Megnéztük, hogy ezt elk*rták-e – beültünk a Blokád vetítésére a TIFF magyar napján

Bevallom, egy történész diplomával a farzsebemben és sok év filmkritikusi tapasztalattal a hátam mögött is, úgy ültem be a Blokád kolozsvári vetítésére, hogy azon kattogtam: hogy a tucatnyi elolvasott cikk és kritika után mennyire tudom majd objektíven nézni a filmet, hogy tényleg tudok-e annyit a közelmúlt történelmi eseményeiről, hogy meg tudjam állapítani, hogy amit látok, az tükrözi-e az igazságot (egyáltalán tudhatom azt én vagy bárki?), illetve egyáltalán kell-e tükrözze vagy ez „csak egy film”.

A Blokád témája az az 1990. októberben Magyarországon kirobbant lázadás, melyet a rendszerváltás utáni első szabadon választott kormány által megszavazott 65 százalékos benzináremelés váltott ki.

Az Antall József vezette kormánynak az Öböl-háború és a szovjet olajszállítás akadozása miatt kellett meglépnie a növelést, amire válaszként a taxisok és más fuvarosok először Budapesten, majd az ország több más pontján megbénították a forgalmat. Mivel ’56 óta ez volt a legnagyobb ilyen jellegű megmozdulás, mindenki fokozottan tartott attól, hogy hova fajulhat a dolog, hogy akár vér is folyhat.

A film forgatókönyvét Köbli Norbert írta, aki vitathatatlanul a kortárs magyar filmgyártás egyik legjobb forgatókönyvírója,

akinek különösen jó érzéke van a történelmi filmekhez, illetve a történelmi thrillerekhez, drámákhoz, amit például az Örök tél című film nagyon jól szemléltet. Másfelől az, hogy az úgymond főszereplő Antall Józsefet Seress Zoltán alakítja, szintén bizakodásra adott okot (és ilyen téren nem is csalódik az ember, a színészi játék kiváló a filmben).

Antall József, akinek a szemén át látjuk az 1990-es belpolitikai krízist, az egyik kulcs fontosságú, kissé kritikus tényező a film kapcsán. Az 1956-os „múlttal” is rendelkező politikus, aki viszonylag fiatalon, 1993-ban, tehát nem sokkal a rendszerváltás után egy súlyos betegség következtében elhunyt, évekig közutálat tárgya volt Magyarországon, mások meg az egekig dicsérték, dicsérik ma is. A filmben megjelenik fiatalsága is, az, hogy fiatal tanárként szenvedélyesen támogatta a forradalom ügyét (a fiatal Antallt ifj. Vidnyánszky Attila játssza).

Antall megítélése ma is összetett és ambivalens, de tény, hogy a film nagyon határozottan foglal állást: heroizálja figuráját,

hisz a kiemelten hangsúlyozza azt, hogy betegségénél fontosabb számára az ország jövője, illetve a bátor figuraként jelenik, aki ki akar lépni a Varsói Szerződésből, aki mer őszintén beszélni Gorbacsovval és nem hunyászkodik meg előtte. Történelmi szempontból vitatható a karaktere, de a film szempontjából Antall figurája jól felépített, jól működik drámai szereplőként, egy igazi „főhős”.

A fiatal Antall József szerepében ifj. Vidnyánszky Attila

Nem mondható el ugyanez a Gáspár Tibor által megformált Göncz Árpádról, aki – szinte mindegy is, hogy milyen szerepet töltött be a valóságban köztársasági elnökként – ebben a történetben egyfajta főgonosz, aki fiatalkori ismeretségük ellenére totálisan szembe megy Antallal és az ő reálpolitikájával. A legtöbb nézőnél ez verte ki igazán a biztosítékot, hiszen „Árpi bácsi”, aki nem mellesleg Tolkien A Gyűrűk Ura című epikus fantasy-regényének magyar fordítója is, ennek a történetnek a pozitív hőse is lehetne, ugyanis éppen ő volt az, aki az áremelés felfüggesztését, a taxisblokád feloldását szorgalmazta, és mindenkit bölcsességre és megfontoltságra intett. Göncczel, függetlenül attól, hogy ki hogyan emlékszik a 2015-ben elhunyt politikusra, illetve függetlenül attól, hogy az emberek politikai nézeteik alapján, hogyan ítélik meg őt, elég csúnyán elbánik a film, egy kicsinyes és gyáva embert látunk – akinek a figurája ahhoz sincs elég jól felépítve, hogy igazi karakterpárja (ellentétpárja) lehessen a főhősnek.

A filmből nagyon sokan hiányolták a korabeli felvételek bevágását, amit én egyáltalán nem tartok jogosnak. A filmtörténetnek nagyon sok olyan jó történelmi filmje van, amelyekben lehetett volna archív képsorokat használni, hogy a látvány hitelesebb legyen, de a rendező nem tette. És szíve joga, ezt hívják a művész alkotói szabadságának. Tény, hogy a blokád kialakulásának, a rendőrök kivonulásának jelenetei kicsit megmosolyogtatóan akciófilmekbe illőre sikerültek, de azért megállják a helyüket.

Göncz slendriánul megrajzolt karaktere mellett nekem egy nagy bajom van még a filmmel, Antall flashbackjei, amelyek az ’56 forradalom idejére repítenek vissza, s melyek nekem alig adnak „valamit”, sőt inkább elvesznek. Néhány jelenet nem elég, hogy bemutassa, hogy Antall milyen volt akkoriban, miket tett, milyen értékek mentén cselekedett, ám ezek a jelentek értékes perceket vesznek el a blokád körüli feszültség kibontásától, egy kidolgozottabb lezárástól.

Másfelől lehet, hogy a film inkább az Antall címet kellett volna, hogy kapja, mert így kicsit olyan, mint a 2017-ben bemutatott Legsötétebb óra című alkotás, mely tulajdonképpen egy Churchillről szóló életrajzi dráma, mely főhősét egyetlen fontos történelmi esemény kontextusában mutatja be (egyébként az a film is kapott hideget és meleget is).

A hangsúly egy kicsit eltolódott a filmben, de egyébként egy egész jól összerakott politikai thriller, izgalmas, pörgő.

Ha mondjuk, venezuelaiként vagy indiaiként nézném, azt mondanám, hogy megállja a helyét a Pierce Brosnanes The November Man vagy a George Clooney rendezte A hatalom árnyékában mellett. És tudom, tudom, hogy erre az a szokásos reakció, hogy de ezek valós események voltak, valós személyek, tehát a filmet nem lehet csak filmként értékelni, hanem történelmi filmként kell. Csak az a helyzet, hogy a filmtörténet szépen megmutatta, hogy a történelmi filmek körüli csoda általában csak három napig tart. Kormányok jönnek-mennek, a filmintézetek vezetői is, a rendezők is. Ahogy Kennedyről vagy épp II. Erzsébetről is számtalan film született – egyesek ilyen, mások olyan hangsúlyokkal, úgy

lehet, hogy 2200-ban már a taxisblokádról is lesz 3-4 film, s lehet, hogy egyikben Göncz lesz a hős, a másik meg Antall feleségének a szerepét domborítja ki, a harmadikban meg az oroszok lesznek a jó fiúk.

Ki tudja…

Szóval, hogy kurzusfilm-e, propaganda film-e a Blokád? Mondják. Az egyik jelenetben a kórházban fekvő Antall egyik ápolónője, azt mondja, hogy „Deutsch Tomi olyan jóképű”. Szóval biztos az. Bár a kilencvenes években tényleg egész jóképű volt.