Így válnak a CFR magyar kapusának szavai a magyarellenes uszítás ágyútöltelékévé

Ha valamire megtanít(hat)(na) ez a háború, mondjuk, a valamikoron eljövendő békés(ebb) napok szintjén, az az egymással szembeni tolerancia. Ilyenek vagyunk (mások meg olyanok), másként érzünk, gondolkodunk, de ez még nem jelent azonnali és halálos sértést, s ha konfliktus lenne, akor is leülhetünk (-nénk), megbeszélhetjük (-nénk). Persze, ez néha (gyakran, többnyire stb.) naiv elképzelésnek bizonyul. Toleránsnak lenni leginkább Facebook-kiáltványokban menő. A valóság meg nem feltétlenül alakul a metaverzum képei szerint. A CFR-nek van egy magyar kapusa. A neve Hindrich Ottó, Magyarlóna szülötte, tizenkilenc éves. Történt, hogy nemrég a Krónika munkatársa készített vele egy interjút. A fiatal hálóőr beszél a gyerekkoráról, fociról, tervekről, álmokról, a CFR-ről, a magyarságáról, szóval magáról. Többek közt ilyeneket mondott (a kérdéseket is idézem): „Riporter: Mennyire vonz erdélyi magyarként a magyar foci? Vagy itthon, Romániában „otthonosabban” érzed magad? Hindrich Ottó: Szerintem a magyar foci előrelépés lenne, hiszen más világ van ott.” „Riporter: Akkor, gondolom, az Európa-bajnokságon is szurkoltál a magyar válogatottnak. Hindrich Ottó: Persze, természetesen. Én száz százalékosan magyarként voltam felnevelve. De remélem, hogy minél később kerül terítékre a román sajtóban ez a kérdés, hogy magyar vagyok. Nem biztos, hogy tetszene nekik a válaszom vagy a viszonyulásom.” „Riporter: És most hogy érzed magad a csapatban? Mennyire támogatnak téged? Van-e mentorod, valaki, aki a szárnyai alá vett téged, mint fiatal kezdőt? Hindrich Ottó: Hát igazából elég rideg, hideg a hangulat, illetve nagy a nyomás. A játékosokat nem érdekli, hogy ki van, kik vannak a csapatban, csak az, hogy a csapattársak a legjobbak legyenek. Amikor hibázom, elvétek valamit, akkor egyből csúnyán néznek, leszidnak. Szóval nem arról van szó, hogy nem szeretnek, szeretnek és próbálnak segíteni, de amikor olyan helyzet van, egyből leszidnak, például a Steaua elleni meccs után is. De ez ezzel jár, a CFR-nél nagy a nyomás, és ez egy idő után megedz.” Elolvassa az ember a fentieket és azt mondja, hát persze. Ez a fiatalember így látja, így érez. Oké. És akkor kitérnék a kapus ama reményére, hogy minél később kerül terítékre a román sajtóban az ő magyarsága. Az interjú február 28-án készült. Egy hét se telt el, amíg a román sajtó kiszagolta, hogy itt van az újabb nagy lehetőség: le lehet csapni egy magyar sportolóra. És beindult a megszokott vérnackó gőzhenger, az unalomig ismert címekkel: A CFR kapusa sokkoló (hálucsinánt!) kijelentéseket tesz a magyar sajtóban..., A CFR kapusa ódákat zeng a magyar labdarúgásról: a magyar labdarúgás állítólag egy lépéssel előbb járna. 100%-ban magyar vagyok. Lehet, ez nem tetszik a románoknak. Satöbbi. Más, hasonló cikkek, itt, itt meg itt. De a sor hosszabb, sokkal. Az egyik szövegből, roppant aljas példaként, idéznék. Először tessék, itt van az eredeti interjúból származó ominózus mondat: „Én száz százalékosan magyarként voltam felnevelve. De remélem, hogy minél később kerül terítékre a román sajtóban ez a kérdés, hogy magyar vagyok. Nem biztos, hogy tetszene nekik a válaszom vagy a viszonyulásom.” És itt van a „fordítás”: „Én száz százalékosan magyarként voltam felnevelve. De nem akarom, hogy ez kérdés terítékre kerüljön a román sajtóban. Nem biztos, hogy tetszene nekik a válaszom vagy a viszonyulásom.” Aljas, manipulatív, hergelő félrefordítás, persze. A magyar nem akarja, hogy a román sajtó elkapja. Sunyít. Mert feltehetően sötét és románellenes gondolatai vannak. A román cikkben még egyszer leírják ezt a mondatot, nyomatékul, noha az eredeti interjúban csak egyszer szerepel. Hadd hergelődjön még egy kicsit a román olvasó. Na most, ebben első ránézésre (sajnos) nincs semmi különös. A román sajtóra abszolút jellemző az ilyen típusú (hálucsinánt) hozzáállás. A szomorú az, hogy a román olvasók (akik közt ott vannak Hindrich Ottó csapattársai, edzői is) ezeket a cikkeket fogják olvasni. Olvasták is, itt van az egyik volt edző bombasztikus válasza: Hindrich ne beszéljen csúnyán Romániáról!. És itt van Hindrich ügynökének reakciója is, amelyben az illető (elképesztő ez a tájékozatlanság azért) azt mondja, talán nem kellene Hindrichnek nyilatkozgatnia a külföldi sajtóban... teccik érteni, a Kolozsváron megjelenő Krónika napilap (és portál), mint külföldi sajtó. Az úr egyébként sokat sejtetően azt is megjegyzi, hogy bizony sok szót a kapus szájába is rágtak. Na ja... Továbbá az is szomorú, sőt még szomorúbb, hogy ez a 19 éves srác, aki nyíltan beszélt magáról az eredeti interjúban, visszamegy az edzésekre. És szembesül a kollégákkal. És innen nem is akarom tovább gondolni a dolgot. Ismétlem, zárszó helyett: ha valamire megtaníthat bennünket ez a háború, az a tolerancia. Egymással szemben. A tragikus helyzetet követő mindennapokban. De persze, lehet, ez illúzió. És a gyűlölködéssel, hergeléssel tele valóság vígan megy majd tovább a maga medrében.