A Napochim-sztori: egy korszak, amikor Kolozsvár látta el műanyaggal a térséget

Arról, hogy a kommunizmus hogyan vágta tönkre a kolozsvári polgári élet fontos intézményeit,  számolta fel a hóstáti kerteket és kényszerítette gyárakba és betoncellákba a hóstátiakat, már írtunk, ezúttal más megközelítésből tekinthettünk rá az időszakra: az ipari termelés kőkemény világából.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület műszaki tudományokkal foglalkozó szakosztályának sokadik ipartörténeti előadása a Napochim múltjába engedett betekintést Katona Zsigmond vezető pozíciót betöltő egykori alkalmazott és a jelenlévő munkatársak emlékeinek felelevenítésével.

Bitay Enikő házigazda, az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkára bevezetőjében kifejtette: ma már csak az ott dolgozók emlékein keresztül ismerhető meg a gyár múltja. Az általuk felmutatott szakmai értékek – gyakorlatilag egy egész élet munkája – elveszett, hiszen a gyárakban nyújtott teljesítményeknek nem maradt nyoma, a kommunizmus idején nem lehetett terveket vagy iratokat kihozni az épületekből, még fotózni sem volt szabad. A Minerva fotóarchívumában fennmaradt képek pedig beállítottak, a kommunista termelés nagyszerűségének bemutatására hivatottak.

Fotó: Minerva fotóarchívum

A gyárakban a munkások életük fontos részét töltötték, gyakran itt választottak párt maguknak, életre szóló barátságok kötődtek, a munkán kívül más közösségi tevékenységeket, például kulturális programokat, kirándulásokat is szerveztek. Sok vetülete van tehát az ipartörténetnek, ezek kutatása, illetve dokumentálása a célja az előadássorozatnak.

Katona Zsigmond a kezdetektől 1993-as nyugdíjazásáig látott el adminisztratív feladatokat a Napochimben, illetve annak elődjében. Hivatalosan 1949-ben indult a vállalat, azt követően, hogy néhány mester összeállt a Malom utcában, mivel csak kollektívan lehetett dolgozni. A szövetkezetbe lépés után a legfőbb feladat a mihamarabbi bővülés és munkahelyteremtés volt. A gyártott termékek igen széles skálán mozogtak: vegyszereket, mosószódát, szappanokat, töltőtollakat, vonalzókat egyaránt előállítottak, de a jövőt a műanyag- és az üveggyártásban látták.

A világháborúban lebombázott területeken megkezdődött a gyárépítés, a Napochim a Dézsma (Someșului) utca 34. szám alá költözhetett. Ekkoriban 600 munkás dolgozott a vállalatnál. 1961-65 között rendezte helyzetét a szövetkezetek között, míg 1971-ben át nem került a helyi ipari vállalatokhoz. A vezetést is váratlanul érte, amikor jött a rendelet és a fekete autó, nyolc személyt áthelyeztek a néptanácshoz, magyarázta Katona Zsigmond.

A vállalat különböző ipari iskolákban – többek között Tordán – „termelte ki” a munkások legfiatalabb generációját. Csak érettségivel és a szakmai iskola elvégzése után kerülhetett valaki a Napochimhez. A gyáron belül az idősebb mesterektől tanulták el a szakmát a fiatalabbak. A bukaresti vegyipar 1977-ben megirigyelte Kolozsvár teljesítményét, így az ottani vállalat átvett bizonyos feladatokat, egy későbbi profilmódosítás több részlegtől is megfosztotta a Napochimet. Maradt a műanyag- és az üveggyár, illetve a vegyi anyagok előállítása. Érdekes, hogy a foglalkoztatottak 60 százaléka nő volt. 

Katona Zsigmond mesélt a régi Napochimról

1979-ben száz darab műanyagfröccsentővel egészítették ki a gépparkot, a kényes gépek működését külön karbantartási részleg felügyelte. 1983-ra Kolozsvár egyik legnagyobb gyárává fejlődött a Napochim, mely több mint kétezer munkást foglalkoztatott.

A műanyaggyártás volt a leginkább jövedelmező ágazat, a vas helyettesítésére is azt használták. A vedrek, tálak, poharak, vázák, fürdőszobakellékek mellett csomagolóeszközöket, matricákat, füzetborítókat, továbbá az Oltcit és a Dacia akkumulátorait is itt gyártották. Nemcsak belföldi megrendeléseknek tettek eleget, hanem külföldieknek is: elsősorban Törökországba, Bulgáriába, Olaszországba, Spanyolországba, Oroszországba szállították a Kolozsváron gyártott termékeket. A Napochimnek saját üzlete is volt az Unió (Memorandumului) utcában, de Tordán és Désen is jelen volt. A munkásoknak lakásokat építtetett, és finanszírozta a Nagy (Horea) úti óvodát.

Az 1989-es forradalomhoz a Napochim munkásai is csatlakoztak, bár a rendszerváltás eleinte nem hozott változást a gyár életében, az irányítás is a régi maradt. Tíz év alatt folyamatosan csökkent a termelés és a munkaerő, míg részvényekre nem osztották a tulajdonjogot. Különböző érdekcsoportok alakultak ki, majd új épületbe költöztek.

A Napchim egyike azon kevés kolozsvári gyáraknak, melyek túlélték a rendszerváltást. A gyár jelenleg is működik a Szentgyörgyhegyi (Muncii) úton. Főleg kerti műanyag asztalok, székek, fürdőszobai és konyhai kellékek gyártásával foglalkozik.

Aki tárgyi emlékkel, esetleg fényképpel rendelkezik a régi Napochimről, az jelentkezhet a EME-nél.