Hollósy Simon herezacskója

Szegény Hollósy Simon, ha ezt látná, egy összecsukott festőállvánnyal zavarná szét az emlékének megcsúfolására összesereglett népeket. De még egy jó nagy – használt, festékes – ecsetet is utánadobna az ájtatos szoboravatóknak.

Fotó: Horváth Anna Facebook-oldala

Ott állingált, nézett ki a fejéből, mondott beszédet egy sor elöljáró, nagyember, államtitkár, polgármester, politikus és egyéb illetékes, és senki nem vette észre, hogy sikerült Máramarosszigeten szobrot állítani a város szülöttje, Hollósy Simon festőművész, a nagybányai festőiskola egyik alapítója HEREZACSKÓJÁNAK.

De miért nem látta senki, amikor az ember, ha rátekint erre a rettenetre, már nem tudja visszacsinálni, nem tudja többé „nemlátni” a szobor közepét, amerre a nadrág gyűrődésének vonalai mutatnak, létrehozva a műalkotás középpontját, szegény Hollósy Simon herezacskóját? Ráadásul úgy, mintha az a testrész nem diszkréten meghúzódva a nadrágban lenne a műalkotás szempontjából lényegtelen konstitutív része a férfialaknak. Nem! Az a herezacskó mintha szándékosan ki lenne buktatva a nadrágból, sőt, mintha gumi lenne húzva köréje, hogy minél jobban látszódjon, hogy a szemlélő tudomására hozza: én vagyok Hollósy Simon herezacskója, nesztek.

Marcel Duchamp avangárd francia művész 1917-ben kiállított egy piszoárt. Egy rendes porcelánpiszoárt, amivel a férfivécékben lehet találkozni. Mire jöttek a művészetelmélészek és szakértők, és szőttek köréje koncepciót és programot, ami a művésznek esze ágában sem volt. Emberek, a pofátokba vágtam egy piszoárt, amibe férfiak szoktak pisilni a közvécékben, ti meg esztétikát kreáltok belőle! – röhögött Duchamp.

Soha nem tudjuk meg, hogy szegény, szegény Hollósy Simon mit szólna a róla mintázott alkotáshoz, mert Hollósy Simon több mint száz éve, 1918-ban meghalt. De hadd kiáltsuk helyette: hahó, emberek, szobrot állítottatok egy művész herezacskójának, hát hol volt az eszetek?