„Így fogadott engem az új Magyarország”: megnéztük Hobo Hé, Magyar Joe-estjét
Egy megtévedt kisember pokoljárásán keresztül beszél a magyar közállapotokról a magyar blues „atyja”.
Földes László 'Hobo' negyven éve következetesen ugyanazt csinálja. Nem torpan meg, nem néz félre, nem zavartatja magát kortendenciáktól, nem változik és nem újul meg. És függetlenül attól, hogy karcos, kemény rock'n'rollt és bluest játszik, verset mond és költőket zenésít meg, vagy egyéni konceptműsorokkal és -albumokkal lép a nagyérdemű elé, mindig ugyanaz foglalkoztatja; nagyon leegyszerűsítve: mit jelent emberként és magyarként létezni a világnak ezen a táján, Kelet-Közép-Európában, a huszadik század múlni nem akaró örökségét cipelve, kitéve a történelem sorsfordító változásainak.
A közösségivé növő személyes traumák krónikása, a
„viharban születtem, jó időre várok”, „vesztes lettem, hiába győztem”
rendszerektől független tapasztalatát fogalmazza meg, dörmögi el, vállaltan korszerűtlenül (de annál rosszabb ez a kornak) és néha, bizony, modorosan, de ez ő, ezzel a dörmögő modorossággal is az elmúlt évtizedek nemcsak magyar rockzenéjének, de magyar önismeretének is fontos figurája, akit ekképpen lehet szeretni vagy egyáltalán nem szeretni.
Én szeretem.
Fotó: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház
A lemezként és előadásként tavaly debütált, most Kolozsváron is bemutatott Hé, Magyar Joe egyszerre illeszkedik a magyar közállapotokat boncolgató, társadalomkritikus zenei látleletek és a nagy elődök (Viszockij, Jim Morrison, Bob Dylan és mások) előtt tisztelgő ommázs-albumok közé: Hobo gondolt egyet, és egyik nagy kedvencét, a Jimi Hendrix által „diadalra vitt”
" target="_blank">Hey, Joe című klasszikus blues alaptémáját a közelmúlt és a jelen magyar viszonyainak kontextusába helyezte.
Ebből született egy dupla konceptalbum, amiből aztán Vidnyánszky Attila rendezett kétszereplős előadást a budapesti Nemzeti Színházban. Ebben Rácz József beregszászi színművész alakítja a címszereplőt, a Magyar József nevű feleséggyilkos villamosvezetőt, Hobo pedig a narrátor (ha úgy tetszik, az igric, az énekmondó) szerepébe helyezkedik. Kettejük interakciójából, zenés „párbeszédéből” bomlik ki a történet, amely alkalmat ad arra, hogy egy megtévedt kisember – külső és belső – pokoljárásán keresztül lehessen beszélni a magyar közállapotokról – is.
A Hé, Magyar Joe az életműnek ahhoz a hagyományához kapcsolódik, ami a
" target="_blank">Vadászattal kezdődött 1984-ben, de közvetlen előképe a tíz évvel ezelőtti
" target="_blank">Circus Hungaricus lemez – mintha ott folytatná, ahol abbahagyta a
