// 2025. október 23., csütörtök // Köztársaság kikiált., Gyöngyi

Kelemen: Iohannis ugyanazt játssza, mint Băsescu

// HIRDETÉS

Az RMDSZ valószínűleg folytatja ősszel a parlamenti együttműködést a PSD-vel, mert az ellenzéki pártok teljesen elzárkóznak a magyarság számára fontos ügyektől.

Klaus Iohannis ugyanazt a játékot játssza, amit Traian Băsescu államelnök korában – jelentette ki Kelemen Hunor egy szerdai kolozsvári sajtóbeszélgetésen, arra utalva, hogy Románia elnöke július 18-án ellátogat a székelyföldi megyékbe. Vagyis azt a stratégiát próbálja követni, amelynek lényege, hogy a magyar közösség politikai képviseletének – magyarán az RMDSZ-nek – a megkerülésével, a szövetség országos vezetőségének feje felett kommunikáljon a magyarokkal. Persze nem teljesen közvetlen módon (amiben elődje igencsak tehetséges volt), hanem a helyi képviseleten, az önkormányzatokon keresztül.

Iohannis tehát egyértelműen kampánycéllal látogat a két székely megyébe,

mivel államfővé választása óta komoly népszerűségvesztést szenvedett el a magyarok körében (bár nem akkorát, amekkorára „igény lenne”). Mindezt azonban úgy kell tennie, hogy közben a nemzeti érzelmű román választók támogatását is sikerüljön megtartani: erre utal például az, hogy a Székelyföldről egyenesen Vrancea megyébe látogat, ahol a mărăști-i mauzóleumban rója le kegyeletét az első világháborúban elesett román katonák előtt. Az RMDSZ elnöke egyébként úgy véli, az államfőnek ez az igyekezete részben okafogyott, mert azoknak a magyaroknak a többsége, akik elmennek szavazni, vélhetőleg még így is őt preferálja majd a következő elnökválasztáson a tetszőleges PSD-s jelölttel szemben.

Mint elmondta, őt nem hívták meg a székelyföldi vezetőkkel tartandó találkozóra, ezért nem is szándékszik részt venni – annál is inkább, mert meggyőződése szerint Hargita és Kovászna megyei kollégái ugyanazt a problémalajstromot tárják majd az elnök elé, amelyet ő már személyesen többször felvetett neki találkozásaik során.

Ezek között kiemelt helyet foglal el az ún. többség–kisebbség-paktum,

amelynek lényege – mint kérdésünkre elmondta –, hogy az összes romániai politikai szereplő, beleértve a pártokat, a kormányt és az államelnököt, fogadjon el egyfajta „illemkódexet”, amelyben vállalják többek közt, hogy nem használják napi politikai célokra a nemzeti kérdést (a „magyarkártyát”) és nem nyirbálnak meg már megadott jogokat. Az elképzelés gyenge pontja, hogy teljes konszenzust kíván a romániai politikai elit részéről – amire egyelőre nem mutatkozik túl nagy esély.

A beszélgetésen részt vevő Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök beszámolt arról, hogy – tekintettel a „nagy egyesülés” közelgő évfordulója kapcsán vélhetően ismét felkorbácsolódó magyarellenes indulatokra – az RMDSZ egyfajta tájékoztató kampányt kezdeményez, melynek célja, hogy jobban megismertesse a magyar közösség értékeit a többségi társadalommal. Véleménye szerint azonban ezt a fajta közeledést nem érdemes a románok többségét elidegenítő autonómia tematizálásával kezdeni, inkább olyan könnyen emészthető dolgokkal, mint a gulyás, amellyel a többségi társadalom tagjai is azonosulni tudnak. A szövetség egyébként különböző rendezvényekkel, kezdeményezésekkel igyekszik „túlélhetővé” tenni a centenáriumi évet az erdélyi magyarok számára is.

„1000 év Erdélyben, 100 év Romániában”

– fogalmazta meg a koncepció vezérfonalát Porcsalmi.

Felvetődött az a kérdés, hogy az elmúlt években mintha ritkult volna az RMDSZ-es politikusok jelenléte a nagy hírtelevíziók beszélgetős műsoraiban, hiszen amíg régebb Frunda György vagy Eckstein-Kovács Péter rendszeres vendégei voltak ezeknek a műsoroknak, ma alig-alig fordul elő magyar megszólaló, még akkor is, amikor az erdélyi magyarságot érintő problémák kerülnek képernyőre.

Kelemen és Porcsalmi elmondták, egyrészt ritkábban hívják őket, másrészt vannak olyan, nyíltan propagandisztikus produkciók – mint amilyen Rareș Bogdan ominózus műsora –, amelyekben nem is kívánnak részt venni. Ráadásul többször át is verték őket azzal, hogy az előre egyeztetett téma, illetve beszélgetőpartnerek és a stúdióban felvetett problémák közt nemigen volt átfedés.

Valószínűleg folytatja az RMDSZ ősszel a parlamenti együttműködést

a Szociáldemokrata Párttal és az ALDE-val, válaszolta kérdésünkre Kelemen Hunor, ahogy folytatódik az a gyakorlat is, hogy ezt félévente felülvizsgálják. A tavaszi parlamenti ülésszak eredményeiről az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója hamarosan véglegesíti a jelentését, és augusztusban hozzák meg a konkrét döntést arról, hogy az RMDSZ támogatja-e a parlamentben a kormánykoalíció pártjait.

Eddig a mérleg pozitívnak mutatkozik, a kormányzó többség rögtön a bizalmatlansági cirkusz után megszavazta az RMDSZ kérte kiegészítéseket az oktatás terén, miszerint

  • a speciális tanterv szerint románt tanuló diákok képesség- és érettségi vizsgája is differenciált legyen;
  • kisebbségi pedagógusképző központ jöjjön létre;
  • kapjanak állami támogatást az egyházi rendszerben működő lelkészképzők is.

Az RMDSZ parlamenti súlya nem csökkent azzal, hogy kemény törvényhozási feltételeket szabott a bizalmatlansági indítvány támogatásához, hangsúlyozta Kelemen, aki szerint ugyanúgy kitört volna a nacionalista médiakampány, ha az RMDSZ nem három, hanem egy vagy két törvényjavaslat gyors megszavazását kérte volna.

A koalíció még a PSD házibotránya előtt megszavazta, hogy az egészségügyi és szociális intézmények alkalmazzanak a helyben élő kisebbségek nyelvén beszélő személyzetet, és nyitott arra, hogy az őszi ülésszakban megszavazza az anyanyelvhasználatot a közigazgatásban más intézményekre is kiterjesztő törvénymódosítást, amely a nyelvhasználati küszöböt is 20 százalékról tízre csökkentené, illetve alternatív küszöböt vezetne be a lakosságarányban és tisztázná az utcanévtáblák kérdését is. Ehhez viszont még érveket kell gyűjteniük annak alátámasztásához, hogy

ezek a módosítások nem hordoznak magukban semmilyen „veszélyt” a románok számára.

Ugyanez a helyzet a kisebbségek jogállásáról szóló törvénnyel is, amely már 12 éve a parlament asztalán van. A kormánykoalíció lazán elfogadta volna, ha az RMDSZ kiveszi belőle a számára legfontosabb kitételeket, miszerint a kulturális identitás megőrzését biztosító intézmények kisebbségi illetékességi körbe kerüljenek. A törvény egyébként szerepel az új, a Tudose-kormány programjában is, erősítette meg Kelemen.

Az új kormány egyébként sorra ejti a Dragnea-féle (valójában Darius Vâlcov által írt) program gazdasági elképzeléseit, mint a családi jövedelem-adózás vagy cégeknél az üzleti forgalomra kivetett adó bevezetése. Ezek közül az RMDSZ csak a szolidaritási adót tudta volna támogatni, de csak azzal a feltétellel, ha azt magánszemélyekre nem, csak cégekre vetik ki és ideiglenesen, mivel Románia az egyetlen olyan állam a térségben, amely a gazdasági válságkor, illetve az abból történő kilábaláshoz nem vetett ki különadókat a cégekre, a válság árát külföldi hitelből és lakossági megszorításokból gazdálkodta ki.

Kelemen szerint ugyan képtelenség biztosra venni bármit is a jelenlegi kormánytöbbség jövőjéről, de a PSD-ALDE szövetségnek nincs nagyon alternatívája a következő választásokig. Azt jósolja, hogy több-kevesebb megingással, de valószínűleg a szociáldemokraták maradnak hatalmon 2020-ig, és azzal is indokolta a parlamenti együttműködés folytatását velük, hogy a magukat jobboldalinak (vagy épp ideológiamentesnek) nevező

ellenzéki pártok részéről sehol sincs fogadókészség a magyarság számára fontos ügyek rendezésére.

A Nemzeti Liberális Párt részéről szinte totális az elzárkózás, lassan érthetetlen, miért nevezik még magukat liberálisoknak, az USR-nek erről sincs egységesen felvállalt és képviselt álláspontja, sőt, a PMP-t vezető Traian Băsescu pedig egy az egybe megmondta neki, hogy benne aztán ne bízzanak meg, és ez egyáltalán nem volt újdonság az RMDSZ elnöke számára.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

 

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német
Krónika

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német

Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban
Székelyhon

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban

Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.

// még több főtér.ro
Így vonatozunk Erdélyben
2025. október 20., hétfő

Így vonatozunk Erdélyben

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

Így vonatozunk Erdélyben
2025. október 20., hétfő

Így vonatozunk Erdélyben

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

Európa Moldova. És Moldova Európa. De szépen hangzik!
2025. szeptember 29., hétfő

Európa Moldova. És Moldova Európa. De szépen hangzik!

A Moldovai Köztársaságban parlamenti választásokat tartottak vasárnap. Simán nyert Maia Sandu elnök asszony pártja. Akár négy évvel ezelőtt. Na de legalább mindenki hisztizett egy nagyot.

Európa Moldova. És Moldova Európa. De szépen hangzik!
2025. szeptember 29., hétfő

Európa Moldova. És Moldova Európa. De szépen hangzik!

A Moldovai Köztársaságban parlamenti választásokat tartottak vasárnap. Simán nyert Maia Sandu elnök asszony pártja. Akár négy évvel ezelőtt. Na de legalább mindenki hisztizett egy nagyot.

Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

 

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS