Előrebocsátom: nem vagyok a „szakma” mestere, legfeljebb közvetett áldozata. Amikor én jártam iskolába, szintén építőtelep volt a hazai pálya, csak épp másféle módszerekkel dolgoztak. Más technológiákat vetettek be. Például: sokszínűsíteni akarták a magyar iskolákat. Addig-addig, amíg az, ami addig zöld volt, valahogy egyre kékebb lett. Emlékszem, 1987-ben tagja voltam az utolsó zöld félosztálynak (ilyen sokszínűek voltunk akkoriban, az osztály másik fele román kék volt), amely kilépett (hosszú útra megyek, ja) az (akkor még) Ady-Șincai líceum kapuján. Igen, rendkívüli állapot volt, lehet mondani.
Azokat az időket elfújta a változás fényes szele. Csak az építőtelep maradt. A mioritikus közoktatás azóta is egyetlen nagy grund, ahol a legkülönbözőbb mérnökök nagyjából mindent kipróbálhattak, amit csak szegényebb-gazdagabb fantáziájuk szült. És ha megvolt a terv, kivitelezték. És ha délig összedőlt, amit reggel raktak, sebaj, jól megmagyarázták, hogy az omlás tulajdonképpen az építés szerves része, aztán nekifogtak a következő tervnek. És ha estére összedőlt, amit délben raktak, sebaj, jól megmagyarázták és így tovább. És most itt vagyunk, egy újabb rendkívüli állapotban. Tény, ez nem az eredeti román demokrácia terméke. A vírus jött, látott, és mattot adott, jaj, a templomnak, az iskolának is. Bezártak. (Ha ezt Csau látná...)
Alapos, körültekintő és mélyenszántó vizsgálatot követően a felelős kormány végül meghozta az intézkedést, amelyet mindannyian… hogy is… a csontjainkban éreztünk. Az idei tanévben (egy-két kivétellel) az iskolák kapui zárva maradnak. A vizsgázók persze vizsgázhatnak, a többiek otthon csücsülve, távoktatásilag szívják magukba a tudást. Persze, ahogy a hasonló építőtelepeken szokás, itt is minden szakértő hozzácsaphatta a nagy tervhez, ami éppen eszébe jutott.
Hogy a szülők (az egyik közvetett áldozati kategória) kötelesek biztosítani a távoktatáshoz szükséges eszközöket. (Kész, már dől is.) Ja, hát akkor magasabbra a tetőt, ácsok, az állam ad mindenkinek eszközt. Halkan kérdem: miért pont most ad az állam eszközt? 30 év nem lett volna elég erre? Ugye, több évtized több idő, mint ez a pár hét, ráadásul több pénz is csilingelt a kincstári ládákban, mint éppen a járvány által felrobbantott poszt-apokaliptikus gazdaság idején.
Hogy a tanárok (a másik közvetett áldozati kategória) szépen sajátítsák el a távoktatás minden csínját-bínját. Építkezés közben, értik? (Robaj, porfelhő, jajszavak.)
Hogy hopp, talán mégis elindulhat az oktatás, és a gyerekek (a közvetlen áldozati kategória, a jövő egyre több likból eresztő Grál kelyhei) szépen, egymástól járványtanilag helyes távolságban, maszkban ülik végig a tanórákat. (Neked elment az eszed, kérlek? El tudsz képzelni egy második osztályt, például, amint 50 kerek percet szépen végigül, maszkban, és a tanci, szintén maszkban, 45 percet azzal tölt el, hogy visszaparancsolja a lekerülő maszkokat az egyre kevésbé bájos arcocskákra?) Rendben, vissza az egész, csak a hamarosan vizsgázó diákok mennek el test(ület)ileg az iskolákba. Szigorú szabályok szerint. Vizsgatréning céljából.
Hogy nem adnak jegyet ebben az időszakban, mert hogy adnának. Nonszensz. Szépen meghúzzák a médiavonalat az eddig kapott jegyek alapján. Ja, de mégis, muszáj lesz jegyet adni, mert akad olyan gyerek is, aki a járvány kitöréséig nem kapott jegyet valamilyen tantárgyból, sőt, olyan is, aki az eddig kapott jegyek alapján ősszel vidáman kezdheti ugyanazt az évet. (Megbukott, na.) Ismét halkan kérdem: ha ez az átkozott tanév sokak számára tulajdonképpen már most véget ért, akkor ki a fene fog odaülni, hogy különböző képernyők előtt órákat töltsön (emlékeznek még arra a régi szakmai-szülői felkiáltásra, hogy: teszed le már azt a telefont, tabletet, laptopot, mianyavalyát, te kölök?), hogy… minek is?
Következtetés? Nincs. Ahogy terv sincs, vízió sincs, stratégia sincs. Kísérleti építőtelep van. A baj csak annyi, hogy nagyjából 30 szabadnak nevezett éve van ez a mioritikus közoktatásban. Kísérleti építőtelep. A Déva váráé.
Tizenkét kőmives összetanakodék,
Magos Déva várát hogy fölépittenék,
Hogy fölépittenék fél véka ezüstér,
Fél véka ezüstér, fél véka aranyér.
Magos Déva várhoz hozzá is kezdettek.
Amit raktak délig, leomlott estére,
Amit estig raktak, leomlott reggelre.
Satöbbi. Ad infinitum.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.