Marketinges bullshitológia mesterfokon, LED-ekbe csomagolva

Év végén, főként az ünnepek táján természetszerűleg minden fénybe burkolózik. Nem is csoda, hiszen sötét van, az emberek legtöbbje valamiféle meghittségre áhítozik, egyesek a csodavárással kapcsolják össze, mások a kényelmes-kellemes hosszú téli estékkel, gyertyafénnyel – vagy ahol van, kályhával és tűzropogással. A városok díszkivilágítása is erre játszik rá, hol kevesebb, hol több sikerrel, hiszen az évek során megtapasztalhattuk, hogy időnként körbejár egy-egy hír, melyik városnak volt abban az évben a leggicsesebb díszkivilágítása ünnepek alatt.

De kanyarodjunk kicsit vissza. Kolozsváron az ünnepi díszkivilágítások változó története mellett korábban szemtanúi lehettünk fényinstallációknak, elsősorban a Lights ON Romania projekt megbízásából, ilyen volt a hatalmas Hold először az Egyetem utcai piarista templomban (amely kapcsán némelyek nemtetszésüket fejezték ki arra vonatkozóan, hogy az égi lámpatestet egy szakrális térben helyezték el), valamint ugyanez a Hold a Farkas utcában, a sárkányölő Szent György szobra közelében, a református templom előtt. Voltak még hatalmas fénynyalábok kivetítve a Fellegvárról, hiányzol-feliratú híddíszítés a Szamos felett, meg hatalmas, színét gyengéden változtató, meditáló emberalak a Sétatér füvén. Mint írtuk,

Ennek a projektnek a varázsa főként abban rejlett,

hogy a város különböző pontjain elhelyezett, a járókelők felfedezésére váró világító testek organikusan beépültek a közterek látványába, ahol a megfigyelő úgy érzi, hogy övé itt a tér – az alakzat, bár intruzív formaként jelent meg, mégis egy különös látogató érzetét keltette és nem utolsó sorban…ingyen lehetett megnézni.

Ami egyáltalán nem mellékes körülmény,

mivel a közterek használatáról, a városkép alakításáról van szó, illetve arról, hogy hozzáférhető legyen mindenki számára. Az ünnepi ragyogásból mindenkinek részesülnie illik - szlogen azonban alaposan el tud taknyolni azokban az esetekben, amikor

az alkotások nem magukért beszélnek, vagy a közterek gátlástalan kisajátításáról van szó, amit meghintenek a marketingszövegek porcukrával és eladják a gyanútlan érdeklődőknek.

2023 december közepétől egészen 2024 január 20.-ig tart az a fényinstallációs kiállítás, amit The Glowing Gardennek kereszteltek el a Iulius-parkban nemrégiben, és a Coco Agency nevű bolgár ügynökségen keresztül hoztak el ide. Közleményük szerint a „ragyogó kertben” egy „varázslatos világ megteremtésére törekedtek”, ahol a család minden tagja generációtól függetlenül egy „elvarázsolt földre léphet” és „több mint 170 darab” fényinstallációt lehet megtekinteni, olyan hangzatos példákkal, mint az „életnagyságú bébielefánt”, „tigrisek a dzsungelben” vagy más állatok, virágok és mesefigurák. Tetejébe pedig az egész úgy néz ki, mint a hagyományos kínai újévi lámpások. Ja, és energiatakarékos áramellátással működik mindez, LED-égőkkel.

Részeg dinnye, hőlégballon-ananász és Tiffanylámpa alakú gomba, valamint elromlott katicabogár

És akkor következett a marketingszendvics-kenyerek között a parizer: a belépő 35 (!) lej,

nyugdíjasoknak és gyerekeknek 30 (!) lej, egy négyfős családnak pedig, két szülő és két gyerek esetén 120 (!) lej a belépő ebbe a ragyogó varázskertbe, ahol az ünnepek mágikus fényorgiájának lehetünk majd szemtanúi.

Amikor a Iulius Mall lépcsőjéhez érek, miután átjöttem az úton a buszmegállóból, meglátom a távolból ragyogó kertet, s amint közelebb megyek, egyre inkább kirajzolódnak a fényes figurák. A hátam mögött ugyanilyen, csak festékszóróval lefestett karácsonyi figurák, mitikus alakok és mindenfélék álldogálnak a pláza lépcsőjén, ingyen és bérmentve, a bevásárlóközpont előtt pedig felhőkarcolónak is beillő agyondíszített karácsonyfa, mellette a Télapó trónusával, amelyre olyan földi halandók is felmászhatnak, mint például egy anyuka a kisgyerekével. A hátam mögött ágaskodó alakok perspektívájából tökéletesen rá lehet látni a megcélzott kiállításra, ám ennél azért tovább megyek.

Életnagyságú zebrafenék és bébielefánt a háttérben

Megkeresem a bejáratot – három kávézó-kioszk mögött kell besurranni a bokrok mellett, ahol megpillantok egy setét termopánbódét, körbevéve zöld, sűrű lyukú építkezési hálóval és betondarabokkal rögzített póznákkal, ami a kiállítás maximum 150 négyzetméterét is körbeveszi. A bódéban egy fagyoskodó srác ül, akinek alig látom az arcát, tőle kérdezem meg, hogy itt kell-e belépőt vásárolni. Az igenlő válasza közben mellette előbbre hajol a barátnője is, mindketten nyakig felöltözve kucorognak a bódéban. Viszont kártyával is lehet fizetni.

Miután lepengettem a 35 lejt, belépek a varázslatosan ragyogó kertbe, ahol mindössze négyen vannak: egy anyuka a kislányával, illetve egy apuka, aki a karjain hordozza a beszélni még nem tudó fiát. Jó, gondoltam, bizonyára őket lenyűgözi a sok szín, a figurák fizimiskája azonban néhol ijesztőnek tűnik, ha gyerekszemszöggel tekintek rájuk.

És itt van a dolog nyitja: a gyermeküknek jót, szépet, élvezeteset, varázslatosat akaró szülők beszippantása (nagyon) sok pénzért,

többek közt azzal elintézve, hogy 3 év alatti gyerekeknek ingyenes, és mekkora ajánlat 120 lejért belépni egy négyfős család minden tagjának. (Nagy lenne ám a konfúzió, ha neadjisten egy családban több gyerek is van.) Miközben a park füvére, a kiállító parcellák közé lehelyezett lyukacsos járólapok balesetveszélyesen csúszósak (talán valami gumiszerű anyagból kellett volna készülniük, hogy a sarat mellőző funkciójukat betölthessék), és a 170 fényinstalláció nem csak különböző és sokszínű, hanem az ösvények melletti egyforma oszlopokat is tartalmazza, a földön fekvő, meghatározhatatlan entitásokat (kis zöld mittudoménmik, amik nem fűcsomók), illetve a sima égősorból hajtogatott szerencsétlenkedéseket is – ezesetben csigákat és...villanykörtéket.

A kiállítást 5 perc alatt be lehet járni teljesen, sietség nélkül,

és instant fotózható. Valószínűeg a szelfiipar és az eltiktokosodás az egyik vezérelv, hiszen (egyébként jogosan) nem szabad közel menni a figurákhoz, mert ugye áram van bennük, amit feltételezhetően velünk fizettetnek meg úgy, hogy mindeközben jópár világító test elromlott és nem világított benne semmi.

Miután sikeresen végigbukdácsoltam a csúszós járólapokon a varázslatos lámpások birodalmában, ahol a téli ünnepek meghitt és mágikus élményeiben részesülhettem, az egyik zsákutcából visszaballagva a sarokban egy kakukktojás is várt, mégpedig egy fölnyergelt dinoszaurusz. Közelebb léptem hozzá, errefel megmozdította a fejét és hörgött egyet. Vajon, ha a nyeregbe fölültetnénk egy gyereket, akkor lerázza magáról? – ilyen és ehhez hasonló gondolatok fordultak meg a fejemben, miközben lelki szemeim előtt továbbra is a bébielefánt nagyságú, eszelős képű felfújt eper lebegett, valamint az Ozora fesztiválról kölcsönvett tekeredő gombák, melyek közül pár a faágakat súrolta.

HÖRR

Aztán kisurrantam a háló mögül és a bódéban fagyoskodó párra gondoltam mélységes részvéttel. Az út mellett lévő, bekuckózós, varázslatos lámpásbirodalommal ellátott kávézóban majdnem ugyanolyan fények és díszkivilágítás volt, mint 5 perccel azelőtt, 35 lejért. Vagy szemben a pláza lépcsőjén. Vagy bármikor Kolozsvár belvárosi utcáin. Sic transit gloria mundi.