// 2026. július 25., szombat // Kristóf, Jakab

Iszunk rendesen, de elég keveset írunk róla

// HIRDETÉS

Énekelnek-e ma még bordalokat, vagy ez a műfaj végképp a múlt részévé vált? Mert a magyar borivó nemzet, ez alig változott az idők során.

Keresve is nehezebb jobb időpontot találni az ivással kapcsolatos traktátusok számára, mint az év végi, téli ünnepkört követő időszak – a karácsony és szilveszter utáni napok olyanok az azt megelőző periódushoz képest, mint a másnaposság a részegséghez viszonyítva.

A másnaposság pedig a reflexió ideje, a józanodási folyamat közben képesek vagyunk olyannak látni magunkat, amilyenek valójában vagyunk,

és nem olyannak, amilyennek a tudatosság óráiban látni szeretjük – ez is kiderült Horváth Csaba, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem docensének a kolozsvári Vallásszabadság Házában megtartott előadásából, amelyben a bor és irodalom kapcsolatát boncolgatta.

Hogy élő példát is lássunk a téma aktualitására, az est meghívottja volt Kemény István, az egyik legfontosabb élő magyar költő, akit viszont – bár az előadásban az Egy nap élet című költeményének egyik passzusa a bordalhagyomány továbbélésének egyik kortárs példájaként került szóba – bevallása szerint eddig nemigen foglalkoztatott a téma, annál inkább a víz, mégpedig a folyóvíz, közelebbről a Duna (bár legújabb verseskönyve a Nílus címet viseli).

Kemény István olvas, mellette Bányai Éva és Horváth Csaba (fotó: Vallasek Júlia)

De vissza a bordalhoz! A műfaj születését hagyományosan az antik görögséghez, főként Anakreónhoz kötik, de egyes kutatások szerint már az asszír-babiloni időkből maradtak fenn két-háromezer éves bordalszerű szövegek. A bordal eredetileg nagyon is funkcionális műfaj volt, konkrétan ivászat közben énekelték, az elfogyasztandó nedű nagyobb dicséretére – hogy bizonyos lényeges dolgok mit sem változnak az idők során, mutatja, hogy ez a szép szokás az italozó társaságok fontos kohéziós eszköze maradt mindmáig, bár az ivás kultúrája átalakult.

A bor (és egyéb italfélék) magasztalása együtt jár ugyan a jókedvvel és a mámoros állapottal, a mélyén mégiscsak meghúzódik az eljövendőtől, az elmúlástól való félelem:

igyunk vidáman, mert most még megtehetjük, holnap már minden rosszabb lesz, sőt egészen biztosan meg fogunk halni,

üzeni néhányszáz év bordalkultúrája.

Persze ahhoz, hogy jól érezzük magunkat társasági ivás közben, nem kell feltétlenül berúgnunk, mint a csacsi: Csokonai Vitéz Mihályról például feljegyezték, hogy bár előszeretettel írt bordalokat, a részegségnek nem volt barátja. Felmerül azért a kérdés, hogy lehet-e ivásról írni úgy, hogy az ember nem iszik – a magyar költők zömét ez a veszély azonban szerencsére sosem fenyegette.

A magyar bordalköltészet fénykora nagyjából a 18. század végétől a 19. század közepéig terjed, gondoljunk csak Csokonai, Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi vonatkozó alkotásaira. Ennek több forrása van, az antik hagyománytól a felvilágosodás német hatásain át a népi líráig, sikere leginkább mégis azzal magyarázható, hogy az együtt mulató (lássuk be, többnyire férfiakból álló) társaságokat a nemzeti ébredés korszakában, a reformkorban sem korábban, sem későbben nem tapasztalt értékközösség tartotta össze.

Akkortájt dőlt el az is, hogy

a magyar ital márpedig a bor: nem a kávé és nem a sör,

bár azokat is fogyasztja a magyar rendesen mindmáig. A sör gyanúsan németes italnak számított, nála csak a limonádét tekintették alantasabbnak („baszom az anyja hugyos németjének, / huncfut, aki hódol ocsmány manérjének”, írja lefegyverző szókimondással A borital mellett című költeményében Csokonai).

A mulatozás, az ivászat később már többnyire ironikus hangvétellel tér vissza az irodalomban, a lecsúszó, dzsentroid világ önpusztító életmódjának kellékeként. A huszadik században a bordal mint műfaj már-már gyanúsan megritkul, a század második felében fel-felbukkan ugyan, de jelentős átalakuláson megy át: Hajnóczynál vagy Petrinél már nem a „vigasság”, a „könnyű mámor” kísérőjeként jelenik meg az italozás, hanem alkoholizmusként (ennek megfelelően a bort is felváltják a tömény italok); formai és tartalmi elemei pedig vissza-visszatérnek például Víg Mihály és a Balaton vagy a Cseh-Bereményi páros bizonyos dalszövegeiben.

Az a fajta értékközösség – és az ennek kedvező társadalmi körülmények –, amely a magyar bordalt hajdan naggyá tette, mára végzetesen megszűnt. Persze a mai irodalomban is van bordal, csak észre kell venni; a szó legklasszikusabb értelmében vett bordal is. Némiképp furcsállottam, hogy az előadásból teljesen kimaradt például - hogy csak egyet említsünk - Juhász Ferenc, pedig a Rezi bordal nélkül nincs magyar bordalkultúra. Ennek a zárószakasza pont jó lesz végszónak, egészségünkre! 

Mulandóság? Fene bánja!

Csak így szép az élet, hát ma

éljed napjaid.

Ne sírj ifjúság múlásán,

zúgó idő szárnyalásán,

borod mellett hallgasd: szárnya csattog és süvít.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat
Főtér

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből
2026. július 06., hétfő

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből
2026. július 06., hétfő

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában
2026. június 25., csütörtök