A hosszútávfutó magánya – test és lélek harcai a Via Transilvanicán

Valószínűleg mindenkiben bekapcsol akaratlanul is az ismert, mára már mémmé változott reakció, ha valaki saját akaratából indult el valahova, és nehézségbe ütközik: minekmentoda. Amikor a kolozsvári Művész moziban megnéztem az Apă și talpă című, a Via Transilvanicát 2022-ben leszaladó hosszútávfutókról szóló dokumentumfilmet, kicsit ez a minekmentoda-érzés kapott el.

Ez szerencsére csak röpke percig tartott, mivel a film sokkal nagyobb léptékű témákat dolgoz fel.

De ne szaladjunk előre! A Via Transilvanica nem ma született projekt: 2018-ban a Borgói-hágói székhelyű Tășuleasa Social egyesület úgy döntött, egész Erdélyt átszelő túraútvonalat létesít a kirándulni, szaladni, biciklizni, zarándokolni vágyók számára, Moldva szélétől a Bánság legszélsőbb szegletéig. Mint írják,

Ma a teljes Via Transilvanica 1400 km hosszú, festett jelzésekkel és andezitból készült kilométerjelzőkkel van ellátva, amelyek mindegyike egyedi szobrászati műalkotás. Népszerű kirándulócélpont, sokan keresik fel évente, még ha csak egy-egy régiós szakaszára is.

Az Apă și talpă (Víz és talp) Mircea Gherase és Lucian Mircu a túraútvonalon játszódó dokumentumfilmje kilenc hosszútávfutó és ultramaratonos kihívásáról szól: hogyan és hányan fogják huszonöt nap alatt sikeresen leszaladni az 1400 kilométeres távot teljes egészében? Milyen akadályokba ütköznek szereplőink és a futáson kívül mi mindenről szólhat még ez a huszonöt nap?

Forrás: viatransilvanica.com

Az egy és fél órás alkotást már hetek óta vetítik a romániai mozikban, Kolozsváron is többet ért meg (és még látható!). Nem tudtam, mire számítsak – kizárólag a sportra koncentráló, a saját köldükük körül forgolódó ultramaratonosok hisztijeire, a román tájak idilli drónfelvételeire, vagy az útvonal részletes bemutatására, netán mindháromra?

Mindháromra és mégsem. Az Apă și talpă diszkrét film.

Ugyanakkor tágas: megtanulják ők is, mi is, mit jelent 1400 kilométer Romániában, az évszak, az időjárás, a tájtípusok váltakozásában. A megfáradt futók napközbeni és esti vendéglátóinak viszonyulásában, vagy azokéban, akikkel találkoznak az út során (legyen az egy öreg havasi pásztor vagy Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter).

Látunk persze drónfelvételeket is, leginkább akkor, amikor egyikük-másikuk egyedül marad a napi 50-60 kilométeres útszakaszon, és saját gondolataiba merülve rója a göröngyös utat valahol Erdélyben. Az Apă și talpă azonban nem természetfilm, bár őszintén szólva hiányoltam belőle azokat a snitteket, amelyeken kicsit elmélázunk ennek az országnak a szépségén – valójában azon, amiért ez az egész útvonal létrejött. Aztán megbizonyosodhattam, hogy ez azért mégsem kizárólag a Via Transilvanicáról szól, az csupán egy meder, amibe az emberi történetek, erőfeszítések, pillanatok terelődnek.

Ultramaratonosaink egyszerre indulnak útra minden reggel a 25 nap alatt – a rajt a putnai kolostortól indul és az egész túra Szörényváron ér véget (Drobeta Turnu-Severin), útközben pedig mindenféle szállások és megállók várnak rájuk. Napközben kevés csomagot viselnek, néhány vizespalack és elengedhetetlen ruhadarabon, kütyün kívül minden mást egy autó (autók?) visz, ami nyilvánvalóan a filmes stáb kellékeinek szállítását is biztosítja. Az együtt indulástól számolva mindenki a maga ritmusában teljesíti a napi kitűzött távot, de persze vannak, akik egymást motiválva együtt maradnak, főleg, ha kondíciójuk és ritmusuk nagyjából megegyezik.

Hallunk itt aztán zsíros poénokat és sztorikat is, amennyiben a tüdejük engedi, vagy éppen egy futás helyetti gyorsgyalogláson találják magukat hegynek fölfelé... a kilenc résztvevőből nyolcan férfiak, így aztán megtudhatjuk, hogy korábbi versenyeken, edzéseken miket hallottak, láttak.

Egyikük meséli: „Már a nap végén jártunk. Nagyon el voltam fáradva. Estefele mondom a haveromnak: te, az izmaim te... most megfordult a kocka. A testemen most mindenem merev, kivéve a f*szom, na az az egyetlen, ami puha.” Lehet-e akkor így gyorsítani hegynek fölfele, az a kérdés. Máskor a nézőnek szinte fáj a szíve, hogy a sok réten virító gombát miért nem szedik fel, ha már ott vannak, aztán eszébe jut, hogy ez nem az a film... bármennyire is kecsegtető lenne a lassú, megfigyelői pozíció, ahol az ember elidőz egy-egy lombkorona szépségénél.

Forrás: Apă și talpă / Facebook

Anélkül, hogy minden sportoló történetét elspoilerezzük, figyelemre méltónak számít egyikük, Tibi Ușeriu életútja. Ő az egyike a Tășuleasa Social csapatának, az egyesületet a bátyja alapította, később ő is csatlakozott. Ușeriu több elképesztő megmérettetést vállalt az elmúlt években, például sarkköri ultramaratonokat. Amit kevesen tudnak róla, hogy piti bűnözőként kezdte életének legszebb éveit, számos rablásban vett részt, háromszor volt börtönben, két alkalommal meg is szökött, harmadszorra egy fokozott biztonságú cellában tartották hosszú évekig.

– olvashatjuk az életrajzában.

testvérének segítségével hatalmasat ívelt fölfelé az élete, a Via Transilvanica-projekt fáklyavivőjeként vált a romániai sport- és túraközösség ismert alakjává.

Hozzá hasonlóan a többi résztvevő is küzd nehéz múlttal, korábbi betegséggel, traumával – mindenki valamiért fut: magáért, a családjáért, vagy maga, netán a családja elől. A filmben egy pillanatig sem a versenyszellem dominál, és egymás segítése a norma. Ha valakit az egésznapos eső utáni hipotermia veszélyeztet az este leszállta után a sötét erdőben, akkor érte mennek, ha fáj és gyulladt a lábszár, megmasszírozzák és bekenik, ha pedig úgy dönt, hogy egészségesebb feladnia és hazamennie, akkor abban támogatják.

Az Apă și talpă az emberi lélek saját magával megvívott harcának filmje elsősorban, ahol nem csak külső, 1400 kilométeres távban mérhető és földrajzilag leírható zarándokúton vesznek részt, hanem mindenki belső utazását is figyelemmel követhetjük.

A hosszútávfutó magánya pedig semmihez sem fogható: