Egy jóemberkedő petíció margójára: miért is legyen mindenki egyenlő?

A múlt héten megjelent a romániai nyilvános térben egy petíció. Önmagában nem nagy dolog, ezrével jelennek meg, mint esős időszak után a szúnyogok. És természetesen, akárcsak a szúnyogoknak a bioszférában, a petícióknak is megvan a maguk szerepe a szocioszférában.

A kezdeményezés címe: Petíció a tanulók iskolai év végi nyilvános díjazása és a személyi adatok megsértése ellen.

Szülőanyja egy bákói polgár, foglalkozására nézve tanárnő. Az indoklás alapvető pillére a következő: Az iskola nem verseny, hanem a gyermek oktatáshoz való magától értetődő joga (így írja). A tanulókat díjazzák a tantárgyolimpiákon és versenyeken elért eredményeikért, de ne az év végi ünnepélyeken, mindenki előtt. Mert az ily módon nyilvánosan felállított hierarchia irigységhez és gyűlölethez vezet, bátorítja a gyermekek közti ellenségeskedést. Van még egy érve a tanárnőnek: ehhez hasonló hierarchizálással a világon sehol sem értékelik és alázzák meg a tanulókat a nyilvánosság előtt. Azt is hozzáteszi, hogy a tanulók eredményeinek, médiáinak közzététele (szülői beleegyezés nélkül) a személyi adatok megsértésével egyenlő, amely érzelmi traumát okoz a gyermekeknek.

Két dolog jut erről eszembe, kapásból.

1. A megoldás ezek szerint az lehet, hogy az iskola eltitkolja a diákok elől, kinek milyen tanulmányi eredményei vannak. Mindenki egyformán ügyes, jó, szorgalmas, okos stb. Vagy: titokban elárulják az legjobbaknak, hogy legjobbak, ama szigorú feltétel szerződéses aláírása mellett, hogy senkinek nem árulhatják el. A bukottaknak pedig szintén bizalmasan árulják el, hogy bocs, te évet ismételsz. Persze titokban. Nehogy trauma érjen. A lényeg, hogy mindenki pont ugyanolyan, mint a másik. Sem jobb, sem rosszabb. És akkor az abszurdig: sem magasabb, sem alacsonyabb. Sem kövérebb, sem soványabb. Sem fiúbb, sem lányabb. Micsoda sokszínűség, hát nem? Mindenki zöld. Bár ez is problematikus, hát miért zöld, valakit esetleg trauma ér, ha zö… izé, olyan. Szóval mindenki színtelen. És ez már a békés nihil utópiája.

2. Képzeljük el, a játék kedvéért, hogy megvalósul a tanárnő elképzelése. Románia minden tanulója (oké, vannak itt még hiányosságok, mi a fene legyen például a magyarokkal, mert olyan fafejűek, hogy nem akarnak románok lenni, ez is mennyi, de mennyi irigységet és gyűlöletet szül, na meg traumát, Trianontól Nagy-Romániáig), szóval névlegesen mindenki egyformán sokszínű, sokszínűen egyforma. És ez a sok tök egyforma személy kilép a nagybetűs életbe. Ahol ó, hát persze, hogy minden, de minden így működik. Senki se jobb a másiknál, a milliomos cégvezető pont olyan okos, ügyes stb. mint a kapus, akinek munkát ad. Tényleg, ez a kurva kapitalista világ pont így működik. Azokon az egyetemeken is, ahol egyesek ugyanezt az elméletet hintik a négy égtája felé: mindenki egyenlő kell legyen! Fel se merül ilyenkor az egyetemi arénákban dúló hierarchikus kecseszkecsken problémája, korrupció, hatalmi visszaélés, klikkek, maffiacsoportok léte, dehogy: csupa egyforma tanárbárány legelészik a kampuszokban. Ja, hogy mégsem? Hát éppen ezért kell az iskolában kigyomlálni a gyerekekből a versengés, vagyis a gyűlölet sátáni gyomjait. Nietzsche meg a többi pernahajder, aki az emberi természetbe kódolt versenyszellemről dumált, mind hülye volt, cancel!

Én egyetértek azzal, hogy az egészségtelen verseny nem vezet jóra. De hogy egyáltalán ne érezze az ember, hogy verseny van, valamiféle szivárványfelhős egyenlőség-illúzió okán, ez akkora baromság, hogy a fal adja a másikat.

Ja, még pár mondat a traumákról: traumák mindig is voltak, vannak és lesznek. És nem is biztos, hogy fölöslegesek, annak ellenére, hogy a fene se kívánja őket. Csak ne változtassuk őket érinthetetlen tabuvá, értsd, olyan témává, amelynek megvitatása egyenlő a szentségtöréssel. Mert annak nagyon rossz vége lesz, történelem órán tanultuk, tanulják ma is. Ebben a rohadtul egyenlőtlen világban.