A Beneš-dekrétumok és az EU mindenféle diszkriminációra instant ágaskodó farka

Mostanában (egész pontosan március 28-án) „ünnepeltük” a II. világháború utáni Ká-Európa talán egyetlen valóban fasisztának nevezhető országa, Csehszlovákia híres-hírhedt kisebbségirtó törvényei, a Beneš-dekrétumok megszavazásának 75. évfordulóját.

Nem sorolom hosszan az említett rendeletek „nagy eredményeit”, csak néhányat emelnék ki: a csehszlovák területeken rekedt németek és magyarok kollektív bűnösségének kikiáltása, az állampolgárságtól való megfosztás (annak minden következményével), a vagyon és a föld elkobzása, kitelepítések és kényszermunka, a magyar nyelvhasználat betiltása a közéletben, internálótáborok, pogromok, kikényszerített lakosságcsere, „vissza”szlovákosítás.

Oké, fogadjuk el, ilyen dicstelen korszakok nagyjából minden nemzet történetében előfordulnak, még az olyan „ősi” nemzetekében is, mint a (cseh)szlovák. Az már viszont kevésbé elfogadható, hogy a Csehszlovákia nevű ál-állam 1992-es felbomlása után létrejött két utódállam egyhangúlag elutasította a gyászos emlékű dekrétumok hatálytalanítását. Igaz, 2006-ban a cseh kormány fél szájjal bocsánatot kért a jogsértésekért (értsd, a magyarokat nem említették, csak a sorok között), de nagyjából ennyi. És persze volt azóta tiltakozás, levélváltás, petíció az EU-hoz, teljesen hiába. Sőt, a szlovák parlament 2007-ben megerősítette a Beneš-dekrétumokat, aztán 2009-ben (ismét) korlátozta a magyar nyelvhasználatot. A hab a tortán az a 2010-es húzás volt, amikor Magyarország megkönnyítette a külhoni magyarok állampolgárságért való folyamodását. Válaszként a derék szlovák kormány egyszerűen betiltotta a kettős állampolgárságot.

Na és akkor eltöprengek egy picit. Ugye, a kriminális dekrétumokban érdekelt, illetve azt megszenvedő országok mindegyike az Európai Unió tagállama. Amely Európai Unió olyan, de olyan érzékeny bárminemű diszkriminációra, hogy amint a legtávolabbi völgyzugolyban akár egyetlen kártékony csíra felüti a fejét, azonnal ágaskodni kezd a gyomirtóval töltött slagméretű kék alapon sárga csillagos brüsszeli farok. Legutóbb például akkora adag orgiasztikus lötty ömlött szanaszét a brüsszeli ágyékközpontból, hogy csak úgy sercent: az Unió az LMBTIQ-szabadság zónájának nyilvánította magát. (Oké, hát ez kábé pont annyit ér, mint minden falra hányt kéjnedv, de azért nagy ooh–aah-ok közepette megtörtént.)

Nos, ha már a kedves Európai Uniónak akkora antidiszkriminatív farka van, mint Kinizsi Pál kardja, nem lehetne például a Beneš-dekrétumokat is elítélni? Nem lehetne például az olyan, újabban (?) tényleg perifériára szorult, elfelejtett kisebbségi csoportokra is odafigyelni, mint az etnikaiak? Legalább az onanizáló sikolyok, lihegések, nyögések szintjén? Mert az is világos, hogy konkrét lépéseket nem fog tenni a kutya sem. Hiszen az Európai Unió pilótaszékeiben azoknak az embereknek a politikai utódai ücsörögnek, akik például a Beneš-dekrétumokat is lehetővé tették.