Jó reggelt, Vietnám! Mutatjuk, miért érdemes a délkelet-ázsiai országban turistáskodni - 1. rész

Külön-külön döntötték el, hogy felkeresik a délkelet-ázsiai országot, végül együtt indultak útnak. Sánta Levente még 2017-ben, egy ománi kirándulás alkalmával, az ott élő barátjával közösen határozott úgy, hogy a közeljövőben meglátogatják Vietnámot.  Tamásék érdeklődését részben barátaik keltették fel a hatalmas kiterjedésű és populációjú ország iránt.

A biztonságosnak számító délkelet-ázsiai ország alig kisebb Németországnál, területe 330 ezer négyzetkilométer, igaz, jóval többen, 96 millióan lakják és ez a szám folyamatosan nő, így a népsűrűség is jelentős: 308 lakos jut egy négyzetkilométerre.

Kétezer kilométernyi tengerpartja, csodás nemzeti parkjai, gazdag kultúrája miatt egyaránt érdemes felkeresni,

főleg hogy számos helyszín az UNESCO Világörökség-listájára is felkerült. „Vietnám első perctől izgalmas, egzotikus úti célnak tűnt, az élő történelem, templomok, rizsföldek, természeti csodák miatt is. Számomra ez volt a leghangsúlyosabb ok, amiért oda akartam menni. Mindezeket blogokon, utazási oldalakon olvastuk és megnéztünk jó sok képet, videót, utána meg döntöttünk” – meséli Sára.

„Sok barátom volt és mindenki azt mondta, hogy inkább Vietnámba menjünk, mint Thaiföldre, mert nincs annyi turista, nincs lelakva” – mondja Tamás. Előbbi ugyanis a világ leglátogatottabb államaként az alternatívan gondolkodók között már tucat turistazónának számít, és félő, hogy 10-15 év múlva Vietnám is az lesz.

„Ezért érdemes most menni, amíg még nincs annyira kiépülve. – javasolja Levente. – Nem azért nincs, hogy megőrizzék a 60-80-as évek hangulatát, hanem a 30 év háború és a kommunizmus mellett idealista módon kitartó politikum miatt. A mostani lemaradás a mi szempontunkból előny: nem csilivili minden”.

Ráadásul ár-érték arányban elérhetőbb úti cél különböző büdzsével rendelkező turisták számára. Hasonlóan más dél-ázsiai országhoz, Vietnám meglátogatható több ezer dollárral a zsebedben, luxusszállodákban és éttermekben habzsolva minden jót, de egy hátizsákkal is körbe lehet járni, ugyanannyi szép helyet megnézve, helyi ételt kipróbálva.

Ha nem csak a hasát akarja süttetni a tengerparton az ember, hanem nézelődni, utazgatni is szeretne, a két-három évtizede még megközelíthetetlen Vietnám ideális hely.

Az amerikaiak 30 évig bombázták, utána még sokáig tele volt aknákkal,

csak a közelmúltban vált látogathatóvá. Így nem csoda, hogy csak sztereotípiák jutnak eszünkbe róla: a vietnámi háború, a vietnámi balzsam, a rákpehely és a levesek királynője, a pho.

Nekik sem volt egy képük arról, milyen is a délkelet-ázsiai ország, mesélik „túravezetőink”, interneten, Facebook-csoportokban kezdtek el tájékozódni. Kiderült, hogy a vízum 25 dollárért online is beszerezhető, és ha a drágább Saigon helyett az olcsóbb fővárost, Hanoit választja úti célként, budapesti indulással 560 euróból az oda-vissza repülőutat is megússza az ember.

Az ott tartózkodás megfizethető, főleg, ha barátaikhoz hasonlóan nem csúcsidőben, hanem szezonon kívül látogatja meg az ember. Ilyenkor egy éjszakára 25 euróért is találni négycsillagos szállodaszobát és az éttermi étkezésre sem kell egy személynek 7-8 eurónál többet szánni alkalmanként úgy, hogy közben a teljes menüt végigeszi.

Hatalmas kiterjedése miatt országon belül lehet repülővel is utazni,

ha időben megvásároljuk a jegyet, barátságos áron beszerezhető, ha az északi Hanoit, a déli Saigont és a Közép-Vietnámban található természeti látványosságokat, kellemes tengerpartot egyaránt meg szeretnénk látogatni. „Nekünk a háromhetes korlát miatt jobban be kellett osztani az időnket, így a repülés volt a legjobb választás.”

Ha több az idejük, sokan a vonatot, alvóbuszt választják, mert az út gyönyörű tájakon vezet keresztül. Igaz, számolni kell azzal, hogy a székek méretét, a közöttük lévő helyet nem európai emberre tervezték. Az elgémberedett, sajgó végtagokra gyógymódként ott a helyiek által tökélyre fejlesztett számos masszázstechnika.

„Egy útikönyv alapján próbáltuk összerakni az útitervet, minél több látnivalóval, ami három hétbe belefér. Elég feszes volt, nyolc helyen voltunk. Volt, ahol nem ültünk csak egy-két napot, de átlagban próbáltunk három napot maradni” – vág bele a nosztalgiázásba Tamás. A tervekhez képest két helyszín maradt le a listáról: a teraszos rizsföldek Északon az esős idő, a Mekong-delta Délen a tájfun miatt.

„Hanoiba repültünk, mivel oda olcsóbb volt minden járat.

Budapest-Hanoi útvonalon 560 euró volt a jegy. És úgy terveztük, hogy onnan megyünk lefele egész délre, Saigonba. Onnan pedig vissza, mivel 4-5 napot szerettünk volna a tengerparton lenni. – mesélik. – Sok vagány hely van, simán el tudtunk volna tölteni ott egy-két hónapot.”

„Ott megértettük, hogy miért harcoltak annyit érte.

Egy fantasztikus adottságokkal bíró ország. Tengerpart, erdők, klíma, minden adott” – vonja le a következtetést Tamás, amikor a háború utáni állapotokról érdeklődünk. „Ha végignézed, hogy milyen volt a történelme, mennyit szenvedtek – a kínaiak is, a japánok is elnyomták őket, aztán francia gyarmat lettek, majd jöttek az amerikaiak – megérted, hogy miért kommunisták. Ők azok, akik felszabadították őket, adtak nekik egy független országot. A franciák nem bántak kesztyűs kézzel velük, az az igazság.”

Így nem csoda, hogy a függetlenségért harcoló Ho Si Minht megváltóként tisztelik, „ő csinálta az országot”, az összes bankón ő van. A Ho Si Minh-múzeumban a 80-as évek Ceușescu-kultúsza jutott eszükbe. De nem az észak-koreai stílusban kell érteni, hanem őszintén. Tamás szerint a vietnámiakra nincs ráerőszakolva, hogy őt kell isteníteni. „Beleivódott a génjeikbe, hogy ő a modern Vietnam megteremtője, ő szabadította fel az országot a »csúnya« gyarmatosítóktól.”

„Szerintem nagyon fontos a vietnámiak esetében, hogy ők győztesek. Mindenkit legyőztek, aki rájuk ült, a franciákat és az amerikaiakat is. Néplelkületileg ez fontos dolog. Ezért most sokkal nagyvonalúbbak a nyugatiakkal, amerikaiakkal, franciákkal. Nem éreztem az ellenszenvet. Volt, ami volt, de győztek” – teszi hozzá.

A szocialista országban 1986-ban következett be a történelmi változás, amikor a Kommunista Párt szabadpiaci reformokat vezetett be. Így gazdasága jelenleg a leggyorsabban növekvők közé tartozik világszinten,

a kínai mintára fejlődő ún. „kis tigrisek” közé sorolják.

„Azáltal, hogy szabadpiac van, az amerikai tőke is behatol az országba, a nagy amerikai cégek mind jelen vannak és folyamatos a terjeszkedést. „Ho Si Minh foroghat a sírjában. Hárommillió ember adta életét a függetlenségért, hogy aztán eljussanak arra a pontra, amikor beengedik azokat, amikkel harcoltak. Sőt, ha a nyugatiak nem jönnek a tőkéjükkel, a piacgazdasággal és az ország nem kerül be a globalizációs vérkeringésbe, csődbe megy. Gyakorlatilag ott álltak, mint Észak-Korea, az éhínség fenyegette őket” – világít rá az összefüggésekre Levente.

„Nem éreztem azt, hogy haragudnának az amerikaiakra a háború miatt. Saigonban, a vietnámi háború múzeumában sem. Tényeket közöltek, de nem feltétlenül értelmezték ezeket” – folytatja Tamás. A háborús emlékmúzeumhoz gyomor kell, ismerik el, nagyon sok a durva kép, leírás a kínzóeszközöktől a tömegmészárlásokig, a vegyi fegyverek még most is jelentkező utóhatásáig. Ezek még mindig genetikai módosulásokat generálnak, generációk óta.

Levente is arra számított, hogy egyoldalú lesz a beállítás: a győztes beszél az amerikaiakról. „Közben nem, tényeket sorakoztatnak fel. Persze, ezekből az jön le, hogy az amerikaiak és a franciák nem voltak fairek velük szemben. És különben is, mit kerestek ott? Gátat akartak vetni a kommunizmus terjedésének és önkényesen meg akarták húzni a határokat, miközben egy egész nép nem azt akarta.”

A vitenámiak között akadnak, akik franciául tudnak, angolul már kevésbé. Legtöbben csak anyanyelvüket beszélik, így külföldiként nehéz szót érteni velük. „Két-három emberrel folytattunk komolyabb beszélgetést” – vonnak mérleget sajnálkozva barátaink. Persze, a vietnámiak sem voltak angyalok,

a kommunisták kiirtották a lakosságból a vallásosságot,

73 százalékuk ateistának vallja magát, 12 százalék buddhista, 6,8 százalék katolikus. Bár a 60-as években a katolikus államvezetés üldözte a buddhistákat, az országban gyakran látni buddhista templomokkal, pagodákat. Thích Quảng Đức buddhista szerzetesnek, aki az elnyomás ellen tiltakozva 1963-ban felgyújtotta magát Saigonban, emlékműve is van.

„A hosiminhizmus győzött minden fölött: vallás fölött, politikai ideológia fölött” – állapítja meg Tamás. „Most nagyon megosztott a társadalom, az időseknek Ho Si Minh az isten, a fiatalokat pedig teljesen beszippantotta a nyugati ideológia, életmód” – teszi hozzá Levente.

Vietnámba érkezve nem kis kultúrsokk éri az embert, az ország fővárosának, Hanoinak 9 millió lakosa van, alig kevesebb, mint Magyarországnak. A mienkkel azonos szélességű utcákon több mint 5 millió robogó száguld megállíthatatlanul.

„Első este kimentünk a városba, és úgy éreztük, ha ezt túléljük, megússzuk balesetmentesen, nagy csoda lesz.

Nem tudtunk átmenni az úton. Nem volt átjáró, közlekedési táblák, de közben mindenki haladt. Az úton csak úgy tudsz átmenni, ha lavírozol a motorok között. Túléltük, de az első nap félelmetes volt” – mondja Levente.

„Egy idegenvezető mondta, hogy a vietnámiakat tízéves korukban tanítják meg átmenni az úton. Ne féljünk, tanácsolta, nem ütnek el, egy dolog fontos csak: nem szaladj! Mert akkor kiszámíthatatlan vagy. Menj lassan, állj meg az út közepén, nem fognak elütni. Van egy kézjelzés is, mellyel mutatod, hogy át szeretnél menni. És működik” – teszi hozzá Tamás.

Nemcsak gyalogosként, utasként sem egy álom a közlekedés: „Ülsz a taxiban, és látod, hogy az útkereszteződésben három irányból jönnek, össze-vissza. Ha valakinek eszébe jut a négysávos úton, hogy meg akar fordulni, megfordul a dupla záróvonalon is akár. A motorosok nem tartanak be semmilyen szabályt.”

„Végül az a fura, hogy egy balesetközeli helyzet sem volt. Annyira vigyáznak egymásra és magukra – mondja Tamás, hozzátéve, hogy a nagy közlekedési káoszhoz állandó dudaszó is társul.

„A dudálás alap, így kommunikálnak. Azt jelenti: megyek feléd.

Az éjszakai buszban az volt a legszörnyűbb, hogy nem volt elég, hogy sehogy sem tudtál feküdni, mert kicsi volt a hely, a sofőr közben állandóan nyomta a dudát. Az útkereszteződésben mindenki dudál, ha hallod a dudaszót, tudod, hogy jön valaki.”

A zsivaj éjszaka sem szűnik meg teljesen. „Ami még »nagy kedvencünk« volt Hanoiban, főleg éjszaka, hogy voltak utcai mobilárusok, akiknek a biciklijére fel volt szerelve egy nagy kosár és tele volt meleg étellel. De nem csak kiáltották, hogy mit árulnak, mint nálunk: felvették a mondókát és hangosbemondón nyomatták éjjel-nappal. Ez tényleg vicces volt.”

Nadrágszíj telkeken vannak az épületek és felfele terjeszkednek.

Három méter széles szállodáik vannak, több ezer.” Az itt jellemző építkezési stílus miatt Hanoit a rakétaházak városának is nevezik. A városkép archaikus, a francia negyeden a francia építészet nyomai érződnek, a többi városrészben a vietnámi stílus jellemző, de az épületek itt is, ott is le vannak pattanva.

Hanoi legalább 20 évvel le van maradva Saigontól. De már építik újra, van, ahol le vannak dózerolva a telkek és új épületeket húznak fel. A lakások négyzetméterenkénti ára 2000 eurónál kezdődik és az albérlet is nagyon drága.

Kicsit meglepő, hogy vannak lakások, ahol nincs ablak, csak zsalu. Meleg van, minek ablak? Az első szállodában sem volt, ami egy európai turista számára nem is annyira a meleg vagy a rovarok miatt lehet zavaró, hanem a szokatlan zaj, a hangosbeszélős mozgóárusok miatt.

„Hanoi sokkal kedvesebb város, mint Saigon, az emberek többet mosolyogtak, észrevettek, hogy ott vagy. Sok autentikus vietnámi dolgot láthattunk. Például a néniket, akik egyensúlyoztak a vállukon egy rúdon a két kosárral, így vitték a gyümölcsöt, vagy biciklire pakolták fel az árut, a rengeteg virágot. Ezt Saigonban már nem láttad. Ha beírod a keresőbe, hogy Vietnám, rengeteg ilyen képet dob ki, és ha ezt nem láttam volna élőben, hiányérzetem lett volna” – mondja Sára.

A három nagyvárosban – Hanoi, Đà Nẵng és Saigon – magas az életszínvonal, ezekben él a lakosság egyharmada, a maradék kétharmad sokkal szerényebb körülmények között. Igaz, a szegénység sok mindenre rákényszeríti az embereket a fővárosban is.

Estére majdnem mindenki kisvállalkozó lesz, vagy gyümölcsöt árul, vagy levest főz és eladja, hogy pénzt szerezzen.

„Hanoiban láttuk, hogy egy motorbicikli-műhelyben estére letakarták rongyokkal az alkatrészeket, kitettek egy asztalt és főztek egy levest. Vendéglő lett hirtelen” – emlékszik Tamás.

A „kisvendéglők” akkora szakaszon sorakoznak, mint Kolozsváron a Sorától a Monostorig terjedő útszakasz. Az étel ad hoc módon, a földön, mobil konyhákban készül. A vendégek alacsony műanyagszékeken és asztalnál ülnek, úgy esznek. Ott is mosogatnak, a járda és az úttest között folyik el a szennyvíz. „Mi rájöttünk az első nap, hogy itt nem fogunk enni.”

Az ad hoc vendéglátásról azt gondolni, hogy a szegényeknek szól, de nem: mindenki az utcán eszik.

A jól öltözött helyiek, fiatalok is, igaz, turistákat nem nagyon látni. „Ez a street food: kint vagy a barátaiddal, kocsmázol, megéhezel és leülsz enni valamit: tavaszi tekercset, pho-t. Olyat is láttunk, hogy a járdára le volt téve egy kék fólia és ott állt rajta a csirkehús, disznóhús.”

Az utcai étkezés mellett nagy látványosság a piac, ahol változatos a zöldség- és gyümölcsfelhozatal, mely a kedvező klíma miatt egész évben terem. Hanoi is rendkívül zöld, mindenhol banánfák, egyéb egzotikus növények. A gazdag növényzet miatt a több mint 5 millió robogó ellenére sem érezni annyira a szmogot, Saigonban már más a helyzet.

„Hihetetlenül gazdag a piacon és az éttermekben is a kínálat. A gasztronómiájuk nagyon jó, ki is élveztük. Nekem ez volt a Kánaán” – mondja Levente. A 2000 kilométer tengerpart miatt a lakosság jelentős része halászattal vagy haltenyésztéssel foglalkozik. A tengeren több ezer hajó van, este olyan, mintha egy várost látnál. „Minden, ami a tengerben van, megeszik. De nem esznek nyers dolgokat, mindent megsütnek vagy megfőznek, és élő állatokat sem esznek” – így Tamás.

„Élő állatokat nem, ellenben mindent megesznek: kutyát, macskát, patkányt, kígyót, krokodilt, sündisznót, teknősbékát. – folytatja Levente. – Étlapon láttunk teknősbékát, krokodilt, sündisznót, békát, kígyót. Amit nem láttunk: kutya, macska, patkány.” Utóbbiakról Hanoi vezetése is próbálja leszoktatni a lakosokat: nem tesz jót a turizmusnak, érvel.

A turizmus fontos, és Hanoiban egészen furcsa turistalátványosságok is vannak, például a városon áthaladó vasút. Nem azért érdekes, mert a turisták soha nem láttak vonatot, hanem mert a sínpár a házaktól alig egy méterre húzódik, átmegy a vonat a házak között.

„Kiépült erre egy turistaipar: vannak kis kávézók, ki lehet ülni és nézni, ahogy jön a vonat. Két ilyen hely is van Hanoiban, ahol lehet vonatot nézni. „Mi is kaptunk egy kisszéket, leültünk és vártuk a vonatot, de kiderült, hogy tájfun volt Saigonban és késik.” Itt lehet fotózkodni is. Sőt, profi fotósok is eljárnak, fotózni az embereket, a megállás nélküli szelfiüzemmódban lévő ázsiaiakat.

A fotók szerzői: Bíró Sára, Sánta Levente, Toró Tamás

Erről és még számos vietnámi jellegzetességről szó lesz összeállításunk következő részében is, ahol „túravezetőink” révén Észak-, Közép- és Dél-Vietnám főbb látványosságaihoz látogatunk.