Ezt Solymosi Zsolt kérdezte, aki társával, Mátyás-Metz Dáviddal együtt a Selyem útján jutott el a Csontok útjáig – Kolozsvárról Magadanba, terepjáróval.
Egy negyvenéves lelkész-tanár és mérnöknek tanuló, huszonéves egykori tanítványa vesznek egy leharcolt, 24 éves, jobbkormányos Toyota Land Cruisert, amit hétszemélyes járműből kétszemélyes mobil apartmanná alakítanak át, ággyal, hűtőszekrénnyel, zuhannyal, és elindulnak egy 30 ezer kilométeres útra, a világ másik végére – így hangzik egy középkategóriás hollywoodi road movie alapötlete.
Pedig ez nagyon is valós és közép-kelet-európai történet: pontosan ezt tette Solymosi Zsolt, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója és társa, az elektronikai kérdésekben szakértő Mátyás-Metz Dávid, kalandjukról pedig be is számoltak, a Nyitott szemmel rendezvénysorozat keretében, a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban, ahol – szinte szó szerint – a csilláron is érdeklődők lógtak.
De miért indul el két kolozsvári férfiember egyenesen a Távol-Keletre, miért utazik a sarkkörön túlra? Solymosit, elmondása szerint, a hosszas és mindennapi mókuskerékből, a munkás túlhajszoltságból való időleges kilépés vágya mozgatta – csak ő épp nem valamelyik turistaparadicsom felé vette az irányt repülővel, mert arra mindenki képes – „de ki a franc megy Szibériába?”, ráadásul egy lestrapált terepjáróval. Némi tapasztalata az utazásban persze volt, hiszen ő vezeti évek óta a JZSUK legendás, országhatárokon átnyúló biciklitúráit, de Belső-Ázsia mégiscsak más terep.
Üzbegisztán úttalan útjain|Fotók forrása: Transylvania to Magadan Facebook-oldal
A két vándor - akinek útját a Transylvania to Magadan Facebook-oldalon lehetett követni - ugyanis nem „légvonalban”, Moszkva felé vette az irányt, hanem a Selyemút vonalát követve haladt át Kisázsián, a Kaukázuson, Üzbegisztánon, Kazahsztánon, Mongólián, hogy elérjen az Ohotszki-tenger mellé, a kelet-szibériai tengerpartra, Magadanba. Ez a város legfennebb onnan lehet ismerős számunkra, hogy a második világháborút követően civilek millióit hurcolták oda, az ott működő, még a „Gulág-szigetvilágon” belül is ritka kegyetlennek számító Kolima-vidéki kényszermunkatáborokba.
Ne szaladjunk azonban ennyire előre, hiszen a Solymosiék által szenvedéllyel és élvezettel elmesélt élményanyagban könnyű „eltévedni”, és főként képtelenség visszaadni azt a rengeteg élményt, történetet, benyomást, amely – elmondásuk szerint – érte őket a fél világot átölelő út alatt.
Találkozások ismeretlen helyiekkel (akik közül többeket véletlenszerűen választottak ki a facebookos profiljuk alapján), szintén ismeretlen hazaiakkal (milyen lehet egy magányos bukaresti motorossal összefutni a tajga kietlen útjain?), gasztronómiai élvezetek és „élvezetek”, gyomorszorító katonai ellenőrzések közép-ázsiai diktatúrák határán, Vámbéry Ármin szellemének megidézése Buharában, kalózzenei kollekciók (vagy zenei kalózcédé-kollekciók?) bagóért való felvásárlása Taskentben – elvégre a hosszú-hosszú úton valamivel csak szórakoztatnia kell magát az embernek –, vergődés mongóliai földutakon, jakutföldi hidegben, súlyos történelmi emlékeket hordozó helyszínek meglátogatása – mindez benne van a „csomagban”, amit hazahoztak.
Kadikcsan, a szellemváros
Benne van Beszlán, ahol 2004-ben csecsen és ingus terroristák több mint háromszáz embert, többnyire gyerekeket öltek meg a helyi iskolában egy balul sikerült túszejtő akció során. „Ott láttam életemben először szomorú plüssállatokat” – meséli a torokszorító élményt az unitárius lelkész-vándor. De az is, hogy az utasokat később újdonsült csecsen ismerősök látják vendégül, a legnagyobb tisztelettel és kedvességgel.
Benne van az is, hogy az ember elvetődik egy igazi szellemvárosba: Kadikcsan – amely kezdetben fogolytáborként működött, itt raboskodott a híres író, Varlam Salamov is – egy kilencvenes évekbeli bányarobbanást követően lassan, de teljesen elnéptelenedett, és ma már csak a szél fúj át az elhagyott blokképületek, iskolák, intézmények üres terein, az élővilág jelenlétét pedig csak a grizzlyk közelségére utaló medveürülék jelzi.
És szinte érintetlenül, a kíméletlen időjárás szabad prédájául maradt ott minden (barakkok, szögesdrótok, épületmaradványok) a kolimai bányavidék egykori lágereiben, ahol – mint már tudjuk egy Gulág-kutatóval készült beszélgetésünkből – alig három hetet ért egy emberélet. Az útépítés embertelen körülményei közepette egy méternyi szakasz átlagosan egy ember halálát jelentette, az örök fagy, a mínusz 40-50 fokok világában a halottakat el sem temették, egyszerűen bedarálták őket az útalapba – a Kolima gyorsforgalmi út alatt tíz-, vagy inkább százezrek alusszák örök álmukat, ezért nevezik mindmáig ezt a Csontok útjának. A sztálini terror, a szovjet idők örök mementójaként, amelyet – erősítették meg a kolozsvári utazók – arrafelé (is) máig nagyon sokan visszasírnak.
Gulág-maradványok
De benne van a pakliban az a rengeteg emberség, barátságos fogadtatás, amelyben részesültek. Ez nemcsak a nemzeti hovatartozásuknak szólt (a magyarokkal szembeni tiszteletben sok minden szerepet játszik, a közép-ázsiaiak közt mai napig élő közös – hun – eredettudattól az Ikarusz buszok iránti nosztalgikus rajongásig), hanem annak is, hogy – amint egy kazah férfi megfogalmazta – arrafelé „minden utazó, minden vándor szent”. Nem árt ez egy olyan autóúton, ahol a GPS néha olyanokat mond, hogy „maradj ezen az úton 1800 kilométert, aztán fordulj jobbra...”
Magadanban egyébként szobra van Vlagyimir Viszockijnak, az oroszok fenegyerek nemzeti bárdjának, a „moszkvai Cseh Tamásnak”, aki két dalt is szentelt a börtönvárosnak. Az egyik dalban azt énekelte, hogy „a barátom Magadanba ment, nem küldték, szabad akaratából ment oda”.
Akárcsak a két kolozsvári világutazó.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.
Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.
El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.
El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.
Dés valóban hét dombra épült, akárcsak az olasz főváros. És hét határra szóló múltja van. A jelene viszont egy csendes kisvárosé. Ahol béke van. És némi rend, az össznemzeti rendetlenség közepette.
Dés valóban hét dombra épült, akárcsak az olasz főváros. És hét határra szóló múltja van. A jelene viszont egy csendes kisvárosé. Ahol béke van. És némi rend, az össznemzeti rendetlenség közepette.
Gondolatok a hétvégén Sepsiszentgyörgyön kezdődő divízió 1/A jégkorongvilágbajnokság elé.
Gondolatok a hétvégén Sepsiszentgyörgyön kezdődő divízió 1/A jégkorongvilágbajnokság elé.
Sajátos Erdély-tapasztalat, közösségi felelősség, angol romantika és Balassi-kard. József Attila nyelvi öröksége, mágikus ritmusok. Hogyan aránylik Kolozsvárhoz a mindenség? László Noémi költővel Visky András beszélgetett a magyar költészet napján.
Sajátos Erdély-tapasztalat, közösségi felelősség, angol romantika és Balassi-kard. József Attila nyelvi öröksége, mágikus ritmusok. Hogyan aránylik Kolozsvárhoz a mindenség? László Noémi költővel Visky András beszélgetett a magyar költészet napján.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
A mesterséges intelligencia ugyanis nem nézett ki az ablakon. Ha tetszik, könyvből tájékozódott. Mi viszont kimentünk a dombra és megnéztük. Avarostól, virágözönöstől, szemetestől, mindenestől.
A mesterséges intelligencia ugyanis nem nézett ki az ablakon. Ha tetszik, könyvből tájékozódott. Mi viszont kimentünk a dombra és megnéztük. Avarostól, virágözönöstől, szemetestől, mindenestől.
Jó a bolti avokádó, rukkola, kaktuszgyömölcs és pomelo pénzért, de a természetben ingyen van a csalán, kövér porcsin, vadcseresznye, medvehagyma, tyúkhúr és szamóca. Tessék bátran szedegetni!
Jó a bolti avokádó, rukkola, kaktuszgyömölcs és pomelo pénzért, de a természetben ingyen van a csalán, kövér porcsin, vadcseresznye, medvehagyma, tyúkhúr és szamóca. Tessék bátran szedegetni!
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.