Nagy Klaus, a (nem is!) nagy nackó és nagy EU-simogató

Örömhír a román demi-demokrácia kifogástalanul könnyed erkölcsű elitkörei számára: dübörögve fejlődő hazánk, e makulátlan jogállam álkisebbségi államelnöke, Klaus Ionopot Iohannis éppen felmarkolt egy díjat valahol Németországban. Nem, nem a sokat emlegetett és kicsit vitatott Nagy Károly-díjat. Egy másikat. Amelyet történetesen I. Ottó német-római császárról neveztek el. Aki a maga idejében tényleg nagy volt: többek között összehozta a Német-római birodalmat (egységesített tehát, a maga módján), ja, és megfenyítette a kóborló magyarokat, nem is egyszer.

Ezt az enyhén szólva nem túl ismert díjat kétévente olyan személy(iség)eknek adják, akik úgymond, sokat tesznek az európai egységért, illetve az európai gondolkodás (vajon ez mi fán terem?) népszerűsítéséért. És mi tagadás, a drága Ionopot elnök úr tényleg sokat tesz. Értsd, sűrűn bólogat mindenre, amit az EU társadalommérnökei mondanak. Teszi ezt úgy, hogy a háta mögött ott van egy 86,45 százalékban ortodox nép (vagy nemzet, ahogy tetszik, bár eme egységesnek és oszthatatlannak kikiáltott nemzet oldalában van azért pár kényelmetlen tövis, például Európa legnagyobb őshonos nemzeti kisebbsége), amely nem feltétlenül és nem mindig gondolkodik az erkölcsi relativizmuson nyugvó uniós sokszínűség mentén. De ez mellékes: a lényeg, hogy a szász származású államelnök imázsát építeni kell. És akkor tessék, Nagy Klaus, itt van neked egy Nagy Ottó! Meg egy Nagy Károly! Igaz, hogy a Nagy Károly-díj odaítélése után Nagy Klaus füttyentett egyet a templomban, ama híres-hírhedt performanszakor, midőn kijelentette, hogy a PSD a magyarokkal együtt lopja Erdélyt, hogy Orbán Viktor kezébe adja. És ez a performansz még Németországban is vetett pár hullámot: a német sajtó egy része szerint talán mégse kellett volna odaadni a díjat egy ilyen alaknak. De hiába, az európai gondolkodás germán (?) hősei kijelentették, hogy á, Nagy Klaus nem is olyan nackó, csak politikus.

Az Ottó-díj átvételekor Iohannis pont azt csinálta, amit EU-s barátai elvártak tőle. Kijelentette, hogy bizony, csúnya dolog az nacionalizmus, az elszigetelődés, ejnye-bejnye, nem ez a jó út, a jó út a közös menetelés (nyilván az EU lángelméinek értékes útmutatásai szerint). Mire a laudátorok kedvesen megmondták a világnak, hogy lám, ez a Nagy Klaus milyen nagy européer, és milyen nagy barátja Németországnak. Meg az EU-nak, persze.

És a mostanihoz hasonló ceremónia hamarosan megismétlődik, amikor Nagy Klausunk átveszi a már odaítélt, ám a világjárvány okán kicsit késleltetett Nagy Károly-díjat is. Amikor megint el fogja mondani, hogy ő mekkora européer (értsd, nagyon nem nackó), továbbá hogy a közös európai út az egyetlen járható. Igazi autópálya. Amilyenből idehaza, Romániában alig van.

Mit is mondhatunk erre. Amit mindig, hasonló esetben. Ezek a történések valamilyen bodros felhőn zajlanak. Messze, magasan a valóság fölött.