Ahogy kollégám tűpontosan megfogalmazta: az a szomorú helyzet, hogy butul az ország, nőtt a funkcionális analfabetizmus és a felnövőfélben lévő fiataljaink többsége semmit sem ért a körülöttünk lévő világból.
Ez derült ki a PISA-felmérés frissiben közzétett eredményeiből. És ha valaki köszönő viszonyban van a hazai közoktatás helyzetével, nem csodálkozik ezen. Mégis, mit értsenek a nebulók a körülöttük levő világból, ha – csak egy kapásból előhúzott példát mondok – a kerettanterveken 50 éve nem módosítottak. És tudjuk (már akiknek van fogalmuk a körülöttük levő világról), milyen rendszer működött a mioritikus tájakon 50 évvel ezelőtt.
Amin viszont lehet csodálkozni (és én olyan nagyon csodálkozom, hogy lassan egy napja keresgélem az állam a lakásban): a vadiúj tanügyminiszter asszony reakciója a „remek” hír hallatán. A vadiúj tanügyminiszter asszonynak az a neve, hogy Monica Anisie, és a nagy reformokat ígérő Orban-kormány tagja. Mit is mondott ez a hölgy, amikor megkérdezték tőle, mit szól a PISA-eredményekhez és egyáltalán, ahhoz, hogy tovább hülyül az ország? Hát azt, hogy:
„nem kell feltétlenül aggódnunk a PISA-tesztek eredményei miatt… hiszen ezek a nemzetközi felmérések elsősorban nem a tanulók tudását, hanem az ismeretek konkrét helyzetekben való alkalmazását mérik.”
Néztem a hölgyet, és megfagyott bennem minden testnedv. Kedves tanügyminiszter asszony, ön szerint mi a jóistenért koptatják a nebulók a padokat? Hogy megtanuljanak egy csomó dolgot, amelyeket aztán nem alkalmaznak a mindennapi életben? Drága tanügyminiszter asszony, ha ön tényleg komolyan gondolja, hogy a tudás és annak alkalmazása közt nincs közvetlen összefüggés, akkor talán itt lenne az ideje, hogy elmenjen egy hosszabb nyaralásra. Akár Pisába.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.