Kolozsvárnak van két stadionja. Az egyik a völgyben (a megyei tanács tulajdonában levő Aréna, a Kolozsvári U „otthona”), a másik a hegyen (a fellegvári CFR-stadion, amely a klubé). A balladák világában ez már eleve konfliktuális helyzetre utal: a hegyi vár a völgyi vár ellen, ugye. De Klúzsnapoka toleráns és multikulti tája nem baljós balladák földje, hanem a sokszínű közös-ülésé, mint tudjuk azt Emil Boc városbíró és más elöljárók folyamatos hozsannáiból.
És akkor nézzük, hogyan bontakozik ki mégis egy alapjában véve egyszerű esetből a potenciális vérugató ballada. Tehát, a hegyteteji CFR-stadion füve elsorvadt az idei aszályos évben, muszáj újrakertészkedni. Viszont ettől a fociélet nem áll le, a csapatnak valahol le kell játszania a hazai meccseket. A CFR urai a megyei tanács színe elé járultak és megkérdezték, lehetséges lenne az, hogy a völgyi Arénában játsszák az említett mérkőzéseket, amíg odafönt dolgoznak. A hír persze tüzes szárnyakra kapott: a Kolozsvári U báránylelkű szurkológárdája azonnal bégetni üvölteni kezdett, hogy a völgybe a hegyiek… csak a szurkolói testeken át!
A feszültséggel terhes fellegek gyülekeztének láttán a CFR jobbnak látta visszahúzódni a hegyre: illetékesék bejelentették, hogy oké, hagyjuk, inkább elmegyünk Medgyesre (ahol a legközelebbi, szabványoknak megfelelő stadion van). Erre már a bölcs Boc bíró is reagált mondván, hogy bölcs döntés, mert a hegy-völgyi fociügynek nem szabad egymás ellen fordítania a közösséget, ellenkezőleg, az egyesítés a cél. Tessék, kérdezheti bárki paraszti logikus polgár: az egyesítés ezek szerint azt jelenti, hogy különválasztjuk őket, sőt, hagyjuk, menjenek a szemük világába? Persze, itt a paraszti logikus magyar polgár is eltöprenghet kicsit: ha a különlét az egyesülés feltétele, akkor a derék román városvezér miért akadályozza következetesen, hogy a magyar közösség a saját külön nyelvét használja a nyilvános terekben? Na de mit ért a paraszti logikus polgár a gondolkodás művészetéhez?
A legfrissebb fejlemény az ügyben az, hogy a Kolozsvári U vezérei párbeszédre hívták a megyei tanácsot egy közleményben. Szép tisztán kimondják, gyertek beszélgetni, de… idézem: az Aréna-ügyben „a klub álláspontja nagyon világos és mit sem változott az elmúlt 103 év során. A sétatéri stadion eltéphetetlenül kapcsolódik magához a Kolozsvári U létéhez, és a klub nem alkuszik a történelméről.”
Nocsak! A történelemről nem alkuszunk, nem ismerős ez? Hát a multikulturális tolerancia európai gyöngyszemvárosában nem az kéne legyen a vezérelv, hogy minden közösség történelmet tiszteljük, de a jelenben létezhetnek hidak, amelyek valóban összekapcsolják a különböző történelmeket? Úgy tűnik nem. A hegyiek menjenek az anyjuk valagába! Ez a vár a völgyieké. Bár nem ők a vár igazi urai, hanem a megyei tanács.
Ez az a pont, ahol a paraszti logika hirtelen lebénul. És némi tétova ácsorgás után egy döccenés árán rájön (megint): a városvezetés által fennen hirdetett sokszínű-toleráns-okosváros Klúzsnapoka egy rohadt nagy hazugság.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Elmarasztalják román közéleti személyiségek a bukaresti állami vezetőket amiatt, hogy nem vettek részt az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján Budapesten tartott ünnepi megemlékezésen, és nem is üzentek a kerek évfordulón.
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
Harminc napra rács mögé került az a környezetvédelmi alapnál dolgozó felügyelő, aki egy Maros megyei cégtől 45 ezer lejes csúszópénzt kért. Amint átvette az összeget, őrizetbe is vették.
Medve támadt péntek este egy 25 év körüli pásztorra, aki a Maros megyei Csatófalva (Viișoara) térségében legeltette a juhait – tájékoztatott a Maros megyei katasztrófavédelem.
Két embert bántalmazott, több vendéget pedig erőszakkal fenyegetett meg egy 43 éves férfi Csíkszeredában. A rendőrök kardot, két bicskát, boxert és könnygázspray-t is találtak nála. A férfit pszichiátriai osztályra utalták be.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.