Hová tűntek az egri csillagok? Eger és környéke valóságos ékszer – II. rész

Miskolcról az általunk elnevezett „Transzbükk” úton autóztunk végig, ami teljesen olyan volt, mint egy erdélyi Bucsin-tető, csak sokkal hosszabb, és végig lombhullató marad. Az árnyas erdő sajnos csontszáraz volt, csupán helyenként lehetett észrevenni valami nedvességre utaló jelet, ellenben szerencsére sokkal jobb volt a levegő is és kevésbé volt meleg. A tömött tölgyerdőkön messziről látszott, mennyire tönkretette a tölgy csipkéspoloska inváziója. A rovart városban is folyamatosan észlelni lehetett, ugyanis előszeretettel száll a bőrre, ruhára és csíp. A legnagyobb kárt viszont a fákon okozza, így szeptember első napjaiban úgy tűnt, mintha legalább egy novemberi, rozsdás, még el nem hullott lombkoronájú erdőt látnánk, holott csak csíkokban tette tönkre a fákat a kártevő.

A szerpentines utat érdemesebb végigjárni, mint a két város közti gyorsforgalmi utat – helyenként elég rossz az út ugyan, de jó pár szakaszt felújítottak a közelmúltban. S hogy mit rejt Eger és környéke? Az alábbi fotók elárulják.

Szállásunk: a Demetrovics Udvarház. Az egri műemléképület alsó része a 18. századból származik, melyre a 19. század során épültek újabb elemek. A mi szállásunk a (feltételezhetően, a képen balra) cselédlakásban volt. A ház kapuját Fazola Henrik, az előző részben említett híres lakatosmester készítette, és az utcát is róla nevezték el, ahol a ház áll. Fazola Henrik sok más munkáját is meg lehet tekinteni Egerben, ugyanis a római katolikus püspökség előszeretettel kérte meg őt kovácsoltvas díszített kapuk és egyéb díszek kivitelezésére.

Eger telidestele van szűk utcácskákkak – ez például a Dobó térre vezet. A Demetrovics Udvarház a vártól 200 méterre felszik, a Dobó tértől 50 méterre. El lehet ugyan kavarodni elsőre a városban, többszöri járkálás esetén – ahogy mi is tettük a három eltöltött nap alatt – megszokható. Egernek az az előnye, hogy olyan, mint egy filigrán, ékköves gyűrű: tele van mindenféle apró cirádákkal és kanyarokkal, közepén ott a hatalmas vár, de nagyon könnyen és hamar bejárható. (Függőleges, észak-dél irányban talán hosszabb, úgy autóval érdemes.)

Mindenhol 18-19. századi műemlék épületek, amelyek alatt aprócska butikok, üzletek nyílnak. Régiségbolt, antikvárium, herbárium és patika, minikávézók és fagyizók, kis bejáratú de nagy udvarú éttermek.

A Dobó István tér. Egerben mindent is róla neveztek el, érthető okokból: egyrészt ott a történelem, másrészt Egri csillagok-kultusz van, ebből él a turizmus. Kétségkívül nagyon profin csinálják, a térrendezés bámulatos, a tiszta és takaros, rendezett terek egyszerre szépek és praktikusak is. A borok természetesen a legkelendőbbek, és mindenféle árban kaphatók. Sok borász szaküzlet még vasárnap este is nyitva tart, hogy a turistákat bevonzza, ugyanakkor észrevehető volt egy aprócska változás is a meleg miatt: a borszaküzletek közül volt, amelyik délelőtt be volt zárva, de este, amikor elviselhetőbb lett a hőmérséklet és az emberek kimerészkedtek, sokáig nyitva tartottak. Ha viszont olcsóbban kapható borokat szeretne valaki, akkor inkább a helyiek által látogatott kocsmákba érdemes benéznie. Néhány étterem is múzeumi nyitva tartásra szakosodott, vasárnap egész napos programmal várta a vendégeket, hétfőn pedig zárva volt.

És a vár. A maga monumentalitásában csupán légi felvételben lehetne visszaadni, ugyanakkor fantasztikus, ahogy egybeolvad és organikusan összefügg az egész városközponttal. Élő, használt, vendégszerető közösségi tér, amelynél az átmenetek a térhasználatban is feltűnnek. A külső részének néhány eleme nincs lezárva a járókelők előtt, lehet sétálni mellette belépődíj nélkül, aki viszont az egész Dobó István Vármúzeumra kíváncsi az erődítményen belül, annak egésznapos jegyet kell fizetnie, így jogosult lesz jó pár programra, látnivalóra.

Az első este a városnézésé volt. Itt is irgalmatlan hőség fogadott, nem csoda, hogy az Eger pataka megtelt tapicskolni és pancsolni vágyókkal. Lettem volna a helyükben. A patak végigfolyik a városon, a központ régi épületeit lassan felváltják az újabbak és a tömbházak. A lakónegyed patakmedrének betonfalán első világháborús hősök, elesett katonák nevei szerepelnek.

A Bazilika az Esterházy Károly Katolikus Egyetem épülete elől. Nem túlzok, ha azt mondom, közelről ekkora oszlopokat még életemben nem láttam.

A város keleti felében húzódik az Érsekkert, amelyet a 18. század végén alakítottak ki. Itt él egy impozáns hárslevelű platán, amelyhez, ha az ember közel megy, szinte elájul, akkora. A törzse hét méter vastag, maga a fa teljesen egészséges – róla pedig az a hír járja, hogy még nemzeti hőseink is megpihentek alatta. Egyes források szerint nem csupán 220-50 éves körüli lehet ez a példány, hanem jóval öregebb, még talán 16. századi. Ha így van, ha nem: lehet, hogy nem is példánynak kéne nevezzük őt, hiszen a jelenléte egészen személyes, tekintélyt parancsoló, de megnyugtató is egyben. Az Év fája címet is megkapta!

Az est folyamán felkaptattunk a várba is az ingyenes sétáló részhez, mivel úgy döntöttünk, hogy az egész várbelsőt és múzeumi részt egy délelőtt alatt lesz érdemes bejárni. A lépcsőkön felfelé elénk tárul Eger nyugati látképe a török korból fennmaradt, műemlékké nyilvánított minarettel, amelyet a 16. században építettek. A torony látogatható, bár pofátlanul sokat elkérnek egy szűk toronyfolyosóért, amelynek a lépcsői veszélyesen kopottak és keskenyek. Ha egy igazi panorámát szeretnénk látni a városról, a vár felső részéről izgalmasabb, és még magasabban is fekszik.

Meleg szellő fújt aznap este, a vár alatt pedig valahol, állítólag, Palya Bea adott koncertet.

Nos, nem tévedünk, ha Heves megyét a várak földjének nevezzük: ez itt bizony a Siroki vár. Egertől északnyugatra fekszik, kicsit közelebb a Mátrához, az utóbbi években (a falak között nagyjából 2019-et láttam kiírva) felújították, és látogathatóvá tették, természetesen fizetség ellenében. Itt is minőségi és szép munkát végeztek a restaurátorok, noha jómagam szeretem a várromokat a maguk romos állapotában valamiért. Természetesen ez nem változtat azon, hogy ha ide emberek látogatnak el, akkor érdemes veszélytelenné és megközelíthetővé tenni, ugyanis a falu turizmusának sok jót hoz. A lényeg: semmi nem lett agyon- vagy túlépítve, netán természetellenesen újszerűen lefödve, a vár járható részén látszik az is, hogy ásatásokat és feltárásokat is végeztek itt korábban. Az épület több szintes, a legalsó a vidékre jellemzően valamilyen vulkanikus eredetű kőzetbe vájt (itt dácittufába) szobák, termek, raktárak és folyosók, majd később kerültek rá kőből épített erődítményfalak.

Kilátás Sirok és a Mátra gerincének irányába.

Likból nézve.

Őkelme pedig mit sem sejtve rohangált a száraz avaron, mígnem kézügybe nem került és szemügyre nem vették. Úgy tűnik, valaki korábban már elkaphatta a grabancát, ugyanis nemrég kezdett visszanőni a farka, amit védekezésképpen engedett leszakítani magáról. Egyébként teljesen nyugodt volt, és legalább három kollégájával találkoztunk, mivel szerettek sütkérezni a forró köveken.

A háttérben húzódó Siroki várral szemben, attól 400 méterre a Pap-kő oldalából furcsa alakzatú dácittufa tömbök meredeznek ki, akárcsak a Bucsecs-hegység furcsa alakzatait, vagy a Csukás csúcsait látnánk. A sorban először a Barát- és Apácasziklák jönnek, ők valóban valamiféle emberi alakzatban tűnnek fel, az apró kilátó gerincen viszont a Törökasztal nevű sziklatömb a legizgalmasabb. A képen a Törökasztal egyik része látható, ebbe az egykor lefaragott, vízszintesre kialakított felületbe pedig kisebb-nagyobb medencéket, tálalakú mélyedéseket, csatornákat, lyukakat véstek. A feltételezések szerint – és Ipolyi Arnold Magyar Mythologia című régi műve alapján – itt még a Szent István által behozott kereszténység előtti pogány áldozatokat mutattak be. A magyar ősvallásban az áldozati céllal leölt állat belsőségeit jóslás céljából felboncolták, erre szolgáltak volna a sziklák tetejébe vájt mélyedések.

Az egyetlen elviselhető, hűvös célpontja a napnak azután a Szalajka-völgy volt, ahol egy rövid biciklitúra keretében (mások kisvasúttal tették meg ugyanezt, vagy gyalog) szerencsénk volt árnyékosabb helyekhez is. A patak látványossága ez a 17 méteres Fátyol-vízesés, amelynek a partján le is heveredtünk. Semmi sem fogható ahhoz az érzéshez, amikor a hideg hegyi patakba mártod a felfőtt lábfejedet és instant felfrissülsz.

A Szalajka-völgyben hamarabb nekifogtak virágozni az őszi kikericsek.

Egri tartózkodásunk kiemelt célpontja volt a vár. Aki Egri csillagok-rajongó, annak kötelező, erdélyiek számára kuriózum (messze van tőlünk), magyarországi látogatók számára lehet, hogy már unalmas (mint a románoknak Törcsvár), hiszen a kötelező osztálykirándulások egyik célpontja szokott lenni. Ettől függetlenül impozáns és profi munka, a korszerűség és modern hozzáférhetőség gyönyörűen illeszkedik a középkori és török hódoltság korabeli elemekhez.

Érdemes elkapni egy-egy idegenvezető és magyarázó túrát. A délelőttin sikerült rész venni. Ez egy falrészlet a Hősök terméből, amelyben Dobó István eredeti sírkövének fedőlapja is megtekinthető, a falon lévő kapart rajzfigurák azonban mást jelentenek: itt voltak annakidején a kivégzésre váró rabok ideiglenesen elzárva. Míg várták halálukat, mindenféléket kapargattak a falakra, látható itt kereszt, táncoló juhász és egy fél vaddisznó is.

Érdemes a Dobó István Vármúzeum honlapjára is ellátogatni: „Eger vára a 16. században, a török megszállás miatt három részre szakadt Magyar Királyság végvárrendszerének, „Európa védőpajzsának” fontos erőssége volt. Ezer éves történetének leghíresebb eseménye az 1552-es ostrom, amikor a Dobó István által vezetett kétezer fős védősereg közel harmincszoros török túlerővel szemben megvédte a várat. Elsőként a korabeli krónikás, Tinódi Lantos Sebestyén örökítette meg históriás énekében a győzelmet, amely további irodalmi és képzőművészeti alkotások közvetítésével vált a nemzeti emlékezet részévé. Eger védőinek a magyar hőskultuszban betöltött szerepét Gárdonyi Géza Egri csillagok című nagyhatású regénye, illetve az ebből készült film erősítette tovább.”

Maradványok.

A kedvencem ez a 15. századi kút volt. Szédítő látvány belenézni, ugyanakkor ami nem volt szép: valakik valamikor műanyag palackokat hajítottak bele, és hát… lehet, hogy flakonok nem voltak a 15. században, viszont ha lettek volna, még most sem lennének lebomló hulladékok.

Folyosók. El lehet bolondulni tisztességesen, ha nem figyelünk oda. Szinte kizárólag minden teremben van valahol egy ágyú. A korabeli fegyverek szerelmeseinek kifejezetten ajánlott, fegyvertörténeti szempontból kiváló a tárlat. Nem szabad kihagyni a délelőtti fegyvermustrát sem, ahol egy igen humoros beszédű fiatal vitéz mutatja meg a nagyérdeműnek, hogy kell lőni 16. századi puskával.

Ezek itt Gárdonyi Géza pipái, illetve az Egri csillagok kéziratának első oldala. Háttérben Tinódi Lantos Sebestyén históriás éneke az egri várról.

Képeslap egy nagyobb likból.

A várat követően az alkonyatban látogattunk el újból kelet irányába, egyébként az előző részben bemutatott Cserépváralja környéki kaptárkövekhez közel fekvő Szomolyára. A Szomolyai kaptárkövek természeti látványosság ugyanabba a kaptárkő-hálózatba illeszkedik, int a többi, itt viszont egy szépen kiépített, korláttal és lépcsőkkel ellátott tanösvény fogadott bennünket, a kaptárkövek pedig meg is voltak számozva, kaptak maguk mellé táblácskát is. A tanösvény bejáratánál egy ilyen faragott kő fogadott a naplementében.

Kőből kinőtt tölgy.

Egerben sok olyan régi lakóház van, ahol szobroknak alakítottak ki fülkéket. Némelyek mögé a tulajdonosuk fényt is helyezett. A kaptárkövek fülkéibe is néha az oda ellátogatók kis gyertyákat gyújtanak.

„Csak én állok minden fülkefényben…”

Hazatérésünk előtti utolsó állomásunk Noszvajra vezetett. Noszvaj állítólag Magyarország legtisztább levegőjű faluja, ami már önmagában is vonzó, ám amitől igazán izgalmas, azok a barlanglakások. Itt már a török korban is voltak kőbe vájt lakhelyek, ezeket egészen a huszadik század első feléig lakták is emberek folyamatosan. A kilencvenes években tárták fel komolyabban a barlanglakások kultúrtörténetét, amikor beköltözött ide egy művésztelep. A kétezres évektől kezdődően ők maguk a korábbi barlanglakások mintájára kialakítottak maguknak további műhelyeket, termeket, amelyeket használhatnak – leginkább a land art, a természeti művészet, a szobrászat és az üvegfújás terén alkotnak itt időszakosan. Nagyon kellemes odabenn a klíma, akár be is költöztem volna.

Az ott például nem egy Bauhaus-műtárgy, hanem egy üveghevítő kemence.

Bármennyire is hihetetlen, de ez egy teljesen működőképes és kreatívan kialakított fürdőszoba.

A bal alsó bejárat…

…ide vezet. Ez egy hangterápiás/hangfürdős/éneklős terem, majdhogynem olyan, mint egy élő furulya. Remek akusztikával alakították ki, úgy működik, hogy szemben ülnek egymással az emberek a fülkékben, és úgy énekelnek. Szerintem egyedül is működik, és vissza akarok menni.

A noszvaji barlanglakások leghátsó termében még megtekinthető néhány kísérletező szobrászok által létrehozott műtárgy. Fülkefej!