Messziről látszik, akárcsak a nemzeti ünnep parlamentbeli vi­tájakor, hogy az erdélyi magyarságon akarnak ütni, éreztetni, sőt bizonyítani kívánják az egész földtekén: Trianon igazságos, a magyarok csak ne érezzék Erdélyt szülőföldjüknek, és hadd tudja meg a világ, ki az úr Európa e szegletében.

Ami az ünnepi beszédekben szerdán elhangzott, az a művészi tökélyre vitt elhallgatás, mellébeszélés, a valóság semmibevételének mintaképe volt, a felavatott emléktábla pedig a tetten érhető cinikus történelemhamisítás tagadhatatlan jele.

Ma már vitathatatlan történelmi tény a Domokos Géza által világra hívott RMDSZ meghatározó szerepe a romániai magyarság intézményeinek kiépítésében, jogvédő harcában, többséggel folytatott párbeszédében, a romániai magyar közösség parlamenti és parlamenten kívüli politikájának kialakításában.

Megkérdeztük Kolozsvár alpolgármesterét, adna-e a Főtérnek exkluzív nagyinterjút. Adott.

Az RMDSZ parlamenti jelenléte nem öncél. Az átlag romániai magyar polgárnak nem az az érdeke, hogy például Verestóy Attila örök életére szenátor legyen, hanem az, hogy a romániai magyar politikai szférában olyan pezsgés, verseny, és a versenyből fakadó teljesítmény- és cselekvéskényszer legyen, amely nyomán a legrátermettebb, és a magyar érdekekért leginkább tenni képes személyek kerülnek a parlamentbe a magyarok képviseletében.

A gondot tudniillik az okozza, hogyan osszák szét az üzletet, miként oszlik meg a profit. Az érdekek nagyok, az üzlet többmilliárd eurós.

A parlament által múlt héten elfogadott zászlótörvény nem biztosítja a székely jelképek szabad használatát, nem vet véget a hatósági hadjáratnak, nem nyújt megoldást a kék-arany lobogó kitűzése miatt perekbe kényszerült önkormányzati vezetők számára – nem old meg tehát semmit mindabból, amit jó néhány éve immár problémaként él meg a székelyföldi közösség és vezetői.

Pünkösdhöz kell a legnagyobb hit, a Megváltás hite. S ha ez a hely szemeltetett ki a székelység, a csángóság hitvallásához, hát jól van ez így erősen.

Csak azokat „bátorítják”, akik kizárólag a segélyért vállalnak gyermeket, és akiknek a gyermekei továbbra is ugyanolyan szegénységben, nélkülözésben nőnek majd fel, mint eddig.

Bár a Charlie Hebdo-tragédia részben még az olcsó munkaerő iránti szükséglet diktálta migránspolitikára esküvő nyugat-európai kormányokat is kijózanította, a félmegoldások kifogásolói azonban továbbra is páriának számítanak. Orbán Viktornak a homogén kultúrájú nemzet megőrzésére irányuló nézetei nemcsak a kirekesztő bélyeget kapták meg azonnal, de a hálátlanság vádját sem kerülhették el.

Egyre többen érzik azt, hogy itt az ideje kiszorítani az erdélyi magyarságot azokról a területekről, amelyeket 1989 decembere óta visszafoglalt.

Úgy tűnik, nagyon ráért mostanáig Románia fő pénzügyi felelőse – talán ezzel magyarázhatóak abszurd javaslatai –, most azonban lesz dolga, valahonnan ki kell gazdálkodnia a képviselőházban megemelt gyermekpénz fedezetét.

Gyanúsan összejött a gyergyószentmiklósi polgármester, Mezei János, Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert és alpolgármestere, Szőke Domokos házi őrizetbe való kényszerítése, és ha a Borboly Csaba ügyét is felmelegítik, ez már több mint gyanús, hiszen mindez a csíksomlyói búcsú előestéjén történik.

Ha választási csalással börtönt lehet kockáztatni, akkor ezentúl a kampányfelelősök minden pártházban jól meg kell gondolják a választók mozgósítására irányuló hadjáratok fogásait.

1918-ban, a gyulafehérvári nagygyűlésen megfogalmazott nyilatkozatban a románok mindent megígértek az országban élő kisebbségeknek. Ezeket az ígéreteket azóta is minden adódó alkalommal megismétlik, de nem tartják be sohasem.

A székelyföldi küldöttek besztercei és medgyesi kampánya nagy felháborodást váltott ki – abszolút jogosan, hiszen Szász Jenőék anélkül indultak el egy úton, hogy széles körű egyeztetést folytattak volna az érintettekkel, a helyi közösségek tagjaival, vezetőivel. Azonban magánakciójuknak pozitív hozadéka is van: egyértelművé vált, hogy nem így kell csinálni.

Miközben a felelős pesti kormány a horvát és a szerb betöréssel foglalkozott, az erdélyi románok lázongását mintha nem vették volna elég komolyan, pedig az indulatok elszabadulása talán megelőzhető lett volna.