Némi meglepetéssel olvasom, hogy a Román Posta kiadott egy közleményt, melyben az ellen tiltakozik, hogy bizonyos magyar szervezetek rágalmazzák a trikolór postai szolgáltatás minőségét, mi több, az intézmény politikai disputa áldozatává vált.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (a posta – ha már a pontosságnál tartunk – Erdelyi Magyar Neppart Tanacsnak titulálja a szervezetet), az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Szövetség valóban készített egy tájékoztatót, melyben azt ajánlják a levélszavazni kívánó erdélyi magyaroknak, ne bízzák szavazatukat a postára, hanem adják le mihamarabb személyesen, az illetékes helyeken. Ez a tájékoztató rengeteg helyen feltűnte, online felületeken, közösségi hálón, rádióban.

Mielőtt tovább mennék, hirtelen elképzelem a mammutvállalatot, amint kezét tördelve sírdogál, mert ő, ugye, áldozat, akit vérig sértettek, megrágalmaztak, sárba tiporták a nevét, belerondítottak az ártatlanságába.
Na és ezek után felteszem a halk kérdést: akad-e olyan erdélyi magyar polgár, akinek legalább egyszer nem nyílt ki a bicska a zsebében, nem meredt égnek a haja, vagy nem kísértette meg a nyelvét egy-egy szaftos káromkodás a postai szolgáltatások, nos, nem éppen és nem mindig kifogástalan volta miatt? Ha akad, akkor jelentkezzen. Ha nem, akkor kommentben elmesélheti a történetét.
Apropó történet, nemrég nekem is akadt egy ilyen privát sztorim (a legújabb a több közül), amely kiválóan illusztrálja a hazai postai szolgáltatások hordozóinak kimagasló morális hozzáállását. Pár héttel ezelőtt felhív a szomszéd: talált egy levelet a kapu mellé hajítva, a földön. Megnézte, én voltam a címzett, hát felhozta és letette az ajtóm elé. Szépen megköszöntem a kedvességét, kimentem, tényleg ott volt a levél.

Az OTP Banktól érkezett, rajta a nevem, a város, ahol élek (Kolozsvár, így!), az utca, ahol lakom (Kogalniceanu utca, így!), ahogy kell. A borítékon viszont ott díszelgett egy golyóstollal írt szöveg is. Románul, persze: St. COGĂLNICEA NU! Alatta: loc. CLUJ! Alatta pedig: UTCA. (De nem ilyen elegánsan áthúzva, hanem rendesen, többször.)
Attól eltekintve, hogy a posta románista alkalmazottjának a jelek szerint gőze nincs arról, hogy Mihail Kogălniceanu úr (Románia harmadik miniszterelnöke volt, ugye) nevét K-val írják, nem C-vel, továbbá feltétlenül szükségesnek tartotta a kioktatásomat afelől, hogy hol is élek és hogy milyen jó itt élni magyarként, az illető alkalmazott súlyosan vétett a munkahelyi előírások ellen. Ugyanis a postai szabályzat előírja, hogy a levelet a címzett postaládájába kell helyezni, amennyiben van (nekem van). Márpedig a derék patrióta – feltehetően nemzeti elragadtatásában – gyakorlatilag elhajította a borítékot. Olyannyira felindulhatott, hogy azzal sem számolt, hogy ily módon nem jut célba a borítékra vésett románista okítás.
A levélszavazatokra visszatérve, hadd nyugtassam meg az áldozati jajveszékelésben hempergő Román Postát: időben megkaptam az ominózus szavazóborítékot, köszönöm szépen! Azon viszont nem kellene csodálkoznia, a fenti és a fentihez hasonló sok-sok ezer történet fényében, ha nem bízunk a postai szolgáltatásokban, mint a Jóistenben.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.