// 2024. november 26., kedd // Virág
régészet
Melyik korban vájkálsz, régész?
Ha ezt többször és többen kérdeznénk az utcáinkon kutakodóktól, sokkal többet tudnánk és mentenénk meg a saját múltunkból és örökségünkből.
Ez derült ki csütörtök este az évad második Művelődés Estjén a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban, ahol T. Szabó Csaba történész mesélt a régészek és a nagyközönség egymásra találásáról. Csók Zsolt régésszel pedig arról beszélgettek, miért nem becsüli meg szinte senki azt a tudást és örökséget, amit a régészek feltártak Erdélyben – nagy részben erről szólnak T. Szabó Csaba most megjelent és bemutatott könyve, az Erdélyi régészet írásai is.
A nagyközönség egyre közelebb édesgetése a régészeti kutatásokhoz Nyugat-Európában már a régészet egy altudománya vagy külön módszertana. T. Szabó Csaba a public archaeology gyakorlatait és tipológiáját mutatta be főként angliai példákon keresztül, ahol ennek (is) már legalább negyvenéves hagyománya van, majd arról mesélt, melyik hogy néz ki Erdélyben.
A gyakorlat részletezése előtt beavatott fordítási kínlódásába is: a magyar nyelvben még nem létezik az az elég precíz, mégis átfogó kifejezés, amellyel a public archaeology-t lehetne jelölni. Egyelőre maradt a közönségrégészetnél, bár ez továbbra is azt sugallja, hogy a közönség csak távolról figyelheti, ahogy a régész ás és pepecsel a leletekkel. Nem fedi a publikusságnak a közösségi részét, mint amilyenek a régészeti táborok vagy az amatőr, fémdetektoros kutatók és a régészek együttműködése.A közönség bevonásának célja pedig végső soron az, hogy minél többen belássák, múltunk és tárgyi emlékeinek feltárása és megismerése olyan érték, amellyel a helyi közösség gyarapodik, megőrzése pedig közösségi feladat.
A közönségrégészetet annak egyik brit atyja, Gabriel Moshenska felosztásában ismertük meg, aki ezt hét kategóriába sorolja:
1. Közösségi régészet:
élményszerű régészeti iskola kezdőknek, ahol együtt dolgozhatunk a szakemberekkel, például őskori házakat, ókori kemencéket felépítő táborokban, kerámiákat moshatunk és rajzolhatunk, ókori magvakat szitálhatunk ki a földből – vagyis közvetlenül a régészek keze alá dolgozhatunk szakemberek irányításával.
Ilyen Erdélyben még nincs, de már létezik római fesztivál a Maros megyei Mikházán a Limes projektnek köszönhetően, de ide lehetne sorolni a reneszánsz táncházat, illetve a középkori lovagi tornák, táborok vásári felélesztését. Az ilyen hazai hagyományőrző események viszont gyakran nem hasznosítják a régészet tudományos eredményeit – bíráltak finoman a kutatók.
2. Közönség művelte régészet:
ismeretterjesztő társaságok, hagyományőrző egyesületek tevékenységei, fémdetektoros amatőr kutatók, kincskeresők kalandjai a tudomány területén szigorúan régészekkel együttműködve. Angliában több mint ötvenezren művelik, és akkora hagyománya van, hogy külön etikai kódex szabályozza, a gyerekeket tankönyvek vezetik be a fémdetektoros kutatásba.
Egy ilyen amatőr régész találta meg az ország angolszász korszakának egyik legfontosabb anyagát, a 20 millió fontra taksált, több száz apró aranytárgyból álló staffordshire-i kincset. Az illető annyira képzett volt, hogy a tárgyakat megtakarította, kategorizálta, dobozolta egy éjszaka alatt, másnap pedig felkereste vele az illetékes múzeumot, és szisztematikus ásatás kezdődött a lelőhelyen. Az állam természetesen bőségesen honorálta a lelet felfedezését és kezdeti feldolgozását – mesélte T. Szabó Csaba.
Nálunk teljesen abszurd a helyzet, derült ki a beszélgetésből: míg a régészeknek olyan szigorú engedélyeztetési eljáráson kell átesniük fémdetektor birtoklásához és használatához, mint a fegyvertartáshoz, addig a hazai kalandvágyó kincskeresők köré már teljes – jórészt fekete – piac épült ki, hiába illegális a történelmi leletnek számító tárgyak értékesítése. A civilek bárhol nyugodtan kutakodhatnak fémdetektorokkal, kivéve az országosan bejegyzett régészeti lelőhelyeken, ezek viszont a nyilvántartásban nincsenek pontosan körülhatárolva, vagyis ez a korlátozás is könnyen kijátszható.
Két hete például egy nagy fémkardot hozott be egy férfi Magyarszovátról Csók Zsoltékhoz a múzeumba, de nem volt hajlandó elárulni, hol találta, így a régészek nem tudnak lelőhellyé nyilvánítani egy valószínűleg értékes információkat rejtő területet. Romániában is dolgoznak viszont felelősségteljes amatőr kutatók, egyikükkel interjú olvasható T. Szabó Csaba kötetében.
3. Hivatali régészetnek
fordította a történész azt, amikor nagy állami megbízásból kutatnak átfogóbb területet vagy témát a régészek. Erdélyben ilyen volt a római limes kutatása és dokumentálása több éven át, vagy Gyulafehérvár alatti települések részleges feltárása. Erdélyben az ilyen jellegű kutatásokat sem a higgadt szakmaiság jellemzi, kivéve talán a Limes projektet, amelyet az Európai Unió finanszírozott. Az állami megbízások itt mindig stresszesek, mert városrehabilitációs vagy autópályaépítő munkálatok előtt hívják a régészeket, hogy gyorsan-gyorsan kutassanak, aztán temessenek hamar vissza mindent, hogy lehessen csöveket fektetni, építkezni.
Uniós finanszírozású volt a 2010-es évek egyik legnagyobb régészeti kutatása Gyulafehérváron is, ahol a város célja a Vauban-vár felújítása volt és beillesztése a turisztikai körforgásba. A római kori castrumot, a katonai településnek számító Apulumot elég alaposan feltárták, de a civil településnek csak kis részleteit tudták kutatni. A városi múzeum pedig a feketepiacról szerezte vissza az egyik onnan származó leletet, egy finom kidolgozású Herkules-szobrot.
Csók Zsolt | Fotók: Szabó Tünde
Az egyik lelőhelyen annyira gyorsan akartak a kutatók eljutni a római kori rétegekig, hogy teljesen megsemmisítették az afölött lévő, népvándorlás, majd honfoglalás korabeli rétegeket és az onnan kinyerhető, igen értékes településtörténeti információkat. Gyakorlatilag markológépekkel tüntették el a település történetének pár száz évét.
Hiába tárták fel Erdély legrégebbi keresztény templomának az alapjait, a munkát irányító román régész ideológiai elfogultsága miatt nem így rögzítette a hazai szakma, T. Szabó kötetében pedig a katolikus egyház gyenge lobbierejének tulajdonítja, hogy a területet visszafedték, és most egy szimpla füves tér van ott ahelyett, hogy egy helyszíni kiállítás a kereszténység erdélyi meggyökerezését mutatná be.
A kolozsvári városvezetés egyenesen a btk. határát súrolta,
amikor úgy hirdette meg a Főtér nyugati oldalát gyalogosító munkálatokra a versenytárgyalást, hogy annak nem volt része a terület régészeti feltárása. Holott a kulturális minisztériumnak ezekre a munkálatokra kibocsátott engedélyében szó szerint szerepel, hogy fel kell kutatni, hol lehetett a tér középkori járószintje – magyarázta Csók Zsolt.
Ehhez képest T. Szabó Csaba riasztotta a történeti múzeum régészeit, amikor látta, hogy markológépekkel római kori töredékeket vagy épp a templom barokk kapujának az alapozását forgatják ki a földből, Csók Zsolték pedig rohantak és leállították a munkálatokat, majd rákényszerítették a városvezetést, hogy hagyjon időt a régészeti kutatásokra. Egészen hosszú szelvényt nyitottak a Szent Mihály-templom bejáratánál, ahol nagyon zsúfolt középkori temetőt, többszáz csontvázat tártak fel. Hogy mit találtak a Főtér alatt, arról itt írtunk bővebben.
Csók Zsolt még két urbanisztikai abszurdummal lepte meg csütörtök esti közönségét:
- tapasztalata szerint a városháza urbanisztikai osztályán dolgozó hivatalnokok nem ismerik az épített, illetve a régészeti örökség védelmét célzó két kerettörvényt (az utóbbiban pedig legalább öt kiskaput használhatnak ki az ingatlanfejlesztők arra, hogy régészeti lelőhellyé nyilvánított területre akár markológéppel is bemenjenek, és ott azt műveljenek, amit akarnak);
- személyesen járt utána annak a városi legendának, miszerint a műegyetemen azt tanítják a statikusoknak, hogy az ő két legnagyobb ellenségük a víz és a régészek. Kiderült, hogy ez nem legenda.
4. A látványrégészet
is helyet kapott a kolozsvári főtéri ásatásokon, amikor érdeklődött egy-egy civil vagy újságíró, hogy mit kutatnak, az igazi azonban az, amikor a feltárást nem zavarva, vezetett sétán lehet megnézni, mit dolgoznak a régészek. A szilágysomlyói vár kutatásakor például nyílt napot rendeztek, számolt be Csók Zsolt pozitív erdélyi példáról, és annak ellenére, hogy a feltárás egy nehezen megmászható dombon folyt, mintegy 250 helyi lakos 5-től 85 évesig ment ki megnézni és meghallgatni a régészek beszámolóját.
A londoni City pedig úgy oldotta meg egy nagy építkezést megelőző feltárás látványosítását, hogy a területet körbekerítette, a kerítésen nagyon sok információs panót helyezett el, és ugyan a helyszínen nem, de online élőben lehetett követni a régészek munkáját, mesélte T. Szabó Csaba némileg csalódottan, mert épp akkor tartózkodott Londonban, és nagyon szívesen megnézte volna közelről is a kutatást. Ami egyébként nagy szenzáció volt, északi Pompejiként emlegették ezt a Walbrook utcai lelőhelyet.
A városi látványrégészet egyébként kitűnő marketingeszköz úgy a régészek, mint a városvezetés számára: élményszerűen építi be a város múltját a helyi közösség identitásába.
5. Régészeti pedagógia
csoportjában szerepelnek például a nagyközönség számára írt tankönyvek, a hagyományos múzeumi kiállítások, ahol a közönség a feldolgozott leletanyaggal szembesül. Romániában ilyen formában lehet leggyakrabban találkozni a régészettel, de sajnos legalább 40 éves tárlókban és tálalási stílusban, miközben a látvány iránti elvárásaink egyre magasabbak.
Jó példaként említette T. Szabó Csaba a kolozsvári történeti múzeumnak azt a kiállítását, ahol 3D-s animációként rekonstruáltak egy dák falut és annak életét, illetve a Románia aranya és ezüstje vándorkiállítást, amely évek óta a témájával és a bemutatás módszerével is nagy számban vonzza a látogatókat.
6. A népszerűsítő régészet
a hagyományos tudományos ismeretterjesztés akár nem hagyományos felületeken is: az angolszász világban könyvek, filmek, tévéműsorok, folyóiratok, blogok tömkelege foglalkozik az aktuális kutatásokkal. Míg Angliában a
" target="_blank"> Time Team műsor diákok generációit vitte el a régészdiplomáig, addig a romániai régészek annyira leterheltek, hogy szinte egyáltalán nem közölnek ilyen jellegű műveket.
T. Szabó Csaba itt bemutatott kötete igen ritka és közönségbarát kivételnek számít, dicsérte Csók Zsolt, aki azt reméli, az olvasókból gyorsan helyszíni érdeklődők válnak, és nem elfogult kommentelők, mint akik azzal vádolták őket a közösségi oldalakon, hogy azért végeznek ásatásokat a kolozsvári Főtéren, hogy a dákoromán kontinuitáselméletre találjanak bizonyítékokat.
Biztató emellett, hogy nemrég indították el a Limes projekt Facebook-oldalát, és a hazai Pósta Béla Régészeti Egyesület is beszámol időnként a Facebook-oldalán arról, hogy tagjai épp mivel foglalkoznak.
7. Az akadémiai közönségrégészet
a public archaeology-nak az a része, amely legkevésbé szól a közönségnek, mivel a közönségrégészettel mint tudománnyal, annak módszereivel stb. foglalkozik. T. Szabó Csaba szerint a hazai régészek kevéssé reflektálnak szakmájuk "közönséges" részére, egyetlen véleménycikket mutatott ellenpéldaként. A kutatásaikat publikáló művek mellett legfeljebb a régészeti örökségvédelem jogi vetületeiről szóló írásokat közölnek.
Románia 16 500 régészeti lelőhelyet tart hivatalosan számon, ehhez képest alig 8-900 régész aktív a szakmában, a 45 magyar régész közül 31 foglalkozik az ős- és ókorral, 4 szakosodott a népvándorlás korára, és 11 a középkorra – számszerűsítette a szakma általános leterheltségét Csók Zsolt.
A közönségrégészet közönsége
Ráadásul a városrehabilitációk és autópályaépítések nagyon szoros határidőkkel stresszelik őket. Annak tulajdonítja az ásatások minél gyorsabb befejezését célzó politikai és anyagi nyomásgyakorlást, hogy Romániában nincs hagyománya annak, hogy örökségnek tekintsük és akként kezeljük az épületeket és a múlt más tárgyi emlékeit. Csupán 2000-ben született a régészeti, 2001-ben az épített örökségvédelmi kerettörvény, amelybe utólag sem sikerült konkrét szankciókat beilleszteni. (Ahogy teljességgel hiányzik az egységes tudás és gyakorlat arról, hogy melyik korból származó épület helyreállításához milyen anyagot szabad, milyet nem szabad használni.) Ennek egyik oka, hogy az első, majd a második világháború után is
a régészet a nemzeti identitásépítés szolgálatában állt,
nem volt helye szakszerű régészeti kutatásoknak, mindent politikai és ideológiai szitán kellett átszűrni és megjeleníteni. 20-30 évente változott a történetírás, a múzeográfia, akár a leltározás mikéntje is, ezért nehezen visszakövethetők évtizedekkel korábbi kutatások, vázolta T. Szabó Csaba.
Az egészet súlyosbítja a legkényesebb téma, az etnikai elfogultság úgy a nagyközönség, mint a történészek részéről, amely nem a 2018-as centenáriumi évben fog megszűnni, valószínűsítette a két kutató. Mivel mindenki más történelmet tanult, nem tekinti sajátjának és nem tartja számon a másét: a Székelyföldön található rengeteg dák vár nyoma ugyanúgy a székelység jelenlegi öröksége, mint a középkori templomok, ahogy a középkori és újkori Kolozsvár épületei most már a románok öröksége is.
Nem kellene félnünk a dákoktól és a rómaiaktól, ahogy a románoknak sem kellene félniük a dákoromán kontinuitáselmélet teljes feladásától, hangsúlyozták a kutatók, miközben tudatában vannak annak is, hogy a nagyközönség által hitelesnek tartott tudósok vagy politikai vezetők egyike sem fogja elmondani a tévében a román nép tagjainak, hogy ők nem a dákok és a rómaiak leszármazottai, vagy a magyaroknak azt, hogy István király pogánynak tartott neve, a Vajk az ótörök nyelvben vezetőt jelent.
A hazai szakmában már érezhető az elmozdulás, bizakodott a két kutató a beszélgetés végén, és a nagyközönség is elkezdett nyitni az elmúlt 10-12 évben. Az etnikai konfliktus kezd megszűnni a régészeknél, már a román régészek körében sem dívik a leletek etnicizálása, elfogadták, hogy az nem szakszerű, és a fiatal történészek is egyre természetesebbnek tartják, hogy kritikusan kell viszonyulni a régészeti leletek által nem igazolható elméletekhez.
A nemzeti identitás részének tekintett elméletek, illetve épületek és leletek elengedéséről vagy teljes kisajátításáról egyaránt olvashatunk tanulságos eseteket az Erdélyi régészetben, amely Csók Zsolt reménye szerint mérföldkő lesz az erdélyi közönségrégészetben: meghozza a nagyközönség étvágyát a régészeti örökség elsajátításához, a történészekét pedig az ismeretterjesztéshez.
Különvélemény
Válságkezelés a Székelykőn – tizenkettedik erdélyi történet a jövőből
Fall Sándor
„Amikor a 2040-es években a társadalom buborékosodása és a különböző világnézetű csoportok ellenségeskedése olyan mértékű lett, hogy bármikor kitörhetett egy általános polgárháború, alig pár hét alatt felállították a Szabályozást.”
Nem szól(t) ránk a házmester… avagy miért szól(t) másképp az Illés zenekar Erdélyben?
Szántai János
Elhunyt Szörényi Szabolcs, az Illés együttes és Fonográf zenekar basszusgitárosa (többek között). Ez a hír. Van, aki könnyedén tovább lapoz. Mások számára kicsit megállt az idő.
Nagyítás
A teljes elszigetelődés útját választotta a románság az 1940-1944 közötti kis magyar világban
A második bécsi döntést követően nem volt egyszerű románnak lenni Észak-Erdélyben, ahogy a dél-erdélyi magyar kisebbségi kilátások sem kecsegtettek sok jóval. Sárándi Tamás történészt kérdeztük.
Így érdekérvényesítettek ők – kijárásos magyar politizálás az államszocialista Romániában
A személyes kapcsolathálón alapuló működési logika visszatartó erővel bírt a rendszerellenes ténykedésekre, így ha áttételesen is, de kitolta a diktatórikus rendszer élettartamát – mondja Kiss Ágnes, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója.
