Miccstől fosni Erdélyben. A Kiscsillag kolozsvári koncertjén jártunk

Felmegyek előbb a Yolkába, veszek sört. Nem a Yolkában van a koncert, hanem alatta, a pinceklubban, az „új Flyingban” (Flying Circus), bár lehet csak nekem új ez a helyszín, mert már elég rég odaköltözött azért.

Pista mondta, hogy lent a koncerthelyszínen az imént még nem volt nyitva a bár, ezért megyek fel e Yolkába.

Csapolt Bucur.

A lány, akitől rendelek, már tudja is, hogy műanyag pohárba kellene, mert le fogok menni vele a Flyingba. Persze a fiú, aki csapolja a cuccot, nem tudja, neki szólni kell külön, hogy tegye már le azt az üvegpoharat, és kapjon elő egy műanyagot. De hát így működik a világ:

Megállunk még az udvarban egy cigire, közben el-elmegy mellettünk valaki a zenekarból – például Lecsó (Leskovics Gábor) vagy éppen Lovasi – valahova hátra. Ott van a „backstage” –, ebben az esetben nem a színpad mögött, hanem valahol fölötte, de hát nehéz a rockerélet.

Mielőtt lemennék a pincébe, még gyorsan felszaladok a Yolkába visszavinni a Bucurt, ha értik mire gondolok. (Nem másért, de Pista szerint szar lent a budi.)

A Menetszél megy éppen, amikor leérek. Egy dal, egy „jól fejlett” nőről, aki fontos dolgok miatt szeretkezik, és akivel jól lehet demonstrálni a múló időt.

Lovasi András és Szesztay Dávid

Tipikus Lovasi András-féle alaphelyzet,

Minden jó popdal egy kis történet az életünkből, a mások életéből. Ez a „meglátom a nőt, és írok róla egy számot” típusú alaphelyzet messze nem a Menetszélben jött először Lovasinál, elég ha a Kispál Iszonyú lassú című dalára gondolunk, ahol a lírai én megáll a pirosnál egy szép nő mellett, hogy aztán fejben már a második verzében otthagyják a családjaikat (az alanyi költő, meg a nő), és boldogan keféljenek, meg falat fessenek, mintha nem hagyták volna ott épp a családjaikat egy jó numeráért.

Közben felveszem lent a szagot – ott is van csapolt Bucur – és megjegyzem magamban, hogy ahhoz képest, milyen rémesen szoktak szólni ezek a pincék, most azért elég szépen megszólal minden. Naná, mert a Kiscsillag saját, profi hangosítót hoz magával a Kispál és a borzból ismert Dióssy Ákos (Dió) személyében, aki kihozza a helyből a maximumot.

A hely különben tele van, az emberek jól érzik magukat, Lovasi hozza a szokásos frontemberi formáját, poénkodik, fasza kis átvezető szövegeket rögtönöz a számok között, amivel bevonja a közönséget a „belső körbe”.

Megtudjuk például, hogy a Kiscsillag 2019-ben koncertezett utoljára Kolozsváron, amikor is Lecsó annak rendje és módja szerint, amolyan laza rocksztárosan eltörte a térdét. (Vagy legalábbis nagyon odabaszta, nem értettem pontosan, mert közben épp azt beszéltük Tamással, hogy azért ebben a dohos pincében is lehet jól szólni, ha besegít a Dió.)

mondja be Lovi, aztán jön is a Szomszéd kisfiú. (Mármint a szám, nem egy random kisfiú, aki történetesen a szomszédom…) Amit különben én nem szeretek, mint ahogy egészen sok Kiscsillag-dalt nem szeretek annyira.

– a legfrissebbeket leszámítva –, amint arra a koncert közbe rádöbbenek. Tisztázzuk: én Kispálos voltam mindig inkább, mint ahogy az én generációmból még azért a legtöbben. Az eggyel fiatalabbak talán már „a Kiscsillagba szocializálódtak bele”, nekik már kimaradt az élő Kispál élmény, nekem viszont mindig a Kispál marad Lovasi dalszerzői korszakai közül is a kedvencem.

A nyáron amúgy voltunk Vásárhelyen a nem is olyan rég újra összeállt Kispál és a borz koncertjén – legalább ebből az egy szempontból jó a kampányév… – így nagy volt a kísértés, hogy összehasonlító koncertkritikát írjak a kettőt párhuzamba állítva, de aztán több dologra is rájöttem.

Két különböző formációról beszélünk, amelyek közt az egyetlen – no persze a legfontosabb – közös dolog a dalszerző-frontember, Lovasi András. Mégis két egészen más projektről van szó amit még az is szépen jelképez, hogy Lovasi előbbiben basszusgitáron, utóbbiban viszont már gitáron kíséri saját énekhangját. A másik dolog, amiért elvetettem az összehasonlító koncertkritikának az ő nagyszerű ötletét, az volt, hogy ahhoz valami olyasmit kéne tudnom a zenéről, amit például a legtöbben nem tudnak. De én olyasmit nem tudok, maximum egy kis ízlésem van. (Például ha meghallom Majkát vagy Azahriah-t nyekeregni, hajlamos vagyok a falhoz baszni valamit, de nyilván ez is csak egy személyes, ízlésbeli dolog, emiatt senki nem ítélhet el a rajongók közül, hacsak nem az ő cuccaikat baszom a falhoz.) Arról meg már végképp nem is beszélve, hogy

De ha már említettem, hogy egy rakás Kiscsillag-szám nem tartozik a kedvenceim közé, azt is meg kell említenem a teljesség határozott igénye nélkül, hogy Lovasi időnként még mindig képes lenyúlni valahova a dalszerzés őszinte mélységeihez. Számomra egyik bizonyítéka ennek például a Tompa kések, ami lehet, hogy nem a legfrissebb Kiscsillag-dal, de mindenképpen az új korszak munkáihoz tartozik.

Hogy Lovasinak pontosan hány dalszerzői korszaka volt, és ezek hogyan következnek logikus rendben egymás után, azt majd hamarosan kifejtik az összehasonlító koncertkritika-szerzők, én csak annyit akartam ezzel megjegyezni, hogy Lovasi még mindig tud. A másik nagyon fontos dolog pedig az, hogy

ami a nyári Kispálon és a mostani Kiscsillagon is érezhető volt, mint ahogy alapvetően kábé minden koncertjén. Van már annyi rutin és profizmus Lovasiban és különben az egész zenekarban, hogy amikor felmennek a színpadra, nem derogál nekik, hogy ott vannak, meg a hangszer se zavarja őket különösebben, ami szintén pluszpont, hiszen a jó hangzás sem csak a jó hangosítón múlik.

Közben teszek egy kört, mert egy kicsit meleg a dzseki. A pultnál megtudom, hogy rongyos 25 lej ellenében használhatom ott szemben a ruhatárként funkcionáló öltözőszekrény egyik fiókját, de azt csak készpénzzel lehet kifizetni. Szerencsére nincs nálam készpénz, és szerencsére, amikor elindulok kölcsön kérni, valaki rámutat a jó öreg, békebeli fogasra, amit valakik elfelejtettek véletlenül leszerelni a piacgazdaság jegyében, így meg is oldódik a probléma – ingyen.

Jön közben egy új szám is, a Szeretnivalója, amiről a következő szakszerű értékelést írom be első hallásra a telefonomba:

Nem egy összehasonlító, komoly kritikai munka, de mondjuk fogyott közben a Bucur is.

Különben meg volt már nem egy Lovasi-szám, ami elsőre nem nagyon tetszett vagy semleges volt, de később megszerettem, rájöttem lassan a finomságaira. Ez is meg fogja találni a helyét az életműben, meg a koncerteken is, nem lesz vele gond.

Leskovics Gábor és Lovasi András

A koncert második fele aztán szépen felpörög – a rutin és az évek, ugye – jönnek egymás után sorban a slágerek, mint az Állnak a férfiak, a Fishing on Orfű, majd két válós szám (2. este; Szirmok) után jön megint a szerelem (Ha én lennék) és így tovább. Visz magával a koncert íve, jól van felépítve, a jegyzetek is egyre kuszábbak a telefonban, szóval megtörténik, amiért jöttünk:

Egy adott ponton Lovasi azt is bevallja, hogy fosni szokott a miccstől, de mégis mindig megeszi, ha itt jár, így lényegében ő fosni jár Erdélybe. Meg szerencsére időnként koncertezni is. A koncertjei meg jók szoktak lenni – a többi így már az ő dolga.