Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Az úgy volt, hogy eredetileg nem terveztem, hogy megírom, csak elmegyek a könyvbemutatóra, mert Lacit ismerem már mióta, s megmondja, fasz vagyok, ha nem megyek el. Zoli mondta, hogy hideg lesz a vallásszabadság pincéjében (a Vallásszabadság Házának alagsori terme – a szerk.), ne vegyük le a kabátot semmiképpen.

De végül levettem, mert mégse volt hideg. Kösz, Zoli!

Aztán, ahogy ott ültünk (az elején kabátban, aztán kabát nélkül), PAZS (Papp Attila Zsolt) kérdezgette Lacit (Lövétei Lázár László) az új könyvéről (Újabb alkalmi), és azon kaptam magam, hogy nem unatkozom.

PAZS például a különbségekről kérdez. Hogy azt mondja, mi a különbség az alkalmi vers, meg a (sokszoros idézőjelben) „rendes” vers között.

Lövétei és PAZS

Azt mondjuk nem tudjuk meg, de azt igen, hogy nagy hagyománya van a magyar irodalomban az alkalomra írott verseknek. Például annak idején az oskolában úgy tanultuk, hogy Arany A walesi bárdokja is alkalmi versként íródott: a költőt az 1857-ben Magyarországra látogató Ferenc József császár köszöntésére kérték fel. Ám a költő a vérbe fojtott magyar szabadságharc után a háta közepére kívánta Ferenc Józsefet, így betegségére hivatkozva elhárította a feladatot. Később aztán megírta mégis a A walesi bárdokat,

(Utólag persze azt is mondják, hogy az nem úgy volt, de mondjuk az is egy elmélet.)

Ha az igazán nagy verseknél maradunk, akkor ott van például Vörösmarty Előszója, ami szintén alkalmi versnek tekinthető. A verset Vörösmarty valóban előszónak szánta a forradalom előtt írott művei (Három rege) elé, amelyek csak 1951-ben, vagyis a forradalom leverése után jelentek meg, végül az Előszó nélkül.

Ha így, a történetével együtt nézzük a verset, akkor már sokkal érthetőbb.

Laci szerint ugyanez érvényes a A vén cigányra is, amit Vörösmarty azért írt meg, mert valahol egy ebéden lévén azt kérték tőle (a bukott szabadságharc után), hogy írjon valami vigasztalót a nemzetnek.

– így Laci.

Szóba kerül még Kovács András Ferenc Fattyúdalok című kötete, ami szintén alkalmi verseket tartalmaz. Ezek ’93 és 2003 között íródtak, és bár ebben az időszakban KAF-nak tíz darab „rendes” kötete is megjelent, egyikbe sem kerültek bele.

Ez bosszantja Lacit, hogy

holott ez az egyik legszebb hagyománya a költészetnek úgy általában, a magyar költészetnek pedig különösen.

A közönség – ki kabátban, ki kabát nélkül

PAZS közben kiemeli a kötetből többek között a Csiriz, a Tetőn és a Szőkíthető-e című darabokat, amelyek szerinte alkalmiságuk dacára simán bekerülhettek volna „rendes” kötetekbe is. Kiderül, hogy előbbi kettő alkalmiságát az a tény adta, hogy felkérésre, antológiába, illetve tematikus lapszámba íródtak.

Így aztán mi sem tudjuk meg. Annyi baj legyen! (Valószínűleg semmitől – tenné hozzá e cikk szerzője –, ha igazi költő írja a verset, akkor az igazi vers lesz, akár alkalmi, akár nem. De hát kicsoda a cikk szerzője, hogy ilyesmit csak úgy hozzátegyen?)

Füst Milán például – meséli Laci –, amikor kiadta a válogatott verseit, kiszedegette a versek elől az ajánlásokat, mert nyilván őt is az idegesítette, hogy netán kisebbnek, kevesebbnek érezhetné az olvasó a verset, ha ajánlva van, vagyis az alkalmiság gyanúja rávetül.

Mondjuk ez is egy elmélet.

PAZS erre Kenéz Ferenc példáját hozza fel, akinek a könyvhétre jelent meg Babkoszorú címmel az utolsó verseskötete (amint az alcím mondja), amelynek mindegyik darabját ajánlotta valakinek (azokat is, amelyeket eredetileg ajánlás nélkül írt), mert, mint mondta, hagyatkozni akart, így meg is nevezte azokat, akik számára hagyatkozott.

Laci felolvassa közben többek között a Melyik Nap alatt? című, lányainak ajánlott verset, ami a nagy kérdést feszegeti: menni vagy maradni?

Ennek kapcsán szóba kerül Amerika, amely visszatérő témája Lacinak. Amerikában élő rokonokat meglátogatandó többször is volt ugyanis az Egyesült Államokban a Lövétei család, így aztán már nem meglepő, hogy témaként a versekbe is beszivárogtak a tengerentúli élmények.

Laci elmeséli, hogy legutóbb az volt a feltétele (mármint annak, hogy ő elmenjen Amerikába), ha nem ülnek egy helyben New Yorkban, mert azt ő unja.

– foglalja össze a Nagy Alma tapasztalatának rá eső részét a költő, általános derültséget keltve a közönség soraiban.

Így aztán legutóbb átrepültek New Yorkból Denverbe, majd kocsikáztak egyet a környéken. Megtettek vagy 3000 mérföldet, ám ez utólag az asztalnyi Amerika-térképen egy 50 banisnak megfelelő kis kör volt csupán.

Az új kötet hátlapján is éppen egy Amerikában, Denverben írt vers részlete szerepel. Ezzel kapcsolatban Laci elmondja, hogy ő korábban azt hitte, hogy csak az ő kis otthoni szobájában tud verset írni. Aztán az Amerikában tett látogatása során megpróbált verseket írni, és nagy örömére sikerült is neki. Laci elmondása szerint „hihetetlenül büszke volt magára”.

Látszik, hogy Laci alanyi költő, mert megenged magának egy igen naiv passzust (elmélkedést) arról, hogy mennyire meglepte őt, hogy bár korábban mindenki arról beszélt, hogy Donald Trump maga a patás ördög, és Isten őrizz, hogy megválasszák, de most hogy megválasztották, mégis mindenki behódol neki, és kézcsókra járul elejibe.

Édi. :)

Ez különben annak kapcsán merül fel egyáltalán, hogy PAZS elmondja, az új kötetben közéleti témák is felbukkannak, meg van itt említve például Iohannis (a kötet nyitóverse, a már említett Melyik Nap alatt? az ő ionopotchivanoc-os ámokfutása nyomán íródott), de még Joe Biden is...

Amerikáról (egy New York-i kocsmáról) szóló vers zárlata („…publicisztikának is rossz a vers, / de semmi baj, / ebben is követem a világtrendet.”) apropóján fejti ki a véleményét Laci a költészet aktuális helyzetéről, ami nem túl szívderítő. Elmondása szerint évek óta tart költészeti műhelyfoglalkozásokat fiataloknak, és azt vette észre, hogy bár vannak azért jó szövegek,

amiben elsírják a maguk fájdalmát, temetik a természetet, „mintha katasztrófaturisták számolnának be az úti élményükről”.

– fejtegeti.

Mondjuk ez is egy elmélet.

Amit különben megosztott a fiataloknak szintén rendszeresen versszemináriumokat tartó Nádasdy Ádám tanár úrral, aki helyesnek vélte a meglátást.

Lacinak különben nem ez az első alkalmi versekből összeállított kötete.

Ezért lett Újabb alkalmi a címe. Meg azért, mert a nyomdában azt mondták, hogy Alkalmi (második kötet) nem lehet, mert akkor az olvasók keresni fogják az Alkalmi (első kötet)-et és mivel olyan nincs, idegbe jönnek. Mondjuk ez is egy elmélet.

Lövétei és PAZS a punga borkángumival

A költő hozott is egy punga borkángumit (a háttérben rémült magyarországi sikoltozások), mert azt találta ki, hogy aki vesz az újból (Újabb alkalmi), az kap egyet a régiből (Alkalmi) is, a kettőt meg összegumizza, hátha úgy nem vész el egyik se hazáig. Mondjuk ez is egy elmélet.

Szóval ülök ott a félig rám olvadt kabátban, meg aztán kabát nélkül, és feltűnően nem unatkozom.

Meg kellene írni, gondolom, de jegyzetfüzetet meg – a macska rúgja meg! – nem hoztam. Nem baj, mert Zoli kitette a telefonját, biztos felveszi, majd elkérem tőle a felvételt. El is kértem aztán.

Laci különben nagyon leegyszerűsítve összefoglalja eddigi életművét: a Két szék között című kötet halotti verseket tartalmaz (utálom ezt a szót: tartalmaz), a Zöld tájleíró költeményeket, míg a Zákeus fügefája istenes verseket. (A Feketemunka meg „tudjuk, hogy miről szól”.)

Ady kapcsán így tanultuk ezeket a fogalmakat az iskolában – mondja –, végtelenül le van butítva, de ilyenkor hasznos fogalmak mégis – mondja –, meg lehet jelölni vele a kötetek tematikáját legalábbis.

A két Alkalmi kötet pontosan azokat a verseket gyűjti össze, amik egyik fenti kategóriába se fértek volna bele, de sajnálta volna őket a szerző „hevertetni”.

Mondjuk ez is egy elmélet.

A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy ezek igen jó versek, úgy tudnak „rendesek” lenni, hogy közben „alkalmiak” is. Ez pedig, akárhogy is vesszük, elég nagy bravúr ebben a szájonpublicisztikázott, szomorú világban...