A rövid esszék, a hosszú téli esték és a gondolkodáson keresztül átélhető életöröm

Önök szoktak tudományos értekezéseket olvasni? Sejtettem. Én sem szoktam, mert nem vagyok sem tudós, sem kutató, sem egyetemi tanár.

De tudjuk is, hogy miért nem szoktunk ilyesmit olvasni, csak úgy. Megpróbálom röviden és vázlatosan összefoglalni. Bármilyen tudományos területről legyen szó, ha tudományos értekezést, tanulmányt ír egy szerző, akkor abban ő a lehető legnagyobb mértékben racionális lény, képességei és legjobb tudása szerint. A tanulmányíró feltérképez, körüljár, adatol, alátámaszt, bizonyít vagy cáfol, rámutat és hangsúlyoz. A tanulmányban a tudomány maga működik, a szerző csak alázatos szolga, aki ehhez a működéshez a saját elméjét adja, de csak feldolgozó és közvetítő közegként. Önmagát, a lelkét, az érzéseit nem írhatja bele, mert az sérti a tudományosság tényszerűségének, egzaktságának, szenvtelenségének elvét. A tanulmányok olyan eszközök, amelyekkel a szakmabeliek közlik egymással magát a tudományt. Tudományos értekezéseket a szakmabelieken kívül nem sokan olvasnak, mert ehhez leggyakrabban komoly előképzettség szükséges az adott szakterületen. Ezért a tudományos értekezések szakmai berkeken kívüli szemmel nézve bizony érthetetlenek, emellett rendkívül szárazak és unalmasak. Viszont jó, hogy léteznek üdítő kivételek is.

a filozófusokat ugyanis unalmas, girhes, sótlan, savanyú okostojásnak, de legalábbis csodabogárnak tartja a közvélemény. Tegyük hozzá, sok esetben igaza is van a közvéleménynek…

De nálunk, magyar közegben, azon belül is Erdélyben a filozófia fura és idegen terület, nem vált annyira a kultúra részévé, mint mondjuk az irodalom. Íróval és költővel Szamost, Marost, Köröst és Oltot lehet rekeszteni. Filozófussal még Malomárkot sem. Pedig, mondjuk, francia vagy angolszász közegben a kultúra elképzelhetetlen filozófia és filozófusok nélkül – nem csak az akadémiai, hanem a köznapi kultúra is. Descartes, Hegel vagy Locke nélkül egyszerűen nem létezik nem csak a francia, német vagy angol kultúra, hanem az sem, amit európai kultúrkörnek szoktunk nevezni. Hogy az ókori görög vagy római filozófus gigászokról ne is beszéljünk.

Szerző és könyve
Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra

Demeter M. Attila a kolozsvári BBTE egyetemi tanára, szakterülete a politikafilozófia. Filozófus. Bár a megnevezés ellen most, harminc év szakmai karrier után is tiltakozik, ahogy azt tette legújabb kötetének (Rövid esszék hosszú téli estékre, Erdélyi Híradó Kiadó, 2025) csütörtöki, kolozsvári bemutatóján, hiába győzködte beszélgetőtársa és régi barátja, Lövétei Lázár László költő, hogy márpedig ő bizony filozófus.

Demeter persze jó magasra teszi a lécet, az ő meghatározása szerint ugyanis az az igazi filozófus, aki új világértelmezési kísérletet, eredeti eszmerendszert és új fogalmi keretet hoz létre. De miközben teljesen érthető ez a szempont, hadd támaszkodjunk egy másik meghatározásra – Lövétei is ezt erősítette a könyvbemutatón –, mégpedig arra, hogy filozófus az, aki filozófiai eszköztárral és szemléletmóddal képes hitelesen magyarázni a világ, az emberi létezés, a társadalom, a kultúra, de akár a mindennapok apró-cseprő történéseit is. Ennek a meghatározásnak pedig Demeter kiválóan megfelel, idestova huszonöt éve, mióta könyveket publikál.

Nos, szerzőnk duplán és bravúrosan képes hárítani a tanulmányírói és egyben filozófusi minőség kettős „vádját” és terhét. Ráadásul mindezt megfejeli az esszéírással. Erről lesz a továbbiakban szó.

Tanulmányaiban olyan témákat vizsgál, mint a kisebbségi és kollektív jogok, a multikulturalizmus, a muszlim Európa, az önkormányzatiság, az emberi jogok, a diktatúra, vagy hogy miként jelenik meg az igazság a politikában. Az a nagy és meglehetősen ritka erénye, hogy világos, érthető, gördülékeny szöveget ír, ez pedig néhány bekezdés után beszippantja az olvasót, aki szinte regényként olvassa a könyvoldalakat.

Lövétei Lázár László lelkendezve ecsetelte a könyvbemutató hallgatóságának, hogy Demeter egyik korábbi könyve, az európai történelem egyik legjelentősebb eseményéről, a háromszáz évvel ezelőtti francia forradalomról szóló eszmetörténeti kutakodás, az Írástudók forradalma (2004) mennyire izgalmas olvasmány. Teljes mértékben egyetértek vele, engem például Demeter 2013-as, Ethnosz és démosz című tanulmány- és esszékötete szippantott be annyira, hogy a nyári szabadságon az ilyenkor szokásos kikapcsoló krimi vagy kalandregény helyett ezt olvastam a strandon (még sört is elfelejtettem venni!).

Ez a régebben népszerű műfaj ma már sajnos eltűnőben van, de az elmúlt évtizedekben Erdélyben olyan nevek művelték igen magas szinten, mint Bretter György, Egyed Péter vagy Tamás Gáspár Miklós. Demeter M. Attilát különösebb tépelődés nélkül besorolhatjuk ebbe az esszéírói társaságba.

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra

Nem tudom, hogy a Rövid esszék hosszú téli estékre kötetcím a szerző vagy a szerkesztő Gáll Attila ötlete volt, de telitalálat, mint ahogy a megjelenése is, a Kolozsváron éppen elkezdődött adventi könyvvásárra időzítve. A könyv tíz esszét tartalmaz, ezek nagy része korábban megjelent a Helikon irodalmi folyóiratban, de így, kötetbe szerkesztve ezzel a címmel válik igazi korpusszá.

Ezeknek a szövegeknek az a céljuk – ahogy a kötet előszavában is olvasható –, hogy a szerző kísérletet tegyen emberi létezésünk és világunk egyes, őt foglalkoztató problémáinak megértésére. És tegyük hozzá, ezen az úton viszi magával az olvasót is. Vallás és hit, bűn és szenvedés, munka, béke, önszeretet, apokalipszis, az önismeret hiábavalósága – ezekről mereng a szerző és vele együtt az olvasó is. Megpróbálhatnak együtt leszokni a dohányzásról, közben szembesülnek azzal, hogy ebben a folyamatban az akarat, az ész, a szabadság, a szenvedély, a döntés és a kívánás hogyan függ össze egymással vagy hogyan van egymással ellentétben.

Éppen emiatt különösen alkalmas a filozófiai esszé arra a gondolati utazásra, amit szerző és olvasó együtt, közösen tesz meg úgy, hogy utazás közben egyikük sem tudja, hova fognak a végén kilyukadni. Mert hogy nem előre megfogalmazott feltevésekhez keresnek benne bizonyítékot, nem igazolnak, nem cáfolnak semmit, csak közösen gondolkodnak, ezen az úton pedig nem csak a gondolkodás eredményének a bizonyossága, hanem az esendősége, tökéletlensége is vállalható és vállalandó is. Mert itt nem a tiszta ráció, nem a szigorú logikába bezárt gép, hanem az ember gondolkodik, aki nem csak észből és rációból, hanem érzelmekből, lélekből, szenvedélyből, esetlegességből, ezek gyakran kibogozhatatlan szövedékéből is áll. Keresi a bizonyosság kényelmét, de az oda vezető úton elidőz a bizonytalanságban is és néha a ráció hidegsége helyett az érzelem melegségét választja. Ez pedig izgalmas, mivel épp olyan, mint az élet maga.

Ahhoz hasonlatos ez az út, amit Platón párbeszédeinek főszereplője, Szókratész tesz meg beszélgetőtársaival, és gyakran meglepő következtetésekre jutnak, amelyekre érezhetően ők sem számítottak.

főleg mostanság, amikor az információs dömping minden fölösleges mocska egyszerre zúdul a nyakunkba és perzseli szénné agyunkat, akarjuk vagy sem. Ugyanígy lehet olvasni Demeter M. Attila esszéit is, mivel a – ráadásul élvezetes – szellemi tornáról egyre inkább leszoktatni próbáló valóságunkban ezek a szövegek visszahozzák a gondolkodásnak azt a szépségét, ami az esszé műfajában nyilvánul meg és válik átélhetővé a leginkább.

Szoktunk néha arról gondolkodni, beszélni vagy írni, mondjuk a Facebookon, kommentben, hogy mi az igazi értelmiségi szerep, ilyenkor pedig általában súlyos, sommás megállapításokat teszünk, hogy az igazi értelmiségi ilyen és ilyen, vagy ez és az a szerepe. Tudjuk, persze, mennyire problémás ez a fogalom, különösen ma, különösen itt, Erdélyben, magyar közegben, ennek ellenére – úgy tűnik –, mindenki igencsak ért hozzá, leginkább azok, akik a legnagyobb szereptévesztésben vannak.

Úgyhogy vegyük csak bátran a kezünkbe a Rövid esszék hosszú téli estékre című kötetet egy tea vagy egy pohár bor társaságában egy hosszú téli estén és olvasgassuk, mert garantáltan jobb kikapcsolódás is, mind a Facebook vagy a TikTok pörgetése. A szerző Ludwig Wittgensteint idézi a Mit jelent gondolkodni? című esszében: „a gondolataim szerezte örömöm a magam különös élete fölötti öröm. Életöröm ez?”. Majd meg is válaszolja: az hát, gondolkodás révén az emberi lények az élet örömét át tudják élni.

Éljük hát át, megéri.