Ukrajna legnyugatibb tartománya ezúttal megúszta a hadiállapotot, a bizonytalanság érzése mégis minden eddiginél inkább jelen van a helyi magyarok hétköznapjaiban.
Beregszász főutcája, a főtér sarkán álló színházzal – vele szemben a nemrég felállított Fedák Sári-szobor –, a csípős télies szélben lengedező ernyőkkel, a magyar főiskola impozáns épülete előtt magasodó karácsonyfával, kicsit odébb az ukrán, magyar és európai színekben játszó, zsinagógából lett városi művelődési házzal egy kicsit kopott, de alapvetően élhető és kedélyes város képét mutatja. Egy városét, amely mintha nem is egy olyan országban lenne, amelyben pár napja vezették be a hadiállapotot.
A beregszászi színház bejárata
A hadiállapot érzete egyébként már a határ felé menet, a romániai utakon is eszembe jut: néhány helyen – bár a kárpátaljai utazásunk idején még három nap választ el a román nemzeti ünneptől – tetőtől talpig román trikolórba burkolózott fiatalokat lehet látni, akikről testtartásuk és hanghordozásuk alapján lerí, hogy vélhetőleg nem csak kávét fogyasztottak a reggelijük mellé. A centenáriumi eufóriából a hadiállapotba: egyik sem tűnik derűs opciónak, még akkor sem, ha tudjuk, hogy Kárpátalja egyelőre megúszta a rendkívüli állapotot és az azzal járó összes riasztó következményt; csak tíz ukrajnai megye részesült az „áldásból”, jellemzően az Oroszországgal, illetve az orosz érdekszférának számító területekkel – mint a Dnyeszter melléke, az Azovi- és Földközi-tenger – határos régiók.
Ukrajnát azonban ezekben a napokban nemcsak a kercsi orosz–ukrán incidens (milyen szép eufemizmus!) tartja lázban. Az utazásunkat megelőző napon az asztélyi határátkelőt – ahol átlépünk Ukrajnába – blokád alá vonták feldühödött autós tüntetők, akik a külföldi rendszámú autókkal kapcsolatos új állami szabályozás ellen tiltakozva bénították meg több határállomás amúgy sem mindig zavartalan forgalmát. Kárpátaljai barátaink mesélik el, miről is van szó pontosan: az ukrán kormány úgy döntött, véget vet az eddig teljesen bevett szokásnak számító tranzitálásnak, vagyis annak, hogy számosan a külföldi rendszámú autók tulajdonosai közül, elkerülendő a honosítás csillagászati költségeit (Ukrajnában forgalomba beíratni egy külföldön vásárolt használtautót nagyjából annyiba kerül, mint ha otthon vásárolnának új gépkocsit), ötnaponta átlépték a határt oda-vissza. Munka, család, plusz határátlépés, nagyjából hetente – ez is egy életforma.
Útlezárásos tüntetés a Csap-Záhony határátkelő ukrán oldalán | Fotó: Nemes János/MTI
Amikor legutóbb itt jártam, idén tavasszal – tényleg, újabban gyakrabban járok errefelé, mint haza a szüleimhez, a Helikon névre hallgató (ha már íróként jön ide az ember...) makkosjánosi hotelben lassan előre köszön a pultos –, nem gondoltam, hogy a helyzet súlyosbodni fog, bár belátom, ez csak az én naivitásomat „dicséri”. A kárpátaljaiak körében a feszültség érezhetően nőtt, és bár vannak higgadt hangok, melyek szerint az egész ügyet a média fújta fel, a hadiállapot részleges bevezetése pedig csak pánikkeltésre szolgál, a helyiek közérzetének meghatározó eleme a szorongás.
Kárpátalja magyarjai egyszerűen már nem hiszik el, hogy az elmúlt évek folyamatos jogsértései, államilag vezérelt vagy legalábbis szított vegzálásai (legutóbb Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorát idézte be az ukrán belügy október 23-i budapesti beszéde miatt, büntetőeljárás is indulhat ellene) után békén hagyják őket: azt, hogy Kárpátaljára egyelőre nem terjed ki a hadiállapot, ideiglenesnek, a szerencse pillanatnyi állásának tartják, amely bármikor megváltozhat, amikor a kijevi hatalmi önkénynek érdekében áll.
Emlékeztető a „permanens hadiállapotra”: az ukrán hősök fala a magyar többségű Beregszászon
Elég általános az a vélekedés is, hogy az egész helyzetnek belpolitikai okai vannak: a népszerűségét vesztő államfő, Porosenko – aki a donbászi harcok és a Krím de facto elcsatolása miatt sem ragadtatta magát ilyen példátlan lépésre – a hadiállapot bevezetésével igyekezett (volna) megszilárdítani a hatalmát, és nem mellékesen elhalasztani a számára valószínűleg nem sok jót tartogató választásokat. Ennek fényében maga a (formálisan) kiváltó ok, a kercsi szorosban megtörtént incidens is sajátos, már-már összeesküvés-elmélet ízű magyarázatokat nyer – nem tudni, mit miért tesznek a háttérben a hatalmasok, miért játszanak a tűzzel, de az egész a mi bőrünkre megy, és semmiképpen sem jöhetünk ki jól belőle.
És épp ez a leginkább aggasztó az elmúlt évek permanens (kimondott vagy kimondatlan) hadiállapotban való létezésében. A teljes létbizonytalanság, a belátható jövőperspektíva hiánya. A kárpátaljai magyarok – mentálisan legalábbis, de rengetegen közülük a szó szoros értelmében – amúgy is fél lábbal Magyarországon élnek, a külföldi munkavállalás, az elvándorlás soha nem látott mértékű, a kényszersorozástól (is) tartó fiatalok tömegesen hagyják el a szülőföldjüket, a gazdasági helyzet a béka ülepe alatt – minden újabb közérzetrontó fejlemény beláthatatlan mértékben járul hozzá Kárpátalja „kiürüléséhez”.
A KMKSZ plakátokkal kampányol a béke megőrzéséért
Vagy legalábbis az örökös tranzitáláshoz, az otthontalanság érzetének kialakulásához – egy olyan országban, amely maga is folyton ingázik, Kelet és Nyugat, a megkésett (és ezért túlhajtott) romantikus nemzetépítés és a sietős, sajátosan posztszovjet modernizáció között.
A „nagy egyesülés” centenáriumát ülő Romániába való visszatérésünk délelőttjén, a városközpontban bóklászva, Beke Mihály Andrásba, az erdélyi származású beregszászi magyar konzulba botlunk, aki több ízben házigazdája volt a Kárpátaljai Magyar Irodalmi Napok összmagyar merítésű rendezvényeinek. Kezet szorítunk: visszavárunk, mondja. Jövünk még, bólintunk, ha beengednek. És ezen most csak félig-meddig sikerül mosolyognunk.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.
Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.
El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.
El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.
Dés valóban hét dombra épült, akárcsak az olasz főváros. És hét határra szóló múltja van. A jelene viszont egy csendes kisvárosé. Ahol béke van. És némi rend, az össznemzeti rendetlenség közepette.
Dés valóban hét dombra épült, akárcsak az olasz főváros. És hét határra szóló múltja van. A jelene viszont egy csendes kisvárosé. Ahol béke van. És némi rend, az össznemzeti rendetlenség közepette.
Gondolatok a hétvégén Sepsiszentgyörgyön kezdődő divízió 1/A jégkorongvilágbajnokság elé.
Gondolatok a hétvégén Sepsiszentgyörgyön kezdődő divízió 1/A jégkorongvilágbajnokság elé.
Sajátos Erdély-tapasztalat, közösségi felelősség, angol romantika és Balassi-kard. József Attila nyelvi öröksége, mágikus ritmusok. Hogyan aránylik Kolozsvárhoz a mindenség? László Noémi költővel Visky András beszélgetett a magyar költészet napján.
Sajátos Erdély-tapasztalat, közösségi felelősség, angol romantika és Balassi-kard. József Attila nyelvi öröksége, mágikus ritmusok. Hogyan aránylik Kolozsvárhoz a mindenség? László Noémi költővel Visky András beszélgetett a magyar költészet napján.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
A mesterséges intelligencia ugyanis nem nézett ki az ablakon. Ha tetszik, könyvből tájékozódott. Mi viszont kimentünk a dombra és megnéztük. Avarostól, virágözönöstől, szemetestől, mindenestől.
A mesterséges intelligencia ugyanis nem nézett ki az ablakon. Ha tetszik, könyvből tájékozódott. Mi viszont kimentünk a dombra és megnéztük. Avarostól, virágözönöstől, szemetestől, mindenestől.
Jó a bolti avokádó, rukkola, kaktuszgyömölcs és pomelo pénzért, de a természetben ingyen van a csalán, kövér porcsin, vadcseresznye, medvehagyma, tyúkhúr és szamóca. Tessék bátran szedegetni!
Jó a bolti avokádó, rukkola, kaktuszgyömölcs és pomelo pénzért, de a természetben ingyen van a csalán, kövér porcsin, vadcseresznye, medvehagyma, tyúkhúr és szamóca. Tessék bátran szedegetni!
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.