Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szinte kerek tíz éve történt (egészen pontosan 2015. október 30-án), hogy a bukaresti Colectiv klubban tűz ütött ki a Goodbye to Gravity zenekar koncertje közben. Az eredmény: 64 halott és 184 sebesült (akik közül 146-an kórházba kerültek).

Ez volt az a pillanat (a Colectiv-tűzeset a poszkommunista Románia legnagyobb tömegbalesete volt, bele is bukott a Ponta-kormány), amikor a sok egyéb (köz)egészségügyi és egyéb probléma, hiányosság, mulasztás mellett

Ugyanis kiderült, hogy a hazai kórházakban kezelt sérültek egy része (három esetről biztosan tudjuk) nem a sebekbe halt bele, hanem a kórházakban összeszedett fertőzésekbe. A fertőzések nagy részét sikerült kezelni.

Itt máris szeretném megjegyezni (elkerülendő a rögtönítélő és akasztó közösségi hálós népbíróságok dühét): az a tény, hogy egy beteg a kórházban elkap egy fertőzést, nem jelenti feltétlenül azt, hogy a kórházi személyzet vétkes.

Ezt azért tartsuk szem előtt a továbbiakban, kérném tisztelettel.

Azt tudni kell, hogy az égési sérültek az egyik legvédtelenebb kategória, ami a kórházi fertőzéseket illeti, tekintettel arra, hogy a test nagy felületein nincs bőr, vagyis védőréteg, ami egyben azt is jelenti, hogy a külvilággal adott esetben érintkező szövetek valóságos televényként működnek a kórokozók számára. Ezért is igyekeztek a román hatóságok külföldi kórházakba szállítani a súlyos sérülteket. Idehaza egyszerűen nem volt elég megfelelő felszereltségű kórház a fertőzések kivédéséhez.

Egy másik szomorú dolog, ami a Colectiv-tragédia kapcsán nyilvánosságra került:

Mert kezelni lehet. Mert kényelmesebb. Mert szőnyeg alá lehet seperni a dolgot, nehogy a teljesítménymutatók csökkenjenek, mert az baj, jöhet egy ellenőrzés, billenhet a finanszírozás. A bukaresti közegészségügyi hatóság 2016-os jelentése szerint a fővárosban előforduló kórházi fertőzések csupán 0,1 százalékát jelentették (mostanra a helyzet a hírek szerint javult valamennyire). Az egyszerűség kedvéért: ha az a bizonyos bejelentett 0,1 százalék egy eset, akkor a be nem jelentett esetek száma 999. Jól tetszik látni. De nem egy esetről van szó.

A fenti (bukaresti) adatot használva (figyelem, ez egy kivetítés, nem konkrét adat) a be nem jelentett esetek száma feltételezhetően 1 062 999 eset. Nyugodtan bele lehet borzongani.

És akkor ismét szeretnék valamit megjegyezni (mielőtt előkerülnének a kaszák, kapák): a kórházi fertőzések világméretű problémát jelentenek. A legnagyszerűbb demokráciák legkorszerűbb kórházaiban is. Vagyis

De ugorjunk előre 10 évet. Moldva „fővárosában”, Iași-ban vagyunk, közelebbről a Szent Mária Sürgősségi Gyermekkórházban, amely egyben egyetemi kórház is, ami azt jelenti, hogy orvosi egyetemi képzés is zajlik az intézményben. A kórházat nemrég felújították, európai pénzekből. Na és idén szeptember 10-én történt, hogy egy kisgyereknél kórházi fertőzést diagnosztizáltak a kórház intenzív osztályán. Ám a kórház illetékesei nem jelentették az esetet. (Próbáljuk meg jóindulatúan elképzelni, hogy azt gondolták, nem is kórházi fertőzés.) Szeptember 15-én már három fertőzött gyerekről volt adat.

és ha a dolgok súlyosabbra fordulnak, belső vizsgálatot rendelnek el. A közegészségügyi hatóság a füle botját se mozgatta. Szeptember 19-én már öt fertőzéses esetről tett jelentést a kórház. A közegészségügyi hatóság – tessék megfogózni – ekkor sem lépett. Az egyre súlyosbodó helyzet közepette a tisztelt hatóság csak szeptember 24-én kezdett el vizsgálódni, mintákat venni.

És ahogy az ilyenkor lenni szokott, az egész illetékes szakma azonnal zsizsegni kezdett. A miniszter ráuszította a kórházra a vizsgálóbizottságot, a kórházi illetékesek magyarázkodtak, hogy hát súlyosan beteg gyerekekről volt, szó, ők nem gondolták… És aztán előjöttek az adatok: az európai uniós milliókból felújított intenzív osztályon nem volt elég csap, nem használtak külön felmosókat a kórtermek és a folyosók tisztítására, az osztály fertőtlenítése csak papíron zajlott. Az egészségügyi miniszter a haját tépte, feljelentést tett az ügyészségen.

Az egészségügyi minisztérium szájkaratézott egyet a Iași megyei tanács elnökével, egy bizonyos Costel Alexe nevű úrral. Aki környezetvédelmi miniszter korában arról híresült el, hogy jó pár haverját bedugta maga alá a minisztériumba, jó pénzért. Ja, és bíróság elé is kellett állnia szegénynek, mert 22 tonna pléhlemezt kapott egy cégvezértől, hogy elintézzen az illetőnek valami engedélyt. Ja, és a korrupciós ügyének tárgyalásaira való utazásait sikerült hivatalos utakként elkönyvelnie és elszámolnia.

Na és akkor próbáljunk levonni néhány következtetést a fentiek alapján. Annál is inkább, mert az újabb tragédia nyomán több olyan emberrel (potenciális beteggel) beszélgettem, akik azt mondták, félnek és ha tehetik (értsd, ha van pénzük megfizetni a magánkórházakat),

A fent vázolt állapotok korrigálása érdekében a következő dolgokon kellene javítani. Mindenek előtt az antibiotikumok használatán. A rendelkezésre álló források szerint Románia az első (vagy a harmadik) helyen áll az Európai Unióban, ami az antibiotikumok használatát illeti. Márpedig az antibiotikumok fokozott használata egyenes arányban van a kórházi fertőzések számának növekedésével. A baktériumok ugyanis szépen kidolgozzák a védelmet a túl gyakran használt antibiotikumokkal szemben és állandó használat mellett idővel eljuthatunk oda, hogy konkrétan

egyetlen rendelkezésre álló antibiotikum sem hat már az illető baktériumtörzsre.

Csak hát ahhoz, hogy az emberek ne szedjenek minden vacak gyulladásra antibiotikumot, az orvosok nem kellene felírják, továbbá gyakrabban kellene monitorizálják a betegeiket.

Biztos sokan tudnak arról, hogy létezik (legalábbis elvileg) egy úgynevezett kórházi protokoll, vagyis mindazon lépések, eljárások sora, amelyek attól a pillanattól kezdve kötelezőek, ahogy a páciens belépett egy kórház kapuján, egészen addig, amíg elhagyja a kórházat. A kórházi protokollok értelemszerűen változnak annak függvényében, hogy milyen ágazatról és milyen vizsgálatokról, kezelésekről van szó.

A iași kórház több szinten is megsértette a kórházi protokollt. De van itt egy másik, elég látványos példa is, amikor az egyik kolozsvári kórház személyzete kórházi öltözékben elhagyja az intézményt és a saját magánügyeit intézi. A kórház menedzsere pedig, már elnézést, blöfföl, hazudozik, mismásol. A kórházi protokoll szerint ilyen nincs. Ez tilos. Ezért kampó van.

A végére hagytam azt a tényezőt, amin talán a legnehezebb változtatni. Elképzelhetetlennek tartom, hogy

Aki olyan ügyekbe keveredik, mint Alexe úr, annak le kell mondania. Az ember azt gondolná, ebben a korrupt Bezzegromániában ilyesmi nem fordulhat elő. Pedig igen. Nelu Tătaru volt egészségügyi miniszter csúszópénz-ügyében most is folynak a bírósági tárgyalások. Sorina Pintea volt egészségügyi minisztert pedig három év és hat hónap börtönbüntetésre ítélték, szintén csúszópénz elfogadása miatt. Tehát

Mindehhez csak az kell, hogy (jelen esetben) az egészségügyi rendszer olajozotta(bba)n működjék.

És ha ez megtörténik, akkor nem fognak gyermekek meghalni egy nagyváros ultramodern kórházának intenzív osztályán. És akkor az egészségügyi biztosítást havonta fizető polgárok nem rettegnek majd attól, hogy belépjenek az állami kórházak kapuin. Magyarán: ez a Románia nevű hely elindul afelé, hogy működő, normális országgá váljon.