„Tudni kell, hogy mit szeretnél az élettől” – A kisvállalkozó, aki tizennégy év után tért haza Londonból

Bădin László 39 éves, jelenleg Kolozsvár mellett, Mérában él családjával. Tizenhat évesen már az járt a fejében, hogy lakást vásároljon. Amikor meghalt az idős szomszéd, a felesége eltartót keresett az apartman tulajdonjogáért cserébe, így ajánlkozott, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem ő lesz a befutó. Akkoriban a dési ferences kolostorban lakott, ahová azzal a szándékkal költözött, hogy tisztázza magában: alkalmas-e a papi pályára.  

2005 körül egyértelművé vált, hogy nem fogja Istennek szentelni életét papi szolgálati értelemben. Tett még egy kósza próbálkozást némi lelkészi segítséggel, hogy idősekre vigyázva lakáshoz jusson, de hamar tudatosította, ha célt szeretne érni, saját magának kell kezébe vennie az irányítást. Építkezésben dolgozott, de minden erőfeszítés dacára nem sikerült úgy beosztani a pénzt, hogy egyik hónapról a másikra eleget tudjon spórolni.  

Ismerősi körökben többen már külföldön próbáltak szerencsét, az ő fejében Anglia járt egy ideje. Kapóra jött Románia 2007-es EU-csatlakozása, mivel megszűnt a vízumkötelezettség, így a legelső adandó alkalommal kockáztatott és egy barátjával London felé vették az irányt. A londoni reptéren rögtön ízelítőt kapott a külföldi munkavállalói léttel járó nehézségekből, ugyanis elveszett a poggyásza.

Szerencséjére némi készpénz és az okmányai a kézitáskában voltak, így folytatódhatott a nulla nyelvtudás és előre egyeztetett munkalehetőség nélküli kaland, ami végül tizennégy évig tartott.  Az első két hétben egy ismerős nappalijában aludt, és minden munkát elvállalt, amit talált.  

- mondja. 

László nem beszélt angolul, nyelvtudása négy szóra korlátozódott: yes, no, cat, dog. Rövid időn belül kiderült, enélkül lehetetlen érvényesülni, és miután a fodrásznál sem boldogult, beszerzett egy nyelvkönyvet. Emellett a lakótársaktól tanult társalogni, idővel már magabiztosan uralta a nyelvet. 

Építkezésben, főként belső felújításokon dolgozott, a megbízások folyamatosan érkeztek, és néhány év múlva már azt a luxust is megengedhette magának, hogy egyes munkákat visszautasítson.  

A kezdeti időszakot leszámítva, amikor még minden képlékeny volt, évente tízezer fontot tudtak félretenni. Az angol emberekről szólva elmondja, hogy szemtől-szembe egyenrangú félként kezelnek mindenkit, de a szívük mélyén az angolokhoz ragaszkodnak, a sajátjaikat szeretik.  

Az angliai, londoni mindennapokról szinte csak pozitívumokban tud beszélni. Lenyűgözőnek találta azt a színes etnikai kavalkádot, amivel találkozott, sokféle náció tagjaival megismerkedett. Leginkább az ragadta meg az egészben, hogy ez sokszínű embertömeg az eltérő kulturális háttér ellenére kiválóan együtt tudott működni az élet minden területén, bár kivételek is akadtak. 

Az emberek közömbösségét, a barátkozása való hajlam hiányát nehezen tudta megszokni, de alkalmazkodott hozzá.  

Munka- és pénzkereseti szempontból nagyon jól kijöttek a román kollégákkal, folyamatosan segítették egymást, kitűnő kapcsolatok alakultak ki. Egy-egy házibuliba a londoni magyar katolikusokkal jártak, akikkel inkább társasági életet éltek, de elmondása szerint ők nem mutatkoztak olyan segítőkésznek, mint a románok, ha munkáról, megélhetésről volt szó. Nem voltak olyan típusok, akiket érdekeljen, hogy ilyen szempontból mi van a másikkal.  

Az idő múlásával mindinkább égetőbbé vált a maradás vagy hazaköltözés kérdése. Megfordult a fejükben, hogy maradnak, de végül tartották magukat az eredeti elképzeléshez és két évvel ezelőtt maguk mögött hagyták Londont. Ugyan végig kapcsolatban maradtak az otthoni közeggel, tisztában voltak a kiköltözésük óta megváltozott társadalmi, gazdasági helyzettel, de nagyon tartottak a változástól.  

- idézi fel a László, aki úgy véli, hetven százalékban összejött, amit tervezett, vállalkozást indított, amiből itthon is nagyon jól megélnek. 

Az erdélyi létnek is ugyanúgy megvannak a pozitívumai és negatívumai, mint a londoni életnek. Itthon kevesebbet dolgozik, nyugodtabb életet él, és ugyan kevesebb a bevétele, de semmiben nem szenvednek hiányt. Angliában sokat keresett, de nem volt ideje, hogy élvezze.  

Azt mondja: ma sem cselekedne másként, ma is ugyanúgy szerencsét próbálna Angliában, hisz ma sem lehet úgy keresni itthon, hogy bankhitel nélkül lakást lehessen vásárolni. Úgy látja, itthon dübörög az építőipar, de az elvándorlás miatt hiánycikk a komoly, megbízható, tisztességes munkaerő. 

- véli László.   

Az angliai mindennapokból a civilizáltság magas foka, az angolok problémamegoldó-képessége és néha azt a plusz luxus, modernség hiányzik neki itthon, ami a magasabb átlagkeresettel rendelkező és életszínvonalat élő társadalmakban jelen van.  

Az angol problémamegoldás kapcsán példának hozza fel, hogy ha kicsorbul egy kis kézifűrész éle, akkor nem a reszelő után nyúlnak, mint itthon, hanem vásárolnak egy másikat.  

Ambíció nélkül sem külföldön, sem itthon nem lehet előre lépni - vallja. Sok barátja volt, aki a külföldön megkeresett pénzt fel is élte, szerencsejátékokra, alkoholra, drogokra vagy luxusautókra költötték.