hogy Lord Byron amúgy is botrányos szövegeit valójában egy nő írta. Hogyan tekintettek volna rá a saját korában?

ha egy férfi író teregeti ki a botrányos életét a műveiben, azt sokkal inkább elfogadjuk ma is, mint ha egy nő teszi ugyanezt, hiszen „egy nőnek nem lehetnek tapasztalatai”.

Egyed Emese költő, nyugalmazott egyetemi tanár szerint ez az első és legfontosabb dolog a női szerzőkkel kapcsolatban. Ugyanúgy odafigyelni az írásaikra, a gondjaikra, mint a férfi szerzők esetében. Az is fontos ugyanakkor, hogy az író maga se rejtőzködjék végtelenül.

Nem lehet azonban összehasonlítani a régi korokat a mostanival a női írók helyzetét illetően, sőt ma sincs minden nőnek joga a világon arra, hogy kifejezze a gondolatait. Azt is kiemelte, hogy bár egymástól függetlenül fedezték fel ennek a fontosságát, de

Többek között Vallasek Iúlia, Szenkovics Enikő, Jankó Szép Yvette, András Orsolya és László Noémi nevét említeti – bár a sor még folytatható –, akik verseket, regényeket ültetnek át magyarra idegen nyelvekből, így felbecsülhetetlen munkát végeznek, holott sokszor még a szakmán belül sem elég látható a szerepük.

Botházi Mária író, egyetemi tanár kissé más szemszögből vizsgálja meg a beszélgetés címéül választott kérdést (Eltűnnek a nők az irodalomból? – a szerk.). Szerinte ugyanis éppen az az aggályos, hogy a nők az esetek többségében valóban eltűnnek egy idő után az irodalomból. Nem a pályakezdéssel, és a kezdeti tehetséggondozással van a baj tehát, hanem az utána következő időszakkal, amikor már elindult a tehetség,

A belső bizonytalanságot, félelmeket is kiemelte, amely sok női szerző esetében késlelteti, megakadályozza az írói pálya lehetőségét. Nagyon erős egyéniségnek, nagyon erős karakternek kell lennie egy nőnek, hogy egyáltalán felvállalja a művészi karriert, arról nem is beszélve, hogy később a családi élet a hosszabb lélegzetű írásoktól teljesen elvonja a családanyák figyelmét. Mari több olyan női szerzőt is ismer, akiknek saját tere, felülete sincs az alkotáshoz.

(„Megakadályoz ma Kolozsváron egy értelmiségi nőt bárki abban, hogy visítson?” – teszi fel erre a kérdést Egyed Emese.)

Mari azt is kiemeli (Miriám korábbi gondolataihoz kapcsolódva), hogy egy férfi szerző a közfelfogás szerint egyértelműen társadalmi problémákat boncolgat, míg a nők afféle csacska kis személyes élményekről írnak, ami szintén problémás. A napjainkban egyre népszerűbb íráskurzusok résztvevői között is azért találni zömében nőket, mert

Demeter Zsuzsa szerkesztő, irodalomkritikus végül arra is ráirányítja a figyelmet, hogy az esemény címében kérdésként van megfogalmazva az, hogy eltűnnek-e a nők az irodalomból, de aligha tudnánk erre egyértelmű választ adni. Hogy a mostani női szerzőink eltűnnek-e az irodalomból, azt 150 év múlva fogjuk megtudni Zsuzsa szerint, bár én 150 év múlva nem nagyon szeretnék megtudni már semmit, ha esetleg van rá mód.

Zsuzsa kiemeli, hogy a munkahelyén, a Helikonnál már nemi egyenlőség van a szerkesztőségben, a Nonó által vezetett Napsugárt csak nők szerkesztik jelenleg, de a Látónál, a Székelyföldnél, a Váradnál is megjelentek már a női munkatársak, tehát mégiscsak van változás az elmúlt évtizedekhez képest.

Zsuzsa szerint Nonónak igaza van abban, hogy nőiesedik a bölcsészszakma,

ennek ellenére, amikor odakerülnek, hogy összegyűlt egy kötetre való írás, akkor a férfiak adják ki ezeket könyv formájában inkább, nem a nők.

Zsuzsa is érzékeli, hogy a családalapítás mennyire elvonja a legtöbb, a Helikonban pályakezdő hölgyet az irodalomtól.

Olvasóként inkább a férfiak fognak eltűnni. A Helikon olvasóinak zömét – ma már ezeket nagyon pontosan lehet mérni – például zömében a 40 és 60 év közötti családanyák adják. Ők azok értelemszerűen akik a gyerekeik, a következő generációk olvasói és kultúrafogyasztási szokásait is nagy mértékben befolyásolják.

Eltűnnek a nők az irodalomból? Elnőiesedik az irodalom? Ki tudja azt. A lényeg, hogy kezeljük nemtől, és minden egyébtől függetlenül egyenlően a szerzőket, és legyünk kíváncsiak a munkájukra.

De azért legyünk kellően szigorúak is. Nehogy végül az irodalom tűnjön el az irodalomból...