1989 decemberében alaposan szájon csókolt a szabadság illúziója. Engem is, gondolom, másokat is. Na most, gondoltam, mindent kimondhatok, mindent tagadhatok, sőt, mindent meg is tehetek. Így is történt. Illetve: egy frászt!
Egy nap nagyanyám közölte velem, hogy beíratott az RMDSZ-be. Az mi, kérdeztem. Hát a Párt. A mi Pártunk. Amibe minden jó magyarnak be kell lépni. A mi gólyánk jutott eszembe. (Nem is tudtam, mekkora próféta voltam akkor.) Ja, akkor jó. S mentem dolgomra.
Most, hogy visszagondolok: basszus, mintha nem 30, de legalább 3000 éve ülne itt az RMDSZ. Mellettem, az ágyban, ahol ezt a szöveget írom. Valami istenféle lehet, ha jobban belerévedek a múltak metaforikus lefolyó-labirintusába. Ő teremtette az erdélyi magyarságot, mint kollektív lényt. De Ő teremtette az erdélyi magyar embereket is külön-külön, mint önálló földönfutókat. Minden erdélyi magyar egy-egy tulipán a Radamesz tündérkertjében. Ahol Ő a jó Kertész, aki kíméletes szigorral gondozza kertjét nap mint nap. Felás, öntöz, hagymát ültet, kerítést emel, táplál, akár a saját vérével, ha kell. Ja, és gyomlál is. Ha kell.
Engem például kigyomlált. Mert egy szép nap meguntam, hogy folyton vele aludjak. Ez akkor történt, amikor új kiskertészek érkeztek az erdélyi tündérkertbe. Polgáriak és népiek. És unott ágyasként (vagy kalandorkedvű tulipánként) átnéztem a kerítésen, hallám, mi fák teremnek a népiek földjén. Letettem a tulipános jelmezt, ahogy illik, és beléptem a népi pagonyba. Igen ám, de szakértőként, kuratóriumi tagként részt vettem a Communitas Alapítvány (ez afféle melegház és csíráztató a tulipános kertben) egyik ösztöndíjbizottságában. Na, szépen kigyomláltak onnan. Olyan elegánsan, hogy észre se vettem. Csak a sajtóból. Utána meg elmagyarázták, hogy biza, ilyen a politikai kertészi logika. A dudvának menni kell.
Közben megint telt az idő. A népieknél sem igazán tudtam beágyazódni az anyaföldbe. Úgy látszik, velem van baj. Lehet, tényleg dudva vagyok. Radamesz pedig ma is ott ül az ágyamban. Ül, telefonál, kongresszusokat tart, munkaebédel, ügyintéz, román politikusokkal telefonszexel, kampányol, aláírást gyűjt, megfontol, hangsúlyoz, fontosnak tart, nehezményez, megfogalmaz, döbbenettel vesz tudomásul. Satöbbi. Én meg ott fekszem mellette. És nem tudom kirúgni. Na kérem: ez a romániai magyar kisebbségi lét indiszkrét tragikomédiája.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.