Az alábbi szöveg egy keserű pamflet. Szerző örülne a legjobban, ha fele se lenne igaz. Így tessék olvasni.
Gyakran halljuk a publikus tereken, főleg illuminált intellektuális ajkakról röppen fel a hívó szó: Erdélyi magyar emberek (értsd, műveletlen, bunkonzervatív, maradi, másembergyűlölő lények), közeledjetek román embertársainkhoz! De hát elég közel vagyunk így is hozzájuk, ha tetszik ha nem, válaszoljuk mi, műveletlen, bunkonzervatív, maradi, másembergyűlölő lények. Hát akkor közeledjetek még jobban, röppen fel az új irányelv az aranyajkakról.
És mi, műveletlen, bunkonzervatív stb. erdélyi magyar emberek, megfogadjuk a hívó szót. Mert a transzszilván tájakon tisztelettel viseltetünk az aranyajkú kiválasztottak iránt, akik műveltek, haladók és emberszeretők. Példaképek.
És igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy ez a még-jobban-közeledés realizálódjon. Közös evenimenteket szervezünk, gyakran román embertársaink nyelvén, mert hát nekik nem kellett megtanulni a mi nyelvünket, ezért nem is ismerik, ellentétben velünk, akiknek meg kell(ett) tanulnunk az ő nyelvünket, ezért ismerjük.
Lefordítjuk rangos festivaljaink ismeretterjesztő szövegeit, tárgyalóasztalhoz ülünk velük, vásárolunk tőlük, kereskedünk velük, közös szereléket indítunk, együtt sörözünk velük időnként, beléjük szeretünk, és általában igyekszünk elegánsan viselkedni (ami nem mindig sikerül, hiszen mi de genere műveletlen, bunkonzervatív stb. lények vagyunk), mert hát szép dolog megismerni, közel vonni, megölelni egy másik nép, nemzet, közösség culturáját.
És biza, román embertársaink között is vannak felvilágosult értelmiségi aranyajkúak, akik olykor megdicsérnek minket, hogy bezzeg a maghiarok, tessék, példát mutatnak rendszeretetből, tisztaságszeretetből, vendégszeretetből, ilyen-olyan szeretetből. Și totuși, iubirea…
Ezektől a simogató, aranyos szavaktól a mi kis(ebbségi) lelkünk úgy érzi magát, mint akit tömjénnel, mirhával, mindenféle fájnosággal kenegetnének. És nem még gyanakszunk, nem még hiszünk az obskúrus figurák vrözsáláinak (mert ioi, ilyenek is mind vannak itten még), nem még engedjük, hogy vakcináljanak minket a gyűlölet mérgével.
Közben pedig az élet mind megy tovább. Valamiért, nem még tudjuk már világosan, így alakul. Vannak erdélyi magyar emberek, akik mindenféle okokból elmigrálnak innen. Kit hova visz a szél. Aztán vannak erdélyi magyar emberek, akik az aranyajkúak által megadott irányban haladva még közelebb kerülnek román embertársainkhoz. Ők a jó ungurok, őket szokták mutogatni a tévébe, az egzempláran komportáló prietenisták. És vannak azok, akik szerint ennek a nagy közeledésnek közösségi klímaváltozás lesz a vége, szépen elolvadunk, mint a gleccserek. Ők a názisztok, revizionisztok, iredentiszták, akik retrograd akarják forgatni a közös istoria progresiv kerekét.
Ja, román embertársainknak is van egy olyan grupja, amely nem még akar minket mind ölelgetni. Ők azt repetálják, hogy az emigrántosokkal nuj báj, mert azok maguktól elmennek oda, ahova küldik őket a publikus szpáciukban. A názisztokat, revizionisztokat, iredentisztákat majd rezolváljuk valahogy, mondják, mert az eszenca, hogy deszkuráljuk magunkat valahogy ebben az új demokráciában, és az ilyen elementeknek nincs helyük az európai korálban, demisziá! És akkor marad az a pár ezer dragă io ungur a rezervátumban, akiket majd fabulos lehet mutogatni-ölelgetni, ahogy a szászokat is szokták mostanában.
Ennek az istoriának nem még van semmi tanulsága. Hacsak az nem, hogy van. Există.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.