Szegény Hollósy Simon, ha ezt látná, egy összecsukott festőállvánnyal zavarná szét az emlékének megcsúfolására összesereglett népeket. De még egy jó nagy – használt, festékes – ecsetet is utánadobna az ájtatos szoboravatóknak.
Fotó: Horváth Anna Facebook-oldala
Ott állingált, nézett ki a fejéből, mondott beszédet egy sor elöljáró, nagyember, államtitkár, polgármester, politikus és egyéb illetékes, és senki nem vette észre, hogy sikerült Máramarosszigeten szobrot állítani a város szülöttje, Hollósy Simon festőművész, a nagybányai festőiskola egyik alapítója HEREZACSKÓJÁNAK.
De miért nem látta senki, amikor az ember, ha rátekint erre a rettenetre, már nem tudja visszacsinálni, nem tudja többé „nemlátni” a szobor közepét, amerre a nadrág gyűrődésének vonalai mutatnak, létrehozva a műalkotás középpontját, szegény Hollósy Simon herezacskóját? Ráadásul úgy, mintha az a testrész nem diszkréten meghúzódva a nadrágban lenne a műalkotás szempontjából lényegtelen konstitutív része a férfialaknak. Nem! Az a herezacskó mintha szándékosan ki lenne buktatva a nadrágból, sőt, mintha gumi lenne húzva köréje, hogy minél jobban látszódjon, hogy a szemlélő tudomására hozza: én vagyok Hollósy Simon herezacskója, nesztek.
Marcel Duchamp avangárd francia művész 1917-ben kiállított egy piszoárt. Egy rendes porcelánpiszoárt, amivel a férfivécékben lehet találkozni. Mire jöttek a művészetelmélészek és szakértők, és szőttek köréje koncepciót és programot, ami a művésznek esze ágában sem volt. Emberek, a pofátokba vágtam egy piszoárt, amibe férfiak szoktak pisilni a közvécékben, ti meg esztétikát kreáltok belőle! – röhögött Duchamp.
Soha nem tudjuk meg, hogy szegény, szegény Hollósy Simon mit szólna a róla mintázott alkotáshoz, mert Hollósy Simon több mint száz éve, 1918-ban meghalt. De hadd kiáltsuk helyette: hahó, emberek, szobrot állítottatok egy művész herezacskójának, hát hol volt az eszetek?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.