A román énekesmadarak és a magyar lócsiszárok – Andrei Dósa román regényének magyar fordításáról

Szántai János E-MIL-elnök (egyben a Főtér főszerkesztő-helyettese) azzal konferálta fel Andrei Dósa Ierbar című regénye magyar kiadásának (Füvész, Helikon kiadó, 2023) előbemutatóját, hogy a Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre ritkán hívnak meg román írókat, mert a román írók nem tudnak magyarul. Andrei Dósa – akit a továbbiakban következetesen Dósa Andrásnak nevezett – viszont kiválóan beszél magyarul is, nem véletlen, hogy generációjából talán a legaktívabb olyan fordító, aki (kortárs) magyar műveket ültet át románra (köszi!).

Horváth Benji, Andrei Dósa és Szántai János

Mi több, saját verseket is magyar nyelven kezdett el írni először, ezekből néhányat el is küldött annak idején közlési céllal szülővárosa, Brassó egyik magyar újságjának (annyit talán elárulhatunk, hogy a neve B betűvel kezdődik és rassói Lapokkal végződik), ám nem érkezett válasz. Tett még egy próbát, akkor sem érdemesítették válaszra, így hát felkerekedett, és bebattyogott a szerkesztőségbe személyesen.

Ahol aztán a lap főszerkesztőjétől értesült róla, hogy jók a versei, „csak egy kicsit dekadensek” – amin a szerző meglepődött, mert szerinte nem azok –, és ők (a lap, amelyiknek a neve B betűvel kezdődik és rassói Lapokkal végződik – a szerk.)

amúgy is csak Hervay Gizellától közölnek verseket nagy ritkán.

(„Ha Gizike jól viselkedett” – kiáltotta be André Feri. Hogy melyik André Feri? Az, akinek a könyvbemutatója csak később kezdődött, de már nem bírt magával.)

Az nem derült ki egyértelműen, hogy a helyi magyar lap hozzáállása miatt-e (avagy sem – a szerk.), de Dósa ezután jelentkezett egy román kreatív írás műhelyre, majd a brassói egyetem kulturális innováció szakán diplomát is szerzett. Mint megtudtuk, tulajdonképpen ez a kulturális innováció is kreatív írást takar.

Attól kezdve Dósa román nyelven írja a saját műveit, eddig öt verseskötete és két regénye is megjelent. Utóbbiak közül az első az, amelynek a magyar fordítása már elkészült, de maga a könyv csak ősszel fog megjelenni.

Szántai megkérte a szerzőt, hogy tegyen egy kis összehasonlítást román és magyar irodalom között, mert ő úgy tudja, hogy román körökben azt szokták mondani, hogy a románok kurva jó verseket írnak, de szar prózát, míg a magyaroknál éppen fordítva van ez. Dósa annyit tett hozzá, hogy a magyar költők azért jobbak a kötött formákban,

próza terén viszont tényleg le vannak maradva a románok, hiszen nincs hagyomány:

míg a magyar irodalom már 1300 körül létezett, addig a román csak jóval később kezdődött el. Másrészt magyar nyelvterületen vannak alkotói ösztöndíjak, ami azért sokat segít abban, hogy hosszabb munkát igénylő könyvek is megszülessenek, a románoknak ezzel szemben „nincs idejük”.

Fordítói munkája kapcsán természetesen szóba került a fiatal erdélyi magyar költőket bemutató liniște, pace, perversiuni, heppiend című 2016-os antológia, amelynek Dósa volt ez egyedüli fordítója. Elmondta, hogy a fordítások általában kiadói megrendelésre készülnek, és bár az egyik román kiadóval vannak rossz tapasztalatai (két magyar klasszikus regényt is lefordított nekik, de másfél évet kellett várnia a beígért pénzére), mostanra megtalálta azokat a kiadókat, akikkel érdemes együtt dolgozni.

A Füvész (Ierbar) megírása különben két és fél évig tartott, pedig egy karcsú könyvről van szó, de nem folyamatosan dolgozott rajta, hanem megszakításokkal. A kötetnek meglepő módon két magyar fordítója van: Koszta Gabriella és Horváth Benji.

A jelen lévő Horváth Benji felidézte, hogy egy iași irodalmi fesztiválon kapta meg annak idején a frissen megjelent regényt, a vonatúton hazafelé el is olvasta, nem tudta letenni, és már akkor eldöntötte, hogy lefordítja. El is kezdte, részletek meg is jelentek belőle a Helikonban (ahol szerkesztő) és máshol is.

Ám ekkor a sors és egy magyarországi fesztivál – ahova több más elsőkötetes prózaíróval együtt Dósát is meghívták – közbeszólt.

Az említett fesztivál szervezői ugyanis később megkeresték Dósát azzal, hogy ki akarják adni magyarul a könyvét, mire Dósa mondta, hogy ez nagyszerű, mert Benji már rajta van a témán, de erre jött a válasz (nem mint a brassói laptól), hogy ők csak a saját fordítójukkal, Koszta Gabriellával dolgoznak.

Napasztmek – mondanák kortársaink a TikTokon.

A regényről tudni érdemes (ha esetleg a cím alapján valaki kertészeti kiadványnak nézte volna), hogy – amint az egyes román kritikákban is megfogalmazódott –

drogregényről van szó.

A főhős, a füvész azért füvész, mert hozzá járnak az emberek… lazulni. A szereplőket és magát az alapszituációt különben Dósa a Bukarestben töltött évek tapasztalataiból merítette, az ottani kicsit sznob, kicsit hipszter, kicsit elszállt, de alapvetően drogos művészközeget szedte ízekre az irónia sebészkésével. Benji szerint a szereplők amolyan lúzerfigurák, akik kiléptek a saját életükből, a drogok oltárán áldoznak, egyfajta időn kívüli időben élik a maguk kis hedonista életét.

Mindebből egyenesen következik, hogy a regény nyelvezete egyfajta bukaresti drogos szleng, vagyis nem a legegyszerűbb dolog lefordítani. Nem volt tehát meglepő, hogy az első fordítás, ami megérkezett Magyarországról, nem volt valami jó, így aztán Dósa nagy nehezen mégis rá tudta beszélni a megrendelőket, hogy vonják be a munkába Benjit.

Akinek – amint azt maga ismerte el – „megvannak a maga múltjai”, ismeri a román és a magyar drogos szlenget is.

Benji elmondta, hogy „újrafordítani” vagyis a meglévő fordítást helyrepofozni gyakorlatilag nehezebb volt, mintha az eredetiből fordított volna le a könyvet, de mégis elkészült a munka, és ha már ennyit dolgozott rajta, kérte, hogy őt is tüntessék fel fordítóként.

Dósa szerint különben a magyar fordítás bizonyos szempontból jobb, mint az eredeti, már csak azért is, mert ő is szerkesztett az anyagon egy kört, és kihagyott belőle például egy fejezetet, ami nem feltétlenül integrálódott a regénybe. A szerző fel is olvasott egy igencsak szórakoztató részletet a könyvből ízelítőnek.

És aztán eljött a nyelvi metaforák és hasonlatok pillanata:

Szántai megkérdezte, hogy milyen Dósa szerint a román és milyen a magyar nyelv. Dósa azt mondta, ha valaki kívülről hallja, de nem érti a nyelveket, akkor

a román nyelv madárcsiripelésre hasonlít, puhább, míg a magyar valami durvább, vadabb cucc, lócsiszárok hangutánzó szavakkal telített közlésrendszere talán,

persze minden hasonlat sántít, főleg ha lócsiszárokról van szó.

Verseket amúgy néha még ma is ír magyarul, de ezek inkább terapeutikus versek, egyelőre nem gondolja, hogy lenne irodalmi értékük, de ki tudja, mit hoz a holnap. Ha magyarul jelentetne meg verseskötetet, vagy bármit, akkor azok az írások valószínűleg nagyon személyesek lennének, az otthoni környezethez, a családhoz, közösséghez kapcsolódnának.

(Hervay Gizella álnéven talán még Brassóban is közölhetné őket…)