„A zenehallgatásnak megtisztító hatása lehet” - Forgács Róberttel lemezkiadásról, zenéről, rajongásról

Mint meséli, a „Sun & Moon Records zenei kiadót 2006-ban indítottuk közösen Szabi bajtársammal. Vele Kolozsváron hozott össze a sors az ezredfordulón. Koncertekre jártunk, zenéket cseréltünk, a kollégának volt egy webzine-je, ami később nyomtatott verzióban is megért pár lapszámot. Én interjúkkal, recenziókkal segítettem be -  hihetetlen, hogy ez már 23 éve volt. Ez időben a kollégám kiadott pár kazettát, CD-kiadványt, amik többnyire ilyen do it yourself mentalitással készültek.Szintet 2006-ban léptünk, amikor megalapítottuk a Sun & Moon Records-ot - ez azóta is töretlenül megy előre. Kiadványainkon az underground olyan műfajai képviseltetik magukat, mint a black metal, doom metal, neofolk, ambient, de adtunk ki teljesen elektronikus alapú zenét, americana/country lemezt és noise-ot is. Dolgoztunk együtt magyarországi, erdélyi, francia, olasz, spanyol, német, belga, holland, svájci, svéd, finn, cseh, szlovák, lengyel, orosz, angol, amerikai, kanadai, ausztrál, török, japán, mexikói, brazil, chilei, venezuelai zenekarokkal, zenészekkel. Old-school szellemiséggel dolgozunk, szenvedélyből. Szabi Székelyudvarhelyen lakik, én pedig Zilahon, a kiadó ügyeiről viszont naponta beszélünk.”   Ha jól számolom, 30+ megjelenést számol a Sun & Moon Records lemezkiadó a megalakulása óta, bár az Encyclopedia Metallum kevesebbet ír. Hol tartotok éppen?  Az Encyclopedia Metallum talán nem a legmegfelelőbb orgánum ilyen jellegű adatok gyűjtésére. A hivatalos weboldalunk a legjobb kiindulópont ilyesmihez, ha meg külső forrást kellene említenem, akkor a Discogs egész jó adattárral rendelkezik zenei kiadványok terén. Legutóbbi kiadványunk a 2023-as évben az SM-090 katalógusszámmal jelent meg, ez a 90. lemez amit kiadtunk, ezen kívül pedig bizonyos lemezek többféle fizikai formátumban is megjelentek: kazetta, CD, vinil (bakelitlemez).   Szép szám ez a 90 - a különböző formátumok szükségességére kitérünk még, de avass be abba, hogy milyen a struktúrája ennek a kiadónak, mert több helyről lehet titeket elérni (Bandcamp, Discogs pl.) A struktúrája rendkívül egyszerű, egészen pontosan a 2006-os indulástól a mai napig két személyt takar: Szabolcs kollégámat, valamint jómagamat. Mi intézzük a munka 80-90 százalékát. Ebbe beletartozik a zenekarokkal, a CD- és bakelitgyárral való kommunikáció, a promóciós anyagok megírása, a hozzánk tartozó online felületek kezelése, illetve a fizikai munka kivitelezése, ezalatt a webshopban leadott rendelések csomagolását és küldését kell érteni. A termékekhez tartozó dizájn, lemezborítók elkészítése természetesen már külső erők révén valósul meg. Volt olyan időszak is, amikor a promóciós munkát egy másik cég végezte, de az idő úgy hozta, hogy szépen - és sokszor jobban - meg tudunk oldani majdnem mindent mi ketten. Amiben nem vagyunk jók, vagy amire nem jut idő (informatika, dizájn), azokon a területeken besegítenek külsősök. Említetted, hogy több helyről lehet minket elérni. A mai világban nem elégséges csak egy weboldal, ez már sok éve van így, és nem úgy néz ki, hogy egyszerűsödne.  A Facebook az kb. elengedhetetlen, a Bandcamp oldalunk meg azért fontos, mert ott megtalálható minden kiadványunk digitális formátumban, és az összes általunk kiadott lemez meghallgatható, letölthető. De fent vagyunk YouTube-on is, ide videókat töltünk fel és teljes lemezeket is, illetve van Instagram, X (Twitter), Soundcloud oldalunk is.   Azért ez, bár egyszerűnek tűnik, rengeteg munkát takar. Két év múlva lenne 20 éves a kiadó, ennek fényében azért érdemes leszögezni, hogy még Románia EU-s csatlakozása előtt született meg bennetek az ötlet, hogy kiadót alapítsatok. Milyen nehézségekbe ütköztetek az elején, mekkora kihívás volt volt alulról építkezni egy amúgy is nagyon specifikus, underground közegben? Kiadót alapítani már 18 éve is őrültség volt. Underground zenét kiadni CD-n, bakeliten? Ki vesz ilyesmit manapság? Ezek a kérdések már 18 évvel ezelőtt is jogosak voltak, mert a lemezeladás, a lemezvásárlás már akkor is erősen visszaesőben volt. Nem is értették egyes emberek, ismerősök, hogy mit is csinálunk tulajdonképpen.

Kihívás volt a javából, ugyanis a szenvedélyen, lelkesedésen kívül nem sok minden volt.

Volt munkahelyünk, már dolgoztunk ebben az időszakban, volt pár zenekar, akikkel kapcsolatban álltunk, és a kevéske megtakarított pénzből adtuk ki az első két kiadványunkat. 2006 októberében alapoztunk meg mindent papíron és decemberben már legyártották a két első kiadványunkat. Nem volt weboldalunk -  egy 2006-os októberi szombaton lementem a könyvesüzletbe, vásároltam egy HTML-programozásról szóló könyvet, 2 nap alatt megvolt a Sun & Moon weboldal, ennyire naivan indult a történet. A Sun & Moon logót lerajzoltuk egy A4-es ívre és egy gyerekkori barátom meg logót varázsolt belőle egy este alatt. Akkor és ott ez elégségesnek tűnt, persze azután folyamatosan, fokozatosan fejlődtünk. Eleinte nem tudtunk szinte semmit, hogy mi hogy működik, de beletanultunk.   Na, épp erre kíváncsiak sokan, hogy ki vásárol CD-t, kazettát, bakelitet. Ugyanúgy feltevődik a kérdés, mint a nyomtatott könyvek esetén. Hogy látod, van még annak a lelkesedésnek nyoma a zenerajongók között, ami megvolt a nagy régi csináld-magad fanzine korszakban, demókazetta-cserék és írógépes levelezések óta, amiről a mostani középgenerációs metálzenészek előszeretettel nosztalgiáznak? Hogy élted te meg ezt? Földünk lakossága nő, mégis egyre kevesebb ember áldoz időt és pénzt CD-re, bakelitre, vagy éppenséggel könyvekre. Szerencsére még vannak, akiknél töretlen a rajongás, még vannak emberek, akiket érdekel az új zene, új lemez. Én több évtizednyi zenehallgatás után is kíváncsian követem a színterek alakulását, változását, mai napig lelkesedéssel tölt el, ha új zenéket fedezek fel. Mindig kíváncsi vagyok a kedvenceim aktuális lemezeire és ugyanúgy érdekelnek az új zenekarok, lemezek. Ettől persze még nem tetszik feltétlenül minden, ami új. A digitális világ legtöbbször kényelmes, miközben a klasszikus értelemben vett lemezhallgatáshoz plusz erő, energia és pénz szükséges, ugyanis meg kell vásárolni a fizikai formátumot, megfelelő készüléken kell lejátszani és a gyűjteményt is tárolni kell - külön szoba, polcok, stb. - szóval hely kell. Viszont

ezek a plusz fáradalmak egy magasabb szintű zenei megélést eredményeznek, illetve szorosabb kapcsolat alakul ki a hallgató és a mű között.

Minőségi különbség van a két jelenség között, hogy egy telefonról hallgatsz egy digitális fájlt, vagy egy jó audio berendezésen hallgatsz meg egy bakelitlemezt, akár CD-t, miközben nézegeted a borítót, olvasgatod róla az írott részeket. Aki gyűjt lemezeket, könyveket, az tudja, miről beszélek. Ha lemezt vagy könyvet vásárolok, az első dolog, hogy kibontom és beleszagolok. A friss nyomdaszag nekem a mai napig boldogságérzetet kelt. Szeretem a kiadványokat megfogni a kezemben, forgatni, nézegetni, lapozni. Hódít a digitális világ, de mégis az öt általánosan elismert érzékszervünkből néggyel is megtapasztalunk egy fizikai kiadványt. Tapintod, nézed, hallgatod, szagolod. Pl. egy moziban a filmhez csak két érzékszervedet használod az ötből: a látást és a hallást. De ha veszel egy CD-t, bakelitet, kazettát, ez már négyre ugrik. A zenehallgatásnak, a zene megtapasztalásának rituális, megtisztító hatása lehet. Az általad említett kazettamásolós korszakot megéltük mi is, s annak ellenére, hogy jó móka volt - nekem, őszintén, nem hiányzik. Akkor jó volt, élveztük, de a nosztalgia az hamis boldogságérzet. Más időket élünk, a múltat ismerni kell, visszaemlékezni és tisztelni, de nem kell benne élni.   Tehát ha jól értem, akkor a lelkesedést és az új zenék iránti kíváncsiságot kell átmenteni a jelenbe. Miközben úgy tűnik, hogy a metál - és főként az underground szcénák, mint pl. az általatok is kedvelt black metal eléggé nosztalgikus műfaj. Sokan éppen az analóg korszak, az analóg zeneszerzés mellett teszik le a voksukat, illetve kiemelkedően fontosnak tartják ,,a nagy elődök” követését. A nálatok megjelenő kiadványok esetében hogy érzed, hogyan békül ki ez a kettő egymással? Évek jönnek-mennek, korszakok váltják egymást, de a jelenben kell maradni, a jelent kell megélni. A nosztalgiavonatra sajnos csak egyirányú jegyet lehet váltani, ha felülsz rá, félő, hogy ott ragadsz egy másik világban, nem jössz vissza. Ezzel egyidőben, amint te is említed, az általunk preferált műfaj sok esetben régebbi korokat idéz meg és bizonyos mértékben él is a nosztalgia művészi eszközével.

Nevezheted paradoxonnak, de szerintem a „nagy elődök” követése nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy mégis újszerű zene szülessen.

Az én szemléletemben a régi korok tisztelete, a nagy ősök követése és az új utak keresése teljesen megférnek egymás mellett, és ez nemcsak a zenére igaz, hanem az élet és a létezés más jelenségeire is.   Olyannak tűnik ez, mint egy minőségi olvasztótégely. Ez a fent említett az egyik legfontosabb szempont, amikor új zenekarokkal szerződtök le, vagy új kiadvány van a láthatáron? Mi a döntő - vagy fogalmazzunk így: az ars poetica? Ahhoz, hogy valamit kiadjunk, kell rezonáljunk az adott művel, legyen egy szellemi többlet benne. Friss élményt kell nyújtania, mint amilyet például új helyek látogatása adhat, bizonyos esetekben pedig

hasonló egy rég nem látott baráttal való találkozással. Van az az érzése az embernek, amikor tudja, hogy amivel szemben áll, az megszólítja őt és megmozdít benne valamit.

Ez lenne a zenei és a szellemi elvárás a zenekarokkal szemben, ezen felül arra van szükség, hogy konzisztens, stabil, megbízható egyénekből álljon a formáció, legyen szilárd alapokon, legyenek karakteres emberek és az sem baj, ha nem egy barlangban laknak és például koncerteznek, vagy jóérzéssel hozzájárulnak a promóciós munkákhoz.    Látsz-e különbséget ebben a tekintetben a hazai és külföldi zenekarok közt, akár a saját kiadótokból nézve, akár a tágabb értelemben vett zeneiparban? Eddig ezt sose kérdezte senki, nagyon jó téma! Igenis van különbség romániai és külföldi zenekarok között. Van egy jelenség, amit látok itthon, és ezt évtizedek óta figyelem. A hazai bandák, zenészek között - tisztelet a kivételnek - sokan vannak, akik kevésbé motiváltak: egy demó, egy lemez után csökken a kezdeti lelkesedés és a projekt szépen elhal. Nincs konzisztencia, nincs kitartás, ritka az életre szóló szenvedélyes elkötelezettség. Van egy ötlet, van egy próbálkozás, majd ha azt nem koronázza gyors siker, akkor jön a lankadás, a lusta punnyadtság, majd meghal a projekt. Nem tudom, mi az oka ennek, de megérne egy antropológiai tanulmányt, ugyanis ez a jelenség nemcsak az underground zenékre igaz, hanem a sportolókra, vállalkozókra is, hogy pár példát említsek. A külföldi bandákat sem lehet azonos szintre tenni, de tény, hogy sok esetben elszántabbak és kitartóbbak, elég csak Magyarországra menni, ami piciny ország létére mégis csodálatosan gazdag zenei világgal rendelkezik, tele van jobbnál jobb és kitartóbb zenekarokkal az underground - és ez így van több évtizede Magyarországon.   Lehet, hogy itt bejön a két ország közötti különbség, a két egykori diktatúra örökségének mentalitásbeli lenyomata? Ott kicsit szabadabb volt, itt kevésbé (hogy finoman fogalmazzak), s emiatt a zenészvilág sem mer ebbe belefektetni, mert nem alakult ki hagyomány - ami meg kialakult, az jó későre? Szerintem mélyebbre kell ásni, szerintem nem lehet mindig csak magát „a diktatúrát" vádolni, ennél sokkal árnyaltabb a téma. Az, hogy a diktatúra hogyan nyilvánult meg különböző országokban, annak a kibontakozási kereteit azért megszabta a bizonyos országok, népek több száz évre visszatekintő múltja. Azaz amiért Romániában nagyon elnyomó volt a rendszer, azért nem csak az az 50 év kommunizmus a felelős, ugyanis az, hogy hogyan alakul ki egy elnyomó rendszer, milyen praktikákat tud működtetni, és miből mennyit visel el a társadalom, ahhoz az adott országhoz tartozó nemzet több száz éves múltjának, kultúrájának és az iskolázottságának is mérvadó szerepe van. Eltérő népek eltérő kultúrája, eltérő társadalmi hagyományai másfajta szocialista rendszereket eredményeztek. Ugyanabban az időben többféle színezetű kommunista rendszer volt Kelet-Európában. Az nyilvánvalóan közös volt az ideológiában, hogy a rendszert nem volt szabad kritizálni, de azontúl teljesen más volt a magyar, a román, vagy az albán kommunizmus. Amíg Magyarországon már a ‘70-es és ‘80-as években komoly zenék születtek, amik nemzetközileg is elismertek a saját stílusokon belül, mint pl. Omega, East, Solaris, VHK, Pokolgép, Tormentor, meg volt punk, post-punk, alternatív, progresszív rock, heavy metal, thrash és black metal színtér, ez idő alatt Romániában volt egy ethno-folk-rock Phoenix és egy hard rock Iris. Ezt tudomásul lehet venni, vagy meg lehet sértődni, de ettől még tény marad.    Mi a helyzet Erdélyben, a fentiek fényében? Vannak-e még itt felfedezetlenségek a zeneiparban? Ha zenékre, zenekarokra gondolsz, akkor szerintem még vannak, lesznek jó zenék - én alapból optimista, bizakodó vagyok.

Új generációk nőnek fel újfajta elképzelésekkel, jöhetnek még izgalmas dolgok, Erdélyben van kulturális potenciál, szerintem még fognak születni különleges zenék

- derűlátó vagyok. Ami a zeneipart érinti: sosem éreztem, hogy mi a zeneipar része lennénk, mi egy underground szellemiségű kis kiadó vagyunk, amit a zene iránti szenvedélyünk hajt. Nincsenek zeneipari mesterterveink, nincsenek nagy megfejtéseink, nem szeretünk jósolni sem, az idők jönnek-mennek és mi alkalmazkodunk a kihívásokhoz, mint vadállat az évszakhoz.   Ha már kihívás: hogy vészeltétek át a világjárvány kínkeserves időszakát? 3-4 év távlatából azt lehet mondani, lassan-lassan visszatér a világ a megszokott medrébe, például fesztiválok terén. A világjárvány nagyon jó hatással volt a kiadóra. Mivel egy ideig világszerte beszüntettek minden koncertet, fesztivált, eseményt, az embereknek így több pénzük maradt lemezeket venni. Aki zenerajongó, az általában szeret koncertekre járni, a koncertekről meg szeret hazamenni egy turnépólóval, vagy ott vásárolt lemezekkel a szatyorban. Mivel nem kellett koncertjegyekre elkölteni pénzt, nagyobb összeg maradt lemezvásárlásra, ez pedig érződött. Másfelől a járvány jó volt arra, hogy vonalat húzzunk, újraértékeljünk dolgokat, terveket készítsünk. Nem tudom hogy hangzik, de a kiadó szempontjából teljességgel mondhatom, hogy ránk nézve sok pozitívummal szolgált a világjárvány.   Ti jártok fesztiválokra kiadói standdal? Igen, egyszer egy évben. A bukaresti Old Grave Festen már hagyomány a standdal való jelenlét minden év októberének elején - azt hiszem, ez már több mint 10 éve. Jó barátaink a szervezők, kiváló a viszony, sok ismerős szokott lejönni, baráti a hangulat. Az az egyetlen fesztivál, ahova járunk standdal, nem is igazán tervezünk ennél többet vállalni, ugyanis nagyon fáradságos munka bepakolni, leutazni, kipakolni, visszarakni, hazamenni, visszapakolni, majd archiválni, rendet rakni. Rendesen felborítja az életritmusunkat, de mivel az Old Grave Fest jó móka, egyszer egy évben belefér.

A kiadó standja Bukarestben, az Old Grave Fest 2023-as kiadásán

Bár a metálból indultunk ki, többféle ,,sötétebb”, kísérletibb műfajjal álltok kapcsolatban - ez viszonylag gyakori az underground szcénák körében. Mit gondolsz most az undergroundról, mit jelent számodra ez a kifejezés az után, hogy a klasszikus értelemben vett szubkultúrák felszámolódtak az évtizedek során? Underground, azaz földalatti. A hozzá nem értők, illetve bizonyos fősodratú médiák embereitől gyakran hallottam olyan véleményt, hogy az underground csak egy ilyen ugródeszka a mainstream világába. Ez teljesen téves hozzáállás.

Az underground egy világ a világban, nem egy másik jelenség előzménye és nem ugródeszka egy hamisan magasabbra tartott zenei világhoz. Az underground köszöni szépen, jól elvan.

Egy másik tévhit az undergrounddal kapcsolatban az az, hogy ha valami underground, akkor azt jelenti, hogy nem elég profi vagy komoly. Az undergroundon belül is vannak rendkívül tehetséges zenészek, emberek, gondolkodók, ha meg végtermékekről beszélünk, akkor bátran állítom, hogy egy Sun & Moon Records CD, vagy vinil kiadvány minőségben, külalakra és tartalomra is köröket ver sok mainstream zenét kiadó multinacionális cég kiadványaira - aki nem hiszi, járjon utána. Visszatérve a szellemi dolgokra, a mai napig az underground-ban keresendők a legjobb zenék. Kis, független kiadók sokkal figyelemre méltóbb zenéket adnak ki. Zenei stílustól függetlenül, a kincsek mindig is az undergroundban lesznek, ezt a mainstream kiadók is tudják, szeretnek is itt halászni.   Érdekes kölcsönhatás ez. Ha egy mainstream kiadó az undergroundból halászik, akkor az automatikus kommercializálódást és minőségromlást eredményez az adott zenekar számára?  Érdekes kérdés. Erősen megosztó téma a zenerajongók körében, hogy egy underground zenekar fősodratú kiadóhoz kerül és ez milyen hatással lehet az alkotási folyamatokra. Mint sok mindennel az életben, itt is minimum két lehetséges, egymástól teljesen eltérő állapot állhat elő. Amiért valaki egy nagyobb kiadóhoz szerződik, ettől még nem fog automatikusan felhígulni a zenéje minősége. Nem titok, hogy vannak multik, akik nyomást gyakorolnak (vagy nem) bizonyos alkotókra, hogy azok közérthetőbb, fogyaszthatóbb zenét írjanak, sőt, sok esetben a nyomásgyakorlás nem áll meg a zenei résznél, és tudatos brandfelépítés zajlik az előadó körül. Bizonyos zenekarok elpuhultak, felhígultak nagy kiadóhoz szerződés után, de akadnak ezzel ellentétes tapasztalatok is.

Itt az ember karaktere a döntő tényező, kinek mit enged meg az értékrendszere.

Mindenkinek megvan a saját morális poggyásza és eldönti, mi fér bele és mi nem. Visszatérve a kérdésre: benne van a pakliban, de nem jelent magától értetődő kommercializálódást a kiadóváltás, viszont a nyitott fülű, nyitott szívű zenehallgatók intuitív módon megérzik, ha egy zenekar „eladta magát”.   Térjünk vissza kicsit a formátumokra. Kazetta, CD, vagy bakelit? Ezek közül neked melyik és miért? Mindegyiket szeretem. Mindhárom formátumot szeretem kiadni és mindhárom formátumot mai napig vásárolom, gyűjtöm. Mindegyikhez kötődöm. Gyerekkoromban otthon kazetták és bakelitlemezek voltak. 10 évesen kezdtem kazettákkal a gyűjtést, sok ideig ebből is volt a legtöbb, CD hanghordozókat a 90-es évek közepétől kezdtem el vásárolni, abban az időszakban jelentek meg nálunk. A bakelitet én újra felfedeztem a 2000-es évek elején. Azelőtt nem tartottam túl praktikusnak, fiatalon könnyebb volt walkmanozni, discmanezni, meg az autókban sem találsz vinil lejátszót ugye. Újra egymásra találtunk ezzel a formátummal, és ma már ez a személyes kedvencem.

Akit „elkapott a vinil”, az tudja milyen varázslatos ennek a formátumnak a hallgatása, egy egész rituálé.

Kezedbe veheted a borítót, és nagyító nélkül is sok részletet észrevehetsz egy borítógrafikán, amik kisebb formátumban elkerülhetik a figyelmedet. Emlékszem, amikor 1995-ben egy barátom mutatta az Iron Maiden Powerslave lemezének a borítóját, lenyűgözött, hogy mennyi részlet volt, ami a kazetta verzión nem tűnt fel. A bakelitlemez, a vinil áll legközelebb a szívemhez.

Bakelitparadicsom a kiadó háza táján

Mondj 5 lemezt, amit mindenkinek hallania kell bakeliten! Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki szeretné hallani ezeket, de: Black Sabbath - Masters of Reality Mercyful Fate - Melissa Bathory - Blood Fire Death Reverend Bizarre - In the Rectory of the Bizarre Reverend 16 Horsepower - Sackloth 'N' Ashes   Fotók: Sun & Moon Records Facebook oldala