A múlt év legeslegvégén Nagyváradon jártam. Meg Nagyszalontán. És beleszédültem abba az életörömbe, ami az alföldi helyekből árad.
Nagyváradra menni számomra annyit tesz, mint fél lábbal hazajárni. Afféle paradox hús-vér kísértetként barangolok az utcákon, tereken, keresem 26-os gyermeklábaim nyomát. Meg az apám nyomát, aki Nagyváradon született, és bár élete oroszlánabbik részét Kolozsvárott élte le, haláláig büszke nagyváradi maradt. Ott is van eltemetve, a Rulikowski temetőben. Meg a nagyapám nyomát, akinek tisztes kalapmanufaktúrája volt a színház mellett, bérházai szerte a városban, ikonikus vívóedzője volt a nagyváradi sportklubnak, sőt, a családi legendárium szerint párbajozott is. Ugyanakkor pironkodva vallom be, ismeretlenként, marslakóként is sétálok a Pece-parti Párizsban, hiszen
A tavalyi év legvégén úgy döntöttem, elmegyek Nagyváradra. Ám ezúttal nem egy panzióban fogok megszállni, hanem gyermekkorom egyik ikonikus helyszínén, az annak idején Dacia (értsd, Dácsia), ma Continental Forum névre hallgató szállodában.
Kilátás a volt Dacia szálloda hetedik emeletéről. Odalent a baptista imaház épülete, mellette jobbra a második egy, hát milyen legyen, szecessziós stílusú ház.
Kolozsvárról autóval eljutni Nagyváradra szinte egy pillanat műve. Az ember megeszik pár miccset Feketetó mellett, csak hogy halmozza az élvezeteket, aztán még egy nekirugaszkodás és célba is ér. A szálloda nyilván nem a régi már, puccos, üveg és fém és csempe… mindig csodálkoztam azon, mi a fenének raknak tele mindent csempével sok helyen… a hallba belépve úgy éreztem maga, mint aki egy irdatlan nagy vécébe tévedt volna, ahova óriások is járhatnának egyedül. A szoba jó volt, áradt belőle a meghitt személytelenség, a személyzet alapjáraton szintén, hűvös mosoly, semleges szóhasználat, azon túl üresség, ez is csak egy munka. Eszembe jutottak régi londinerek, pincérek, tekintetek, Mikszáth, Szindbád, na de ennyivel is maradtam. Igyekeztem gyorsan lecuccolni (késő délutánra járt), mert a szálloda szabadtéri termálvizes medencéje volt az, ami igazán csábított. Gyerekkorom évszakait ugyanis bizonyos értelemben a nagyváradi családi utazások ritmusa határozta meg. Akkoriban élt még a rokonság egy része, gyakran „ugrottunk át” Váradra – apám ezekre az utazásokra mindig kispórolta az egyre szűkebben mért benzint –, és noha családlátogatás volt a névleges ok, egy idő után rájöttem, hogy apám lényegében fürdeni akar a Dácsiában.
Kedvenc helyem a nagyváradi Rulikowski temetőben. Félreértés ne essék, a temető rendben van, nagyon is. Ez a romos kripta viszont, a belőle kinövő fával, erősen szimbolikus.
Az öltözőben ott ült Bajusz úr, a kabinos, enyhén vizenyős szemekkel (milyenek legyenek a szemek egy medence környékén?), szája sarkában az elmaradhatatlan cigarettával (akkor még, ugye, lehetett),
Én persze mihamarabb csobbanni szerettem volna, de apránként beszippantott az otthonosság, amely ezekből az átöltözés közben zajló beszélgetésekből áradt. És amely a vízben is körülölelt. A medencében ugyanis ott volt a Társaság. Többnyire iparosok, órások, szobafestők, egy-egy tanár dagonyázott a 36 fokos vízben. Naná, hogy untam a csevejt: hogy lehet annyit dumálni Adyról, Csurkáról, lóversenyekről? A Winnetou-ról, a Pál utcai fiúkról meg semmit. Az említett otthonosság, összetartozás érzése viszont vízmeleg burokként vett körül. Ezen az egyébként langymeleg decemberi estén körülbelül tízen voltunk a medencében. A nagyváradiak szilveszter előtt feltehetőleg máshol jártak. Csupa hozzám hasonló turista áztatta testét a vízben. No meg a szellemek.
A szecessziós építkezés titka: a lélektani hatás. Amint e kapun is látszik, a lekerekített formák, a díszítések mind kitörő életörömről tanúskodnak, ráadásul a gömbölydedség szeretetre méltó módon hívogat.
Fürdés után nyakamba vettem a várost. Nagyvárad aránylag könnyen befogadható város. Érzésem szerint a szecessziónak köszönhetően.
Komoly elemzést nem végeznék itt, inkább arra hívnám fel a figyelmet, ahogy a szecesszió behatol a sétáló lelkébe. Mint kés a vajba. Hogy miért? Úgy érzem, az öröm a kulcs. Az ember a maga gyarlóságában, hányattatásai közepette kutyául vágyik az örömre. És a szecesszióból áradó életöröm vagy tessék, pozitív energia (a maga gyakran szertelen összevisszaságával egyetemben) pontosan ezt kínálja. Könnyen emészthető örömöt, ellentétben például az ezen a szinten nehezebben befogadható klasszicista, barokk, gótikus stb. stílusokkal. A Körös-part, a korzó, a központi terek, utcák épületeitől az arra járó egyszerűen, ha tetszik, giccsesen boldoggá válik egy kis időre. És kell ennél több? Egy estére biztos nem. Az már csak „kisebbségi” bónusz, hogy a városháza homlokzatára öles neonbetűkkel azt is felbiggyeszttette a helyi hatalom, hogy Boldog új évet!
A nagyváradi városháza, rajta a kétnyelvű felirattal. Tudjuk, nem több ez gesztusnál... de hát a multikultinak nevezett Kolozsváron az ehhez hasonló gesztusokért is közelharcot kell vívni esetenként.
A „szellemes” fürdő és az esti séta úgy felvillanyozott, hogy alig tudtam elaludni. Most kellene egy kis rosszkedv, ami sokakból folyamatosan árad, gondoltam. Akik minduntalan a világ sötét oldalát látják, tele szorongással, világvégével, ártással, bántással, a miazmák végeérhetetlen sorával. Értem én, ez is életünk része. De ha minduntalan ezt fogyasztjuk, egy idő után áradni kezd belőlünk is. És hogy ezekre gondoltam, máris érkezett annyi csömör, hogy álomra tudtam hajtani a fejem. Másnap reggel kinéztem az ablakon. Alattam a – talán – legrégebbi nagyváradi baptista imaház vaskos, inka építészetet (is) idéző épülete. Na igen, a Partium az újkori magyar baptista mozgalom szülőhelye. A szomszédos Nagyszalontán épült az első magyar baptista imaház, ezt a tornyost pedig 1913-ban fejezték be. Ha már Nagyváradon voltam, akkor értelemszerűen Nagyszalontának is következnie kellett. Persze, azért is, mert akárhonnan nézem, a kis hajdúváros a valaha élt legnagyobb magyar költő városa. Nem nyitok vitát, szubjektív dolog ez. Arany János a király!
Mi lenne? Kínai áruház Nagyszalontán. Hogy mindenki értse.
Úgy értem, hogy ez a nem túl nagy város jó sok hatalmas figurát adott a világnak. Ott született egy bizonyos Toldi Miklós nevű nemesúr (akinek Ilosvai Selymes Péter, majd Arany János állított ragyogó emléket) a „fekete bojtár”, Sinka István, Kornya Mihály, a magyar baptista mozgalom alapembere, Kiss Ferenc orvos, aki a híres Szentágothai-Kiss anatómiai atlasz egyik szerzője (én is haszonnal forgattam annak idején, orvosis diák koromban), Kulin György, a magyar amatőrcsillagászat atyja, Kiss István szobrász, Hunyadi Mátyás hídépítő mérnök, Kenéz Ferenc költő (ajánlom mindenki figyelmébe, mostanság egyik személyes kedvencem, mármint a versei) és a sor ennél jóval hosszabb. Amikor megálltam Nagyszalonta főterén, magával ragadott egy elsőre furcsa érzés. Az emberi léptéké, mértéké. A belakhatóságé. Az emberek rám mosolyogtak, köszöntem, köszöntek. Magyarul, románul, ki ahogy. Lehet, furcsán hangzik ebben az épp háborúk szaggatta világban, de ott, akkor nagy béke szállt alá. Elnézést, a pátosznak itt helye van.
Arany János rekonstruált dolgozószobája a nagyszalontai Csonkatoronyban berendezett emlékmúzeumban.
A Csonkatoronyban szóba elegyedtem az Arany-múzeum ügyeit intéző muzeológussal. Nagyváradról ingázik, naponta. Áradt belőle a jókedv, a bizakodás. Láttam rajta, látja a jövőt. Valamivel később nekivágtam a végletekig barátságos utcáknak. Sinka István, Arany, Zilahy Lajos szülőházát kerestem. Telefonnal, térképpel, ahogy kell. Megállt mellettem egy kerékpáros. Mit keresek, kérdezte. Mondtam. Eljön velem, mondta.
És eljött. És elmesélte az életét, dióhéjban. Még két szó és meghív egy pohár borra. Nem hagytam meg neki a két szót. Rosszul tettem. Hisz tárt karokkal fogadott. A Sinka- és Zilahy-szülőházakban laknak. Valakik. Az épületek takarosan karban vannak tartva. Nem tudom, a lakók, valamilyen hatóság keze van-e a dologban. Nem is fontos. A Zilahy-ház kapuján felirat: pálinka kapható. Pont akkor állt meg egy autó a ház előtt, amikor odaértem. Kijött az ember, gazdát cserélt egy palack nedű. Lehet, vennem kellett volna nekem. Majd a következő alkalommal. A sarokig sem értem, amikor valahol megszólalt az egész órát jelző toronyóra-dallam. A Kossuth-nóta. Hangosan felnevettem. Örömömben, persze. Ennél többet Nagyszalonta egy falásra nem adhatott volna. Indulhattam vissza, dagonyázni a Dácsia medencéjében.
Sinka István szülőháza Nagyszalontán. Kettő a költő sok remek sora közül, amelyek Körös-parti sétámon elkísértek: „A Körözs medriben térdig áll / a kedvesem - lágy az este.”
Két dolog maradt, ahova a szilveszteri hejehuja előtt el akartam még zarándokolni Nagyváradon. Az egyik a neológ zsinagóga. Minden alkalommal betérek. Főleg azért, hogy magam számára felvéssem:
A zsinagóga épülete ma műemlék. A zsidó közösség (?) vagy húsz éve nem használja. Vagyis: csontváz. Szép, meg kell adni. Mikor kijöttem, arra figyeltem fel, hogy a szemközti járdán álló autóból integet valaki. Átmentem. Egy Gábor-cigány ült az autóban, a fiával. Mi ez, kérdezte. Mondtam neki, mi az. Meg akarja nézni. Mondtam, menjen csak bátran. De szabad, kérdezte. Mondtam neki, nem templom az már. Csak volt. Erre kiszállt, vette a fiát… aztán visszaszólt. Biztos nem templom? Mert nem akar zavarni. Mondom, biztos. Nézett. Megverte a zsidókat az Isten, mondta aztán. Miért, minket nem, kérdeztem rá. Nagyot nevetett és ment.
A nagyváradi neológ zsinagóga kupolájának mennyezete.
A másik épület, amit nem akartam kihagyni, naná, hogy szecessziós. A 2020-ra felújított Darvas–La Roche-házról van szó. Azóta készülök rá, de jött a pandémia meg az élet. És persze, hogy megint arcul csapott a szecesszió frivol életöröme. A kolozsvári Vágó-testvérek által tervezett épület valóban varázslatos. A ház eredetileg Darvas Imre nagyvállalkozó tulajdonát képezte, de később becsúszott a képbe egy svájci bankár, bizonyos Alfred La Roche, akivel Darvas részvénytársaságot alapított. A cég székhelye is ebben a villában volt. Ja, a cég fakitermeléssel foglalkozott. Ami irdatlan sok pénzt hozott a házhoz. Konkrétan. Döbbenetes, mi van abban az épületben.
A Darvas–La Roche-ház egyik belső tere. Hatalmas adagokban kapja itt a látogató a szecessziós burjánzást.
robban a nézővel szembe, amint belép a múzeummá alakított házba. És persze, a nagyon gazdag nagypolgárság lenyomata. (Szociálisan túlérzékeny egyének, akik nem tudják függetleníteni a kor szellemét a saját fejükben levő jelen- s jövőképtől, na, ők ne látogassanak el a villába, mert megüti őket a guta.) Ez volt az a pillanat, amikor, ha tetszik, szecesszió-túladagolást kaptam. Mert örömből is megárt a sok. A konyha viszont egy gyöngyszem. Meg a cselédszoba is. Azt hiszem, ez az én kispolgári világom. Ahol levegőt is tudok venni. A múzeummá alakított épületben dolgozó teremőrök nemigen tudnak felelni a kérdésekre. Viszont kedvesen mosolyognak. És megmutatják, hogy van ám egy különlegesség is a házban. Beléptem egy helységbe, melynek falai tükörből vannak. Úgy éreztem magam, mint aki egy féreglyukon kelt át és egy vidámpark szellemkastélyában kötött ki. Máig nem értem annak a szobácskának az értelmét. De hát a világ tele van értelmetlenségekkel. Mentem is még egyet fürdeni.
A Darvas–La Roche-ház konyhája. Ez az a tér, ahol otthonosan tudom magam érezni, én, a kispolgár.
Van az alföldnek, az alföldi településeknek egy sajátos tulajdonságuk, amely értelemszerűen hiányzik a domb- és hegyvidékiekből. Van távlat. Tér. Lehet látomásos váteszlírát művelni. Látomásos jövőt álmodni. Nyugodtan, tempósan, vagy akár lázasan terjeszkedni. Nyilván akkor, ha nem ürülnek ki a zsinagógák meg egyéb épületek. Ezzel a gondolattal indultam haza, Kolozsvárra. Ahol apám élt több mint fél életén át nagyváradiként. S ahol én, úgy tűnik, egész életemet kolozsváriként fogom leélni. És igyekszem gondosan gazdálkodni az alföld, a szecesszió, az emberi lépték, mérték nyújtotta életörömmel.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A nemrég szinte bezárt marosludasi cukorgyár a tulajdonosváltást követően immár napi 24 órában üzemel, hogy feldolgozza a félezer erdélyi gazdától érkező nyersanyagot. A cukorgyár 8800 hektár cukorrépaföldre kötött szerződést.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Valamit nagyon jól csinálnak a székelyföldi kisvárosban, ahol nemcsak a zenei szcéna, a sportélet is reneszánszát éli. Kercsó Zoltánnal, a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK edzőjével beszélgettünk.
Valamit nagyon jól csinálnak a székelyföldi kisvárosban, ahol nemcsak a zenei szcéna, a sportélet is reneszánszát éli. Kercsó Zoltánnal, a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK edzőjével beszélgettünk.
Elmerültünk egy hétre Monopoli, Polignano a Mare, Ostuni mediterrán világában.
Elmerültünk egy hétre Monopoli, Polignano a Mare, Ostuni mediterrán világában.
Miskolc és Eger nagyon közel fekszik egymáshoz, a hegyvidék két oldalán Borsodot és Hevest a sziklás, ormos hegyoldalak kötik össze. Így a Bükk vidéke – illetve Egertől nyugatra a Mátra is – a várak és várromok birodalma.
Miskolc és Eger nagyon közel fekszik egymáshoz, a hegyvidék két oldalán Borsodot és Hevest a sziklás, ormos hegyoldalak kötik össze. Így a Bükk vidéke – illetve Egertől nyugatra a Mátra is – a várak és várromok birodalma.
Erdélyiek menni Borsod! Az észak-magyarországi térség lehet, hogy kissé ismeretlen számunkra, ám annál izgalmasabb, és a hőség ellenére is sikerült tartalmasan kikapcsolódni Miskolcon és környékén.
Erdélyiek menni Borsod! Az észak-magyarországi térség lehet, hogy kissé ismeretlen számunkra, ám annál izgalmasabb, és a hőség ellenére is sikerült tartalmasan kikapcsolódni Miskolcon és környékén.
Kolozsváron van egy jazzfeszt, ami kezd felnőni. Modhatnánk: igen, mert sznob műfaj, mondják az antisznobok. Igen, mert nem éri meg a befektetés, mondják az ipari fesztiválmenedzserek. Biztos igaz.
Kolozsváron van egy jazzfeszt, ami kezd felnőni. Modhatnánk: igen, mert sznob műfaj, mondják az antisznobok. Igen, mert nem éri meg a befektetés, mondják az ipari fesztiválmenedzserek. Biztos igaz.
A magyar főváros ad otthont a világ ötödik legnagyobb sporteseményének, a 45. Sakkolimpiának. A férfi versenyben 197 csapat, a női versenyben 184 válogatott indul.
A magyar főváros ad otthont a világ ötödik legnagyobb sporteseményének, a 45. Sakkolimpiának. A férfi versenyben 197 csapat, a női versenyben 184 válogatott indul.
Az MCC kitalálta az évszázad kérdését, a meghívottak nem tudtak rá válaszolni, mert nem valami kedvencszavazásról volt szó, hanem a Kolozsvári Magyar Napok egyik értelmes pódiumbeszélgetés-kísérletéről.
Az MCC kitalálta az évszázad kérdését, a meghívottak nem tudtak rá válaszolni, mert nem valami kedvencszavazásról volt szó, hanem a Kolozsvári Magyar Napok egyik értelmes pódiumbeszélgetés-kísérletéről.
Írónők beszélgettek az írónők helyzetéről Kolozsváron.
Írónők beszélgettek az írónők helyzetéről Kolozsváron.
Az egészségügyi rendszer legfontosabb problémái az alulfinanszírozottság, az orvosi és az egészségügyi személyzet hiánya, valamint az elavult infrastruktúra – mondja Székelyudvarhelyi Városi Kórház orvosigazgatója.
Az egészségügyi rendszer legfontosabb problémái az alulfinanszírozottság, az orvosi és az egészségügyi személyzet hiánya, valamint az elavult infrastruktúra – mondja Székelyudvarhelyi Városi Kórház orvosigazgatója.
Gondolatok a kézműves vásárok kínálatáról, kreativitásról. Mire érdemes figyelni, ha válogatunk a standok kínálatából? Érdekel-e egyáltalán minket, hogy ki miből és hogyan dolgozik?
Gondolatok a kézműves vásárok kínálatáról, kreativitásról. Mire érdemes figyelni, ha válogatunk a standok kínálatából? Érdekel-e egyáltalán minket, hogy ki miből és hogyan dolgozik?
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.