Kádár János, a 20. századi magyar politika legrosszabb legjobbja

Akárhogy is ítéljük meg Kádár János politikai tevékenységét, az kétségtelen, hogy „rajta hagyta keze nyomát a magyar történelmen”, hiszen Horthy mellett ő a másik olyan 20. századi magyar politikus, akiről korszakot neveztek el.

De ki is volt az a Kádár János?

Abban a reményben mentünk el Romsics Ignác történész Kádár és kora című kolozsvári előadására – amely különben a Korunk Akadémia Fejezetek a magyar történelemből című sorozata záróelőadása volt –, hogy ez fog kiderülni, és bár olykor sejthető volt egy emberibb kádári arcél kidomborodása, az előadó mégis inkább megmaradt a hosszú politikai pályafutás fordulópontjainak áttekintésénél.

Kádár János nem is Kádár János,

ezt jobb lesz az elején leszögezni. 1912-ben ugyanis Giovanni Giuseppe Czermanik néven anyakönyvezik az akkor még magyar fennhatóság alá tartozó Fiumében, az olasz Santo Spirito kórházban. Anyja egy felvidéki magyar szolgálólány, aki nem tudja vállalni az egyedülálló anyaságot, miután a feltételezett apa, egy Krezinger (Kertész) János nevű katona szintén nem kér a megtiszteltetésből, így nevelőszülőkhöz kerül, első éveit afféle parasztlegényként tölti vidéken.

A tanulmányait ugyanakkor Pesten, a Cukor utcai elemiben kezdte, majd a szintén elitnek számító Wesselényi utcai polgári iskolába járt, mielőtt iparostanoncnak adták volna – de még itt is az előkelőnek számító írógépműszerészi képzést választják neki.

Már 1929-ben csatlakozik az akkor még illegális kommunista mozgalomhoz,

’33-ban már le is tartóztatják; a szegedi Csillagbörtönben egy bizonyos Rákosi Mátyással is megismerkedik. De a vallatás során valószínűleg elkotyog valamit, ami nem tetszett az elvtársaknak, mert szabadulása után kiteszik a kommunisták ifjúsági szervezetéből, pedig korábban ő volt annak a titkára. Sebaj, belép a Szociáldemokrata Pártba (SZDP), majd a Kommunisták Magyarországi Pártjába (KMP), több alkalommal leváltják fontos tisztségekből, de újra és újra felküzdi magát a ranglétrán.

Aztán jön az első nagy megalkuvás, amit a pályája érdekében elkövet. 1949-ben ő is segít egykori barátját, Rajk Lászlót meggyőzni, hogy a koncepciós perében ő maga is a jugoszlávok kémének vallja magát. Sikerül, Rajkot kivégzik, Kádár pedig rosszul lesz a kivégzésen, egy életen keresztül hordozza ezt a traumát.

Az ’56-os forradalmat kezdetben ellenforradalomnak tekinti.

Minden esetre, amikor november 4-ikén a szovjet offenzíva megindul Budapest ellen, ő már Moszkvában van, mert utána jönnek az ottani elvtársak. Akik pontosan tudják, nem elég vérbe fojtani a magyar forradalmat, egy szovjet irányelvek mentén gondolkodó bábkormányt is hagyniuk kell az országban, Kádár pedig az egyik eminens jelölt a feladatra.

A megbeszélés rövidített jegyzőkönyve szerint Kádár az elején Nagy Imre pártján van, de egy néhány órás szünet után – amikor feltehetően elmagyarázták neki az elvtársak, hogy hogyan is gondolták ők ezt a dolgot – már mindenre rábólint, amit mondanak neki.

Vállalja a Moszkvában számára kitalált szerepet,

a vérbe fojtott forradalom szimpatizánsai ellen irányuló megtorlásokat, köztük Nagy Imre kivégzését, nyilván moszkvai jóváhagyással. Íme a második nagy halott, aki végigkíséri az útján Kádár Jánost.

De megalakul az első Kádár-kormány, Kádár pedig elkezdi a munkát. Először is rendezi a viszonyt a katolikus egyházzal, olyan értelemben, hogy szakít az egyházellenes politikával, amennyiben az egyház nem politizál, az értelmiséggel is megtalálja valamiképpen a hangot, és 1962-re, ha véresen, erőszakosan is, de lezajlik a téeszesítés is, ekkor mondja Kádár azt, hogy lerakták a szocializmus alapjait.

1968-ban beindul a tervgazdálkodás reformja,

korszerű technológiákat és gépeket vásárolnak, aminek köszönhetően elsősorban a mezőgazdaság terén a térségben kiemelkedő eredményeket ér el Magyarország, és ez alapvetően az életszínvonal emelkedéséhez járul hozzá. Ami tulajdonképpen folyamatos a Kádár-korszakban, ám a ’70-es évek közepére az infláció miatt egyre jobban lelassul, ez pedig elégedetlenséghez vezet.

Apró, érdekes adalék: a Kádár-korszakban kevesebb cím jelent meg,

de összességében több könyv kelt el, mint manapság,

amikor jóval szélesebb a kínálat a könyvpiacon, csak éppen egyre kevesebb a vásárló.

Kádár szép lassan lazított a diktatúrán, a magyar kommunizmusba még a beatzene (Omega, Illés) és a táncházmozgalom is belefért, Kádár a Nyugat felé is egyre inkább nyitott, a 70-es évek végétől például már vízum nélkül utazhattak a magyarok Ausztriába vagy Finnországba.

Ne felejtsük el, hogy Kádár János szlovákiai magyar, ennek 1975-ben adta jelét először, amikor egy helsinki találkozón kiállt a határon túli magyarok jogai mellett. Szóbeszéd szerint

az amerikai küldöttség tagjai később személyesen érdeklődtek a magyar delegációnál, hogy ez akkor a magyar revíziós igények burkolt bejelentése volt-e.

Kádár 1977-ben Debrecenben és Nagyváradon is találkozott Ceaușescuval, ám a két diktátor az istennek nem értette meg egymást, a viszonyuk csak elhidegült, és attól kezdve nem nagyon tárgyaltak.

1986-ban Budapestre látogat az új orosz vezető, Mihail Szergejevics Gorbacsov, akinek a reformjaitól Kádár nincs elájulva.

Ez lesz a veszte: szovjet nyomásra 1988-ban Kádárt leváltják a párt éléről,

ezután már nem vállal meghatározó szerepet az ország vezetésében. Nem is éli túl soká a megalázó félretolást, ’89 nyarán meghal, épp aznap, amikor a Legfelsőbb Bíróságon kihirdették Nagy Imre és társai rehabilitációját.

Azóta is vitatott alakja a magyar történelemnek, bár rendszeresen felkerült a közvélemény-kutatásokban még a kétezres években is a legjobb magyar politikusok listájának élére, a legrosszabb politikusok között is rendre felbukkan. Romsics Ignác szerint mindenképpen illik a politikai pályafutásának jellemzésére a „legvidámabb barakk” megnevezés, és akár a „gulyáskommunizmus” jelző is, hiszen tagadhatatlan, hogy voltak rosszabb példák is a környéken.

2007-ben ismeretlenek feltörték a síremlékét, és elvitték a koponyáját, és a felsőtest több csontját.

Azért kíváncsiak lennénk, mivel fogadta Nagy Imre és Rajk amikor megérkezett a túli pártkongresszusra...