Az akadémiai falakon túli kitekintésre készülő kolozsvári társadalomtudományi folyóirat bemutatóján jártunk.
A politológia és a szociológia közeli rokonok, első unokatestvérek, akik egy fedél alatt élnek, de külön bejáratú szobáik vannak, és a hobbijaik sem mindenben egyeznek. Ha a szociológus és politológus egy társasházban laknak, az szakmai aranybányát jelent számukra, hisz egy élő laboratórium, ahol a lépcsőházi pletyka adatokat szolgáltat, a közgyűlés pedig a politika színtere. Előbbi a lakók közötti interakciókat nézi, a lakóközösség rétegződését, a köztük lévő egyenlőtlenségeket, a mobilitást, ki kitől, milyen motivációkkal kér cukrot, tojást. Ahol adnak kölcsön a szomszédnak, ott nagyobb a társadalmi kohézió.
További izgalmas kérdések, hogy ki az, aki mindenkit ismer, akinél összefutnak az információk? Ki az, aki teljesen izolált? A szociológus megfigyeli a lábtörlőket, a teraszon, a folyósón tartott növényeket és a szemeteseket is. Ezekből jól leírhatók a lakók kulturális tőkéje, és azon is elgondolkodhat, hogy a régi lakók és az újonnan beköltözött modern juppik közötti feszültség tényleg egy osztálykonfliktus kicsiben?
A politológust az érdekli, hogyan születnek a közös döntések és ki gyakorolja a tényleges hatalmat. Mekkora a tekintélye a lakószövetség elnökének, és az liberális vagy illiberális demokráciát vezet-e? A földszintiek és a második emeleten lakók nem akarnak fizetni a liftfelújításért, a többiek viszont igen, így miként, milyen háttéralkukkal oldódik meg a klasszikus erőforrás-elosztási konfliktus? A politikai szocializáció terepe lehet a lakosok viszonyulása a közös költséghez, de az is érdekes kérdés, hogy
Huszonhárom éve másodéves politológushallgató voltam Kolozsváron. Egy február végi napon egy füzetszerű kiadványt lobogtatva állított be a szobámba a szociológushallgató lakótársam, majd elémbe tette az Erdélyi Társadalom című társadalomtudományi szakfolyóirat első számát. Azt mondta, új időszámítás kezdődik, végre van magyar nyelvű szaklap,
és amelyben akár publikálni is lehet.
Mivel napi szinten belefolytunk egymás szakterületeibe, mindig átbeszéltük a közös tantárgyak aktuális vonatkozásait, és az újonnan megjelent folyóirat így tovább tágította a szakmai érdeklődésünket. Ugyan egyikünk sem maradt a szigorú értelemben vett társadalomtudományi kaptafánál, de az idén a 23. évfolyamát megérő folyóiratba azóta is belelapozunk, hogy képben legyünk az aktuális társadalmi változásokkal.
A bő húsz év az elmúlt hétig nem tudatosult bennem a maga rideg valóságában, aztán a figyelmembe ajánlották, hogy a kolozsvári Vallásszabadság Házában folyóirat-bemutatót tartanak február 25-én. Az Erdélyi Társadalom elmúlt két évben megjelent lapszámainak rövid ismertetőjén túl pedig egy fórumbeszélgetés is várja az érdeklődőket, amelyen erdélyi társadalomkutatók, az Erdélyi Társadalom folyóirat szerzői aktuális társadalmi problémákról – amelyekből van bőven – értekeznek.
A folyóirat legutóbbi két évét Csata Zsombor főszerkesztő, szociológus, a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének docense mutatta be, ő egyébként a már említett első számban is publikált. Az eddig 43 lapszámot és 250-nél is több tudományos cikket magában foglaló folyóiratra egy olyan szellemi műhelyként hivatkozott, amely a gyors reagálású, napi politika által vezérelt közbeszéddel szemben a társadalmi valóság lassabb, empirikusan adatolt, mélyebb megértését, diagnózisait kínálja. A küldetésről, a szociológiai elhivatottságról szóló felvezető kulcsmondatát érdemes szó szerint idézni:
A főszerkesztő kiemelt feladatnak nevezte, hogy az erdélyi magyar társadalom számára saját empirikus tudást és egy releváns, jól operacionalizált fogalomkészletet biztosítsanak. Ennek hiányában a közösség kénytelen lenne kölcsönvett fogalmakat használni önmaga leírására, holott a közösségi modernizáció elengedhetetlen feltétele a hiteles önismeret. Csata Zsombor arról is beszélt, hogy céljuk a tudományos eredményeknek a zárt akadémiai burkon kívüli széles körű megismertetése is, amit sűrű bólogatással nyugtáztam, hisz épp azokhoz nem jutnak el a szociológiai munkák megállapításai, akikre vonatkozik – az emberekhez. A szándék, hogy a szélesebb olvasóközönség számára is elérhető és használható erőforrássá szeretnék tenni a kutatásokat felettébb kívánatos, a befogadói közeg kíváncsiságának felkeltése, befogadóképességének serkentése nem lesz egyszerű.
A folyóirat tematikája folyamatosan
A 2000-es években még a klasszikus kisebbségszociológiai témák domináltak, mint a nemzeti identitás, a demográfia, a nyelvhasználat és az interetnikus viszonyok. A 2010-es évektől kezdve a fókusz egyre inkább az erdélyi magyar társadalom belső tagoltságára irányult: megjelentek az életmód, a kultúrafogyasztás és a nemi egyenlőtlenségek kutatásai. Napjainkban pedig a folyóirat már a globálisan integrált, technológiailag átformált világ lokális lecsapódásait vizsgálja, beleértve a mesterséges intelligencia hatásait és a transznacionális mobilitást.
Az elmúlt két évben megjelent tanulmányokat nem fogom ismertetni, meghaladná a terjedelmi korlátokat, de bátran kattintsanak IDE, és a kiadvány egész múltja feltárul önök előtt. Címszavakban a következőkről hallhatott a közönség: az egyenlőtlenségek és a szegénység megítélése, a társadalmi igazságosság percepciója, párhuzamos társadalmak, a liberális várakozás megdőlése abban a tekintetben, hogy a piac és a gazdasági racionalitás automatikusan lebontja az etnikai határokat, a szociális ellátórendszerek eróziója, a digitális és fizikai terek átrendeződése.
De a lap olyan kényes témákhoz is hozzányúlt, mint a medvekérdés, ami kapcsán elhangzott a tetszetős tudományos és morális vakfolt szókapcsolat is. Képzeljék, ott tartunk jelenleg, hogy a medvét védő, elvont globális ökológiai narratíva éles ellentmondásba került a helyi lakosság nyers gazdasági és egzisztenciális valóságával, valamint a turizmusból élő tehetősebb rétegek érdekeivel.
A szerkesztőség új műfajokkal is kísérletezik, például élettörténeti monológok közlésével, amelyek a főszerkesztő szerint kiválóan megmutatják, hogy a nagy strukturális és történelmi átalakulások hogyan csapódnak le a személyes sorsokban. Ez a megközelítés azért is kritikus fontosságú,
és az egyént tenni felelőssé olyan problémákért, amelyek valójában strukturális eredetűek, és a szociológia feladata éppen az, hogy ennek a tendenciának ellentartson – zárult az első blokk.
A második kört akár a vállalt tudomány-népszerűsítés jegyében is fel lehetett volna fogni. Meggyőződésem, hogy nemcsak a szakma számára voltak érdekesek és tanulságosak Horváth István, Veres Valér, Pásztor Gyöngyi és Péter László kortárs társadalmi problémákról szóló meglátásai.
Horváth István szociológus, migrációkutató, a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének egyetemi tanára a romániai migráció és a hazai munkaerőpiac utóbbi évtizedében megfigyelhető, paradoxonokat sem mellőző folyamataira fókuszált. Kiderült, hogy
Míg a 90-es és a 2000-es évek elejének, főként Spanyolországba és Olaszországba irányuló migrációja tökéletesen leírható volt a klasszikus gazdasági modellekkel – az ipar leépülésével és a jövedelmi források beszűkülésével –, addig a 2010 és 2020 közötti, már inkább Angliába, Ausztriába és Németországba tartó migrációs hullám komoly értelmezési kihívás elé állította a szakembereket.
Történt ugyanis, hogy 2015-2024 között a romániai családok jövedelmei megkétszereződtek, és bár az infláció ebben az időszakban sem volt alacsony, a reálbérek így is növekedtek. Az erőteljes gazdasági felzárkózás hatására a hazai munkaerőpiac átalakult, és elméletileg mindenki számára kellett volna, hogy legyen elérhető munkahely. A paradoxon abban áll, hogy a kedvező gazdasági konjunktúra ellenére a fiatalok körében továbbra is jelentős maradt a nyugati irányú kivándorlás.
Horváth István ezt a romániai felsőoktatási képzési rendszer strukturális torzulásaival és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők munkaerőpiacra való belépés nehézségeivel magyarázta. A hazai felsőoktatás a nyugat-európai rendszerekhez képest aránytalanul nagy számban bocsát ki jogászokat, közgazdászokat és társadalomtudósokat. Bár a 18-24 éves korosztály mintegy fele vesz részt egyetemi képzésben, ennek a csoportnak a jelentős része olyan területeken tanul, amelyekkel a hazai piacon rendkívül nehéz és hosszadalmas a végzettségnek megfelelő közvetlen elhelyezkedés.
Ezzel szemben például az asztalosként vagy vízgázszerelőként végzettek, kortól függetlenül óriási piaci kereslettel találkoznak, és rendkívül gyorsan integrálódnak a hazai munkaerőpiacba. A diplomás fiatalok számára azonban az elhúzódó és kilátástalan itthoni karrierépítés helyett sok esetben racionálisabb és könnyebb lépés külföldre menni, és ott egy jóval alacsonyabb presztízsű munkát elvállalni – pizzafutár lenni Angliában, vagy konyhai mosogató Svájcban.
míg külföldön ezt a kompromisszumot sokkal könnyebben meghozza.
Horváth István a nyugaton élő romániai diaszpóra helyzetének újraértékelésének szükségességét is hangsúlyozta. Azok a munkavállalók, akik a vízummentesség bevezetése (2002) és az EU-csatlakozás (2007) környékén vállaltak külföldi munkát, a hazai mércével abszolút nyertesnek számítottak. Stabil, magas jövedelmük volt, és komoly társadalmi elismertséget, státuszelőnyt élveztek a hazai lakossággal szemben.
Mára azonban ez a réteg egy mély kettős frusztrációt él át. Egyrészt szembesültek azzal, hogy az eredetileg ideiglenes pénzkereseti lehetőségnek induló külföldi lét állandósult, és hosszú távon a nyugati gazdaságok marginális, periférikus pozícióiba – az elhangzott példa szerint a futószalagok mögé – szorultak be. Mindehhez hozzáadódott, hogy romániai gazdaság, a hazai életszínvonal viszonylag gyors növekedése miatt hazatérve már egyáltalán nem számítanak kiváltságosnak, így a korábbi státuszszimbólumaik értéküket vesztették. Ez a kettős veszteségérzet – marginális státusz Nyugaton, megkopott presztízs Keleten – komoly politikai elégedetlenség formájában is artikulálódott, gondoljunk csak az elmúlt parlamenti és elnökválasztásokra.
Egy elhangzó kérdésre reagálva a szakember kitért a jövedelmi felzárkózás ellentmondásos makrogazdasági hatásaira is. Románia korábbi gazdasági növekedését és a külföldi beruházások vonzását nagyrészt az olcsó munkaerőre épülő modell biztosította. Ugyanakkor az utóbbi évek jelentős minimálbér-emelései csökkentették a jövedelmi egyenlőtlenségeket a társadalom legfelső és a legalsó 20 százaléka között. Ez a folyamat pedig egy csapdahelyzetet is hordoz magában:
A társadalmi életszínvonal javulása és az egyenlőtlenségek csökkenése így lassíthatja a további gazdasági dinamikát.
Veres Valér demográfus, a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének egyetemi tanára helyzetértékelése komor, meglepetésekkel is szolgáló képet festett a romániai népesség jelenlegi állapotáról.
A 2021-es népszámlálás adatai, valamint a koronavírus-járvány okozta turbulenciák tovább egyértelműsítették a népességfogyás tényét. A járvány lecsengése után a szakemberek egy esetleges demográfiai felívelésben, egy kompenzációs időszakban reménykedtek, ám a valóság ennek épp az ellenkezőjét hozta: a termékenységi ráta egyenes vonalban, szinte lineárisan kezdett el zuhanni. Mára ez a mutató kritikusan alacsony szintre, nagyjából 1,3-ra esett vissza egy fogamzóképes korú nőre vetítve, ami már a volt Szovjetunió tagállamainak legrosszabb mutatóival (1,2-1,3) vetekszik.
2015 és 2020 között, a romániai gazdasági felíveléssel párhuzamosan a hivatalos adatok azt mutatták, hogy a gyermekvállalási kedv is megugrott, a termékenységi ráta pedig 1,8 fölé emelkedett. Ezzel az eredménnyel Románia Európa első három országa, Franciaország és Írország közé került volna. Kiderült, hogy a statisztikai intézet jelentős számítási hibát vétett és a külföldön élő román anyák által ott világra hozott gyermekeket is beleszámolták a hazai születési statisztikákba. A szakértő modellszámításai világítottak rá arra, hogy a regisztrált születések megközelítőleg 20 százaléka valójában külföldön történt. Ha ezt a jelentős torzítást levonjuk a hivatalos adatokból, a hazai népesedési mutatók folyamatos és meredek csökkenést mutatnak.
A demográfiai válsággal ellentétben a társadalmi egyenlőtlenségek terén a statisztikák – első pillantásra – történelmi sikereket mutatnak. A 2024-es és 2025-ös adatok alapján Románia az Európai Unión belül mintegy négy-öt, történelmileg fejlettebb tagállamot is megelőzött a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentése terén, és bizonyos mutatókban még a sokáig jobban teljesítő Magyarországot is lepipálta.
A szegénységi arány bizonyos mutatók szerint 30 százalékról 20 százalékra mérséklődött, az egyenlőtlenséget mérő Gini-együttható pedig 0,36-ról 0,27-re esett vissza. A legszembetűnőbb változás a társadalom legalsó és legfelső 20 százalékának jövedelmi különbségében mutatkozik meg. Míg korábban a felső ötöd hétszer annyit keresett, mint az alsó ötöd, ez a szorzó 2024-re 4,7-re csökkent. Ez a drasztikus javulás szinte teljes egészében a minimálbér folyamatos és radikális emelésének köszönhető, amely erőteljesen felhúzta a legalsó rétegek jövedelmi szintjét.
A statisztikai mutatók ellenére Veres Valér komoly veszélyekre is figyelmeztetett. Egyrészt a jelenlegi adatok még nem tükrözik a legújabb állami költségvetési megszorítások, adóemelések és a rejtett bércsökkentések társadalmi árait. Ezek az intézkedések ugyanis elsősorban a legmarginálisabb helyzetűeket sújtják, akik a leginkább kitettek az elbocsátásoknak és a jövedelemvesztésnek. Emiatt a szakember szerint egyáltalán nem garantált, hogy az egyenlőtlenségek csökkenése tartós marad, a megszorítások hatására a társadalmi olló ismét könnyedén kinyílhat.
Miközben a bérek közötti különbségek statisztikailag csökkentek, a tőkejövedelmekből, befektetésekből és felhalmozott vagyonokból származó szakadék továbbra is rejtve maradva növekedhet. Bár erre vonatkozóan hiányoznak a pontos hazai statisztikák, a globális trendek és a helyi tapasztalatok azt mutatják, hogy a vállalkozói és befektetői réteg tőkefelhalmozása sokkal gyorsabb ütemű, mint a bérek reálnövekedése.
Pásztor Gyöngyi városszociológus, a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének egyetemi docense a közbeszédet gyakran uraló, a városok elnéptelenedéséről szóló hírek mögé nézett, és a jelenséget egy mély, rendszerszintű lakhatási válság térbeli kivetüléseként vizsgálta. A felszíni adatok mögött a városi terek drasztikus átrendeződése zajlik, amihez a lakáspiac globális folyamatai adják a hajtóerőt.
A statisztikák valóban azt mutatják, hogy a romániai népesség csökkenésével párhuzamosan a városi lakosság aránya is zsugorodik, és mára az 50 százalékos határra esett vissza. A szakember azonban felhívta a figyelmet arra, hogy ha a településeket a vonzáskörzetükkel együtt vizsgáljuk, három teljesen eltérő folyamatot azonosíthatunk.
Esetükben mind a központ, mind a környező vidék népessége fogy, lakáshiány pedig egyáltalán nem tapasztalható. A második esetben a város veszít ugyan a lakosságából, de a környező települések növekedése ezt ellensúlyozza, így a térség egésze lényegében stagnál (példa Szatmárnémeti).
Temesvár például papíron több mint 40 ezer lakost veszített tíz év alatt, Kolozsvár pedig közel 30 ezret. Ugyanakkor Kolozsvár vonzáskörzete mintegy 67 ezer fővel gyarapodott, létrehozva olyan hatalmas, 50 ezer fős peremtelepülést, mint Szászfenes. A szociológus hangsúlyozta, hogy a nagyvárosok esetében tehát nem deurbanizációról van szó, hanem a városi tér robbanásszerű, szuburbanizációs újraszerveződéséről.
A nyugati mintákkal ellentétben a romániai kiköltözési hullám nem egyszerűen egy új, zöld életstílus iránti vágyból fakad. A folyamat valódi és kíméletlen mozgatórugója a szakember szerint a lakhatás financializálódása. Ez a 2008-as gazdasági válság óta globálisan felerősödött trend azt jelenti, hogy a lakás egyre inkább elveszíti elsődleges otthon funkcióját, és a legvagyonosabb 10 százalék számára az egyik legfontosabb, likvid befektetési eszközzé és hitelfedezetté válik. Ennek következtében a tőke az egyre vonzóbb központokba áramlik. Pásztor Gyöngyi úgy fogalmazott, hogy bizonyos értelemben
ahol a belvárosi és stratégiai elhelyezkedésű ingatlanok árai az egekbe szöknek, mivel azokat sokszor tehetős befektetők vagy cégek vásárolják fel tőkefelhalmozás céljából.
A központi ingatlanárak elszakadása a helyi fizetőképességtől drasztikus társadalmi kiszorulást eredményezett. Akiknek a leginkább elérhetetlenné válik a nagyvárosi lakhatás, az paradox módon éppen a saját jövedelméből ingatlant vásárolni kívánó fiatal középosztály. Számukra a szuburbiába való kiköltözés nem egy romantikus kertvárosi idill keresése, hanem egy kényszerű, egyéni túlélési stratégia, amellyel a pénzügyi realitásokra reagálnak.
Ezt a feszültséget Romániában történelmi okok is végletesen kiélezik. A rendszerváltás utáni nyomott áron történő privatizáció miatt ma az ingatlanok több mint 90 százaléka magántulajdonban van. Mivel teljesen hiányzik az önkormányzati bérlakásszektor, és nincs egy koherens, központi lakáspolitika sem, a polgárok teljesen magukra vannak utalva, az emberek zöme a lakhatást egyéni problémaként éli meg.
Itt hangzott el egy elképesztő adat a kolozsvári lakáspiac és a vagyoni koncentráció vonatkozásában:
Ide vezethet az, amikor egy társadalomban a lakhatás elveszíti elsődleges, otthonteremtő funkcióját – amely alapvető emberi jog is egyben –, és egyre inkább puszta vagyontárggyá, stabil befektetési és spekulációs eszközzé válik a legfelső rétegek számára.
A szakember megjegyezte, hogy statisztikailag Romániában valójában nincs lakáshiány, és a meglévő lakásállomány bőségesen elegendő lenne a fogyatkozó népesség számára, a probléma az elosztással és az ingatlanok funkciójával van. Míg az egykori iparvidékeken (mint például a Zsil-völgyében vagy Balánbányán) a lakások fele üresen omladozik az elvándorlás miatt, a fejlődő központokban az ingatlanok egy része befektetésként működve üresen áll, vagy éppen a feketegazdaságot bővíti. Mindehhez hozzáadódik az Airbnbhez és a Bookinghoz hasonló, rövid távú turisztikai lakáskiadás robbanásszerű terjedése, amely további értékes ingatlanokat von ki a hagyományos, lakhatást szolgáló piacról. Az európai trendekhez igazodva a hazai jogi szabályozás ezen a téren is csak nagy késéssel próbál a piaci valóság után szaladni.
Péter László szociológus, fociológus, a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének egyetemi adjunktusa egyik kedvenc témámról, a sport és a társadalom elválaszthatatlan kapcsolatáról beszélt. Előadásának alapvetése, hogy
Amikor a sportról beszélünk, valójában a társadalom mélyebb rétegeit, működését és intézményi viszonyait elemezzük. A romániai sportrendszer és a futballközeg elmúlt bő harminc évének áttekintése pontos látleletet ad az ország gazdasági, politikai és kulturális átalakulásáról.
Míg az 1989 államilag erősen támogatott sportot jelentős sikerek jellemezték és mindmáig ható nosztalgia övezi, a rendszerváltást követő évtizedben a leigazolt sportolók és a klubok száma drasztikusan zuhant. A fordulat 2000 környékén következett be, amikor Románia a posztfordista, neoliberális gazdasági útra lépett. A sport alrendszer ekkor három szegmensre bomlott: a funkcióját vesztett, alulfinanszírozott állami szektorra, az erdélyi magyar közegben is egyre aktívabb közösségi szektorra, valamint a mindent domináló, a globális sportstruktúrákba beágyazódó magánszektorra.
A neoliberális fordulat legdrámaibb következménye, hogy a sport egy új típusú társadalmi egyenlőtlenség és rétegződés mércéjévé vált. Ingyenes állami infrastruktúra hiányában a sportolás mára egy fizetős, privát szolgáltatássá vált, amelyhez a népesség jelentős része nem fér hozzá. Ennek következtében a klasszikus értelemben vett tömegsport gyakorlatilag megszűnt Romániában. A lakosság mozgáshiányát jól mutatja, hogy az ország az Európai Unió legkevésbé sportoló nemzetei – a 4 százalék alatti kategória – közé tartozik.
A professzionális sport, különösen a futball, tökéletesen leképezi a posztszocialista Románia legmélyebb társadalmi válságait. A mérkőzéseken a bírókkal szembeni agresszív megnyilvánulások valójában a politikai elit és az állami intézmények iránti akut bizalomhiány szimbolikus kivetülései. A sportot átszövi az intézményes korrupció, miközben a társadalmat egy hamis nosztalgia uralja az 1989 előtti diktatúra kirakatsikerei iránt. Ezen felül a sport az interetnikus feszültségek nyílt színtere is.
Péter László egy rendkívül aktuális, a jövő munkaerőpiacát előrevetítő jelenségre, az úgynevezett adatosításra (datafication) is felhívta a figyelmet. A profi sportolók ma már olyan digitális érzékelőkkel ellátott mellényeket viselnek, amelyek minden mozdulatukat és fizikai rezdülésüket rögzítik, majd ezeket az adatokat mesterséges intelligencia segítségével elemzik az edzéstervekhez. A szociológus szerint ez a totális digitális megfigyelés nem áll meg a sportpályák határánál és az úttörő technológia előrevetíti azt a jövőt, amikor a rendkívül kompetitív versenyszférában dolgozó átlagos munkavállalók teljesítményét is hasonló, adatvezérelt módon fogják monitorozni és számonkérni.
A szociológus végül több tévhitet is megcáfolt. Szemben az általános vélekedéssel, ma számszerűen több gyerek jár sportolni, mint 1989 előtt. A probléma az utánpótlás társadalmi összetételében keresendő: a tehetősebb városi, felső-középosztálybeli szülők tömegesen járatják sportolni a gyerekeiket, de nem azért, hogy profi versenyzőt neveljenek belőlük. Számukra ez társadalmi nyomás, státuszszimbólum, szabadidős elfoglaltság, vagy éppen egy eszköz arra, hogy a gyerek megtanuljon románul. Amikor ezek a gyerekek elérik a kiskamaszkort,
Ennek következtében a román élsport teljesen elvesztette a valódi, motivált merítési bázisát. A kormányzati sportstratégiák pedig azért vallanak folyamatosan kudarcot, mert a valós társadalmi igények – pl. a baráti körben űzhető szabadidős futás vagy biciklizés – támogatása helyett továbbra is a régi, professzionális látványsportokat próbálják adminisztratív módon ráerőltetni a társadalomra. A helyzetet súlyosbítja, hogy a sportminisztériumot a politikai elit gyakran csak súlytalan kifizetőhelyként, felesleges portfólióként kezeli, így a felülről jövő reformokat és papírra vetett stratégiákat maguk az azokat elfogadó állami szervek sem veszik komolyan.
Szerdán is ugyanolyan jól éreztem magam politológusként a szociológustársaságban, mint annak idején az Erdélyi társadalommal való első ismerkedésem alkalmával. A két és félóra úgy röppent el, mint az a huszonhárom év, észrevétlenül.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.
Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.
Miközben az országban elszabadultak az árak, a parlament menzáján továbbra is hét lej egy csorba. Hátba lőtték a tárgyalására igyekvő román bérgyilkost Spanyolországban.
„Soha nem táncoltam a néped sírjain” – így reagált a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion a Magyar Péter által megfogalmazott vádakra.
Tisztázódott az UNESCO-geoparkok jogi státusza. Továbbá: Románia a régió legkiszolgáltatottabb helyzetében van az iráni háború miatt.
Közzétette a levélszavazatok pártonkénti megoszlását a Nemzeti Választási Iroda: a magyar országgyűlési választáson összesen 256 233 érvényes levélszavazatot adtak le.
Kedden reggel pontban kilenc órakor megérkezett a végrehajtó a nagyváradi premontrei templomhoz, ahol a Fejes Rudolf Anzelm apáttal szolidarizáló hívek fogadták. Ez sem akadályozta meg abban, hogy mise közben, csendőrök kíséretében behatoljon a templomba.
Halálos kimenetelű baleset történt Csíkszentmihálynál szerda délelőtt – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Azt a Daciát, amely már 1999 óta nem a sajátja, hanem a Renault-csoporté, amely egyre inkább külföldi gyártósorokban gondolkodik.
Azt a Daciát, amely már 1999 óta nem a sajátja, hanem a Renault-csoporté, amely egyre inkább külföldi gyártósorokban gondolkodik.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Egy kolozsvári számtech-vállalkozó összedobott egy használható felületet az ANAF honlapjához. Úgy ugrottak rá az illetékesek, mintha a kereket találta volna fel.
Egy kolozsvári számtech-vállalkozó összedobott egy használható felületet az ANAF honlapjához. Úgy ugrottak rá az illetékesek, mintha a kereket találta volna fel.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.
A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.
A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.
A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.
Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.
Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.
Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.