Életemnek egyetlen percében sem ingott meg bennem az a szilárd meggyőződés, hogy a tanévnyitók fölöslegesek, haszontalanok és fárasztók. Diákok, szülők és titokban a pedagógusok is mindig akkor lélegeztek fel megkönnyebbülve, amikor vége lett ezeknek a rettenetes rendezvényeknek, viszont amelyeket valamilyen oknál fogva minden évben kényszeresen megrendeznek. Itt, Kelet-Európában még merevebben, még mazochistábban.
Mert ugyan kinek volt jó minden évben rettenetes viseletekbe (csipkés gallérokba, rakott szoknyákba, torokszorító ingekbe, élre vasalt fekete nadrágokba, borzasztó egyennyakkendőkbe és még sorolhatnám, mibe) kiöltöztetve ott állingálni valami levegőtlen sportteremben, templomban, esetleg szemerkélő esőben az iskolaudvaron, összezsúfolódva, várva, hogy mikor lesz már vége, édesistenkém, mikor lesz már vége! ennek a kényszerfoglalkozásnak.
Az igazgató minden évben elmondta béna beszédét, majd jött a pap és megáldotta a tanévet(!!!). Ezután a szülői bizottság és a diákok képviselői beszéltek, fejezték ki abbéli reményüket, hangsúlyoztak arra vonatkozóan, hogy, ésígytovább.
És aztán jött az esemény fénypontja, a politikus, aki mindig a szívén viselte a közösség, az oktatás, a jövőnk sorsát, aki éjt nappallá téve, aki önfeláldozóan, aki hathatós erőfeszítésekkel, aki rendületlenül.
Levezetésül Lacika hegedült egy kicsit, Évike elénekelt egy népdalt és vééégre, két-két és fél óra elteltével mindenki vigyorogva ment dolgára, tudva, hogy legalább a tanévzáróig nem kell részt vennie ilyen eseményeken.
Na, a koronavírus idén jól betett a tanévnyitóknak, én pedig nem tudok ezen szomorkodni. A diákok sem, és gyaníthatóan a pedagógusok sem bánják. Valószínűleg titokban az igazgató is örül.
A politikus a legnagyobb vesztese ezeknek az időknek, két hét múlva választások, kellene tolni a kampányt, erre még iskolakezdési szpícset se lehet mondani. Nem érzek vele együtt, bocs.
Pár napja mondta a lányom: „nem lesz tanévnyitó, helyette a Sétatéren találkozunk az oszival”. Hát mi lehetne ennél normálisabb tanévnyitás?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.