Olvasom, hogy Nicolae Robu, a temesvári bíró polgármester nagyon dühös lett, mert bizonyos zenészek maneléztek egyet Temesvár központjában, és dalokat ajánlgattak neki. Olyan dühös lett, hogy elrendelte: tilos a manele a város közterületein. Ja, a miccs- meg a flekken- meg a mindenféle sütés is.
Dredd Robu bíró rendeletének közjogi érvényessége persze nincs (nem létezik vonatkozó törvény, sem önkormányzati határozat, sem semmi). De akkor sem értem. A sütögetést azért nem értem, mert hát az Isten szerelmére, minden népünnepély része, a Kolozsvári Magyar Napoktól a feketetói vásárig. Mindig, mindenütt van miccs, flekken meg füst. Ilyenek vagyunk mi, a nép. Ilyen finom, szaftos, füstös a mi lelkünk. Sokan közülünk szavazni is szoktak időnként.
A manelét azért nem értem, mert egy népszerű (populáris) zenei műfaj, még akkor is, ha sokan (az elitisták) csak az orrukat húzkodják a hallatán. (Persze, most már nem, mióta a félvilági műfaj „emberi” jogait kell védeni.) De mondom másképp. Mi lenne, ha például Emil Boc, Kolozsvár multikulti polgármestere egy szép nap arra ébredne, hogy a kutyafáját, mától ne mind ordítson a népzene a kincses város főterén, mert nem oda való. Tehát, nem a rockzene, nem a szimfonikus zene, nem a jazz, nem az egyházi muzsika, nem a katonai induló… a népzene. Mit szólna hozzá a népzenekedvelő nép?
De mondhatnék más példát is. Ébredhetne például úgy is egy szép nap Boc mester, hogy na akkor mától fogva tilos a köztereken bármiféle nem-román és nem-nemzetközi nyelvű felirat. Sőt, mondhatnék még másabb példát is. Ébredhetne például egy szép nap Boc polgi úgy is, hogy na akkor mától fogva tilos Kolozsváron bárkinek nem-románnak lenni.
És vannak még extrém példá(zato)k. Persze, nem erről van szó. Csak azt próbáltam illusztrálni, mennyire abszurd és ostoba az ilyen gondolkodás. Könyörgöm, nézzen már ki az ablakon minden polgármester (és nem csak) és vegye észre az utcán sétáló Valóságot. Nem kell nekik tetszenie, naná, hogy nem. Viszont otromba (és hiábavaló) rendeleteket sem kéne hozniuk. Egyrészt, teljes mértékben hiábavaló. Másrészt nem érnek el vele egyebet, mint hogy elég nagy hülyét csinálnak magukból. Ha ez a cél, akkor hajrá!
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.