A közoktatási miniszter az iskolakezdés előtt jól megkavarja a zavarost, de nem baj, mert legalább sült paraszt

Egy ország nyúlkál kétségbeesetten a távirányító után: február nyolcadikán, hétfőn kezdődik az iskola. Hol és hogyan? Na, ezt senki se tudja. Megint! Pedig Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök kedden szépen elmagyarázta a népnek a zöld-sárga-piros forgatókönyvet. És amikor mindenki pulzusa lement 240-ről olyan 120-ra percenként, csütörtökön előáll a közoktatási miniszter úr és elmondja, hogy hát nem egészen úgy van az, ahogy van. Megint! Mert ugye, kell egy közös (egészségügyi és közoktatási) miniszteri rendelet ahhoz, hogy a motorokat be lehessen rúgni. És hiába jelentette be Ionopot úr, hiába fogadták el szerdán a vonatkozó határozatot, elképzelhető (és itt kezd megint felfele mászni az ember pulzusa), hogy a sárga forgatókönyv nem az lesz, ami a már elfogadott határozatban áll. Ugyanis a zöld forgatókönyv esetében megszabott fertőzési rátákat a réhéhééégi kormányrendeletből másolták át, ahol még 1 ezrelék volt a felső küszöbérték. Lehet (értik, lehet!), hogy az új rendeletben ez az érték 1,5 ezrelék lesz. Ami azt jelenti, hogy a sárga forgatókönyv nem 1 és 3, hanem 1,5 és három ezrelék között lesz érvényes. Lehet… de nem biztos! Persze, jó ez azért a gyerekeknek, mert hát így, ugye, többen fognak testileg (is) bejárni az iskolába. Hát nem bájos? Na de tovább is van, mondom máris, hadd szálljon magasra az a pulzus, mert miért is dőljünk nyugodtan hátra, hogy ez egy rendes, polgári ország, ahol vannak bizonyos dolgok, amelyek áttekinthető módon történnek. A fejtágító végén a drága jó miniszter úr válaszolt az újságírók kérdéseire. És az egyik sajtós meg találta kérdezni, mi a költségvonzata az éppen munkában levő miniszteri rendeletnek, vagyis konkrétan mennyi pénzt fordított a minisztérium az intézkedések foganatosítására. Mire a miniszter úr csuklóból így kérdezett vissza: Milyen rendelet? Milyen intézkedések? Értik, azon a sajtótájékoztatón, ahol egy órán keresztül az ominózus iskolakezdési és működtetési rendeletről tájékoztatta a világot. Oké, az újságíró türelmesen elmagyarázta a legfőbb illetékesnek, milyen rendeletről meg intézkedésekről van szó. Mire a miniszter úr agya nagy nehezen kapcsolt: Ó, nagyon jó a kérdés… Nagyon, nagyon jó. Szó szerint így mondta. Aztán kicsit belelendült és elkezdte sorolni, hogy 37 millió maszk (nem tudja, mennyibe kerülnek), 60 000 laptop (igazán remélem, hogy ezek eljutnak az iskolákba, nem úgy, mint a táblagépek), az olyan 122,4 millió lej. És tudná még sorolni hosszan, de nem releváns. Mire az újságíró (a marha) ragaszkodott a kérdéshez, hogy mégis, kábé mennyibe kerül az egész, tokkal-vonóval. Ejsze papírra vetette a végösszeget a miniszter úr. És most tessék figyelni, mert ebben a pillanatban bújik elő a sült paraszt a miniszterből, drámai módon! A válasz: Nem, mert ezek értelmetlen dolgok. Ezt hallva az újságírónak csak ennyi jött ki a száján: Mi? Mire a miniszter megismételte a sültparasztságot: Ezek értelmetlen dolgok. Újságíró: Egy miniszteri rendelet költségvonzata? Miniszter: Ilyet nem szoktak kérni. (Na mennyi a pulzus?) De ha ilyen elméleteket gyártunk, akkor én is megkérdezhetem magától, mennyibe kerül a teremben található összes televíziós felszerelés. Újságíró (elhaló hangon): De ez esetben közpénzekről van szó, miniszter úr. Ez volt az a pillanat, amikor az egész párbeszéd nagyot koppant, aztán elhallgatott. Tehát, a miniszter megengedheti magának, hogy összevissza beszéljen, megengedheti magának, hogy fogalma se legyen a saját tárcája szárnyai alatt zajló akció költségvetéséről, továbbá megengedheti magának, hogy kőbunkó legyen. Mit lehet itt tenni? Nagyjából semmit. Viszont jó hír, hogy a szívritmuscsökkentő gyógyszer egész olcsó a patikában.